Túristvándi | Református templom

A szatmári Tiszaháton, a Túr torkolatához közel fekvő települést a középkorban Istvándinak nevezték. A Kölcsei család egy 1345-ös osztályoslevelében a faluban lévő kúriájukat és annak kápolnáját – capellam curialem – említik. Erről Pesty Frigyes 1864-ben úgy tudta, hogy Szent Egyed tiszteletére volt szentelve. Az 1345-ös oklevél későbbi részében szó esik az Ered folyó egy malmáról is, melyet az istvándi Szent Kereszt egyház – Ecclesiae Sanctae Crucis – birtokol. A templom mai, a falusi viszonyokat tekintve inkább a nagyobbak közé sorolható, keletelt épülete jórészt a középkorból származik. Alapozása törtkőből készült, felmenő falai téglából vannak rakva. Téglalap alaprajzú hajójához a szabálytalan nyolcszög öt oldalával, feltűnően laposan záródó szentély kapcsolódik keletről, melynek déli fala nagyjából a hajó déli falának vonalában épült fel, északi fala pedig egy falvastagságnyival délebbre húzódik a hajó megfelelő falánál. A szentély északi oldalán egykor négyszög alaprajzú sekrestye állt, melynek kiterjedését az 1991-es feltárás meghatározta. Nyugati fala a hajó északkeleti sarkához, a keleti pedig a szentély északi falának keleti részéhez csatlakozott. Az északi szentélyfal külsején előkerült a sekrestye dongaboltozatának válla, fedélszékének gerendafészkei, egy kisméretű, négyzetes falifülke és a sekrestyét a szentéllyel összekötő ajtó nyílása is.

A hajó nyugati végén az 1863–1868 között épített, észak és dél felé a hajó szélességében mellékterekkel is bővített torony áll, amelynek esetleges középkori előz ményére nincs adatunk. A hajót és a szentélyt azonosan kialakított, kétosztatú támpillérek erősítik. Átlós elhelyezkedésű pillérek támasztják a hajó egykori nyugati sarkait, a délkeleti sarkon pedig a déli falra merőleges támpillér áll. A szentélynek a négy záradéksarkát támasztják pillérek. A támoknak megmaradt a kőből faragott fedlapjuk és rézsűbe metszett homorlatos profillal kialakított vízvetőik is. Az épület középkori részén egységes, kőből faragott, egyszerű rézsűs profilú lábazati párkány fut körbe, amely csak az egykori sekrestye helyén szakad meg. Koronázópárkánya jelenleg nincs a templomnak, de 1991-ben még ismertek voltak az épületből származó szórványkövek, melyek tartozhattak az egykori főpárkányhoz is. A XIX. századi torony nyugati kapujának a keretét a torony építésekor rakták át a középkori hajó nyugati falából. A csúcsíves záródású kapu bélletének gazdag kialakítású profilja van: a nyílás felé rézsűbe metszett félhomorlatból, körtetagból, ezt kísérő vékony pálcatagból, újabb félhomorlatból, rézsűs lemezzel kísért félpálcatagból, kisméretű félhomorlatból, végül vékony, rézsűs lemeztagból áll. A béllettagok a homlokoldalán háromszor megtörő síkú, tetején rézsűs felülettel záródó lábazati tömbből indulnak felfelé. A kapu záradékában a befelé eső lemeztag átmetsződik egymáson.

A hajó déli falát azonosan kialakított, magas, rézsűs bélletű és csúcsívvel záródó két ablak tagolja. A kétosztatú ablakok záradékában megmaradtak az orrtag nélküli mérművek is, a nyugatiéban a szamárhátíves nyílászáródások közé halhólyag ékelődik, a másiknál félkörívesek a nyílászáródások, és felettük egy alul ívesen szétváló, a záradékba befutó, függőleges pálca osztja a mezőt két részre. A hajó északi fala a lábazati párkánytól és a saroktámoktól eltekintve tagolatlan. A szentélynek csak a déli falát töri át egymás mellett két ablak, melyek mindenben megegyeznek a hajó ablakaival. Kőrácsaik azonban, melyek a hajó mérműveit másolják, modern pótlásnak tűnnek. A szentélyfal záradékszakaszain nyílások nem jelennek meg. A hajó belsejében, eltekintve déli falának ablakaitól, középkori részlet nincs. A diadalív csúcsíves, pilléreit nagyjából másfél méteres magasságig nem tagolja profil. Innen felfelé kőből rakták, s profilja a vállvonalig gúlás átmenet után félnyolcszögű, majd efelett középen széles orrtaggal, két oldalán egy-egy szímával és rézsűvel van profilozva. A pillérek belső oldalának közepén, a vállvonal magasságában egy-egy négyzetes, mély lyuