Vaja | Református templom

A kastély közvetlen közelében, a főúttal párhuzamosan áll a keletelt szentélyű, egyhajós teremtemplom. A nyolcszög három oldalával záruló szentély szélessége megegyezik a hajóéval. A szentély sarkait (az északkeleti kivételével) és a hajó nyugati sarkait átlós – lépcsőzetesen kialakított – támpillérek támasztják. A szentély és a hajó csatlakozási pontját egy-egy merőleges támpillérrel erősítették meg. A templomhajó északi falának tengelyében, valamint a szentély keleti végében két további merőleges támpillért építettek. A hajó déli falát két félkörívesen záródó, keskeny és kőkeret nélküli, aránylag hosszú ablak töri át. A szentély déli falában kialakított két, szintén félköríves ablak azonban kôkeretes. A keleti nyílás könyöklője a karzat szintjéig felfalazott. A hajó nyugati falában a karzat szintjén (a torony takarásában) további két keskeny ablaknyílást találunk. Lábazati párkány csupán a szentély szakaszán látható. Főpárkányra utaló részlet nem látható az épületen. A hajó nyugati oldalához kapcsolódik a háromszintes, magasan kiemelt, fiatornyos, sisakkal fedett, háromtagú párkánnyal osztott torony, melynek második szintjén oldalankét egy-egy szegmensívvel záródó, nagyméretû ablak van.

Az első szint nyugati falában egy kisméretû nyílást láthatunk. A torony kőkeretes bejárati ajtaját bemélyített tükrök keretezik, míg szemöldöke fából készült. Az ajtó, valamint a kisméretû, félköríves ablaknyílás felett a Vay család kőből faragott címereit helyezték el. 1974-ben az OMF felújította a templomot. A felújítás során fehérre meszelt vakolattal fedték a homlokzatot, lábazatát cementtel „erősítették” meg. Ugyancsak ezen építkezéshez köthetjük a szentélyablakok kőkeretének kibontását és nem túl szerencsés bemutatását. Az elbontott sekrestye befalazott ajtajára a felújítás alkalmával bukkantak rá. A templom kutatására több ütemben került sor. A 2004. évi vizsgálat inkább csak tájékozódó jellegűnek volt mondható. Ekkor a már korábban egyszer feltárt – és a mai szentéllyel egykorú – sekrestye alapozási falainak hitelesítése történt meg, majd néhány évre rá a templom helyreállítása okán, nevezetesen 2010–2011-ben mód nyílt a kutatás folytatására. Nemcsak a mait megelőző, kisebb méretű szentély és a hozzátartozó sekrestye alapozásait, hanem a hajó első periódusának befalazott ablaknyílásait is kibontották, mint ahogy a hajó részben levésett és vakolattal eltakart, szintén az első periódushoz sorolható főpárkányának maradványát is feltárták.

Vaja szláv eredetû személynévből keletkezett helynév. A kisnemesi falu első okleveles említése 1280. Egyik birtokosa, Pósa fia Ábrahám, aki a Vay család Ábrahám ágának, míg Pósa testvérének leszármazottai a Medve-, illetve a Jolád-ág megalapítói voltak. 1324-ben Ábrahám fiai: János és Mihály megosztoztak az örökölt – mára a Kántorjánosi határba olvadt – Laskodon és Vaján. Jánosnak jutott Mihály vajai, míg Mihálynak János laskodi része. 1342-ben és 1349-ben János és Mihály fiai felosztották egymás között vajai részeiket. A falu déli irányba menô kis utcájától nyugatra eső rész a Medve-ág tulajdona lett, míg a többi az Ábrahám-ágnak jutott. A Vajaiak Medveága fiágon már a XIV. század végére kihalt, míg a Joládágnak a XVI. század közepén, a „Kustos”-nak is mondott Istvánnal (1524–1544) magvaszakadt. Az 1349. évi egyezkedés alkalmával, a falu és a szántóföldek kettéosztásakor említik meg elôször a Szent István tiszteletére emelt templomot. A megosztott településen ugyanakkor a magukat már Vajainak nevezô Laskodiak Szent Imre tiszteletére egy új templomot emeltek, amely 1398-ban már bizonyosan állt. Pusztulása vélhetően már a XVI. század közepén, az utolsó Jolád-ágbeli Custos István halála után kezdődött. Helyét nem ismerjük, a település Őr felöli részén, vélhetően Kustosvaján állhatott.

A Szent István-templom építésére bizonyára már a XIII. század végén sor került. A téglából épült templom nak máig megmaradt a téglalap alaprajzú, eredetileg bizonyosan síkmennyezetes, sarkain átlós támpillérekkel, a hosszanti falak tengelyében pedig egy-egy merôleges pillérrel erősített hajója, amelyhez diadalívvel elválasztott, enyhén trapéz alaprajzú, keleti falán két lizénával tagolt, valamint délkeleti sarkát átlós pillérrel támasztott szentély kapcsolódott. Tekintettel arra, hogy a feltárás során kőborda nem került elő, a szentélyt alighanem dongaboltozat fedhette. A nyugati oromfalnak ránk maradt rövid szakasza alapján a hajót meredek nyeregtetővel fedték. A szentély északi oldalához egy – sarkain szintén átlós támpillérekkel rendelkező, feltehetően ugyancsak dongaboltozatos – sekrestyét építettek. A hajó déli falát négy félköríves, keskeny résablak törte át, melyek közül a kisebb méretû nyugati, valamint a nyugati falban lévő két résablak egyaránt a mainál keskenyebb és – a déli oldalfalon látható nyomok alapján – alacsonyabb karzatra nyílhatott. A külső, egysoros, téglából kiképzett – a nyugati oromfalra is átforduló – (fűrészfogas) főpárkánnyal záródó homlokzatokat vékony, fehérre meszelt vakolattal fedték. A kevés nyom alapján bizonyos, hogy a szintén fehérre meszelt vakolattal takart belső oldalfalakon falkép is lehetett. A hajó nyugati falában kialakított bejárati kapu nem maradt ránk.

A XV. század végén, de legkésôbb a XVI. század elsô harmadában a templom szentélyét és sekrestyéjét elbontották. Helyén egy sokszögzáródású, sarkain támpillérekkel erősített, déli falában két kőkeretes – eredetileg minden bizonnyal mérműves – ablakkal megvilágított és kőbordás hálóboltozattal fedett, a korábbi hajó szélességével megegyező szélességű szentélyt építettek. A két ablak között – a boltozati váll támasztására – is épült egy pillér, amelyet a XVII. század elején bontottak el. A kőborda típusát nem ismerjük, mivel a boltozat elbontásakor vállindításukat a falsíkig visszafaragták. A kőbordák egy részére a hajó XVII. század elején újjáépített, északnyugati átlós támpillérében bukkantak rá. Kibontásuk után kiderült, hogy kivétel nélkül az összes bordaelem tagozatát oly mértékben elfaragták, hogy formájuk ezeknél sem volt megállapítható. Az új szentély építésekor a korábbi hajó délnyugati átlós támpillérét elbontották, helyén egy merôleges – az új szentélyfallal kötésben épített – pillérrel erôsítették meg a két fal kapcsolódását. A román kori hajó déli falának tengelyében álló pillért szintén elbontották, és annak helyén egy szélesebb és magasabb támot falaztak föl. A szentély északi oldalához dongaboltozattal fedett sekrestyét építettek, amelynek keleti fala előtt oltár állott. A korábbi hajó falait lényegesen megemelték, befalazták résablakait, és megépítették a két – ma is látható – ablaknyílást.

A belül-kívül rézsűs kávájú ablakok áthidalóit utólagosan levésték; azok kétségkívül tölcséres kialakításúak voltak eredetileg. A kevés nyom arra utal, hogy bizonyára mérmű is állhatott a nyílásokban. Az új sekrestye ajtónyílásában reneszánsz tagozatos kőkeretet helyeztek el. A szentély északi falának szentségtartó fülkéjét profilos – alighanem reneszánsz – kőfaragványokból állították össze. Tagozatait utóbb lefaragták, keleti szárkövét pedig eltávolították. A szentély déli falában egy szegmensívvel lezárt, nagyméretû falfülkét is kifalaztak. A hajó korábbi nyugati bejáratának helyén egy magasabb és szélesebb nyílást képeztek ki, amelyben szintén reneszánsz kőkeretet építettek be. Az építkezés befejezéseként a falakat kívül-belül bevakolták és kimeszelték. 1609 előtt Vay Ferenc a romos templomot kijavítatta. Nemcsak a szentély statikailag nyilván bizonytalan kőbordás boltozatát bontották el, hanem a sekrestyét is – annak ajtónyílását a kőkeret eltávolítása után elfalazták. A hajó alighanem romos nyugati, átlós pilléreit is elbontották – helyükön újakat falaztak fel. Ugyancsak újra falazták az északi hajófal tengelyében álló merőleges pillért is. Ehhez az építkezéshez köthető a reneszánsz kôkeretes nyugati bejárat északi szárkövének a sekrestyeajtóból kiemelt, eltérő tagozatos kőelemmel való pótlása is. A templom helyreállítása 2011-ben fejeződött be. A terveket Oltai Péter készítette.

Forrás:
Juan Cabello: Vaja, református templom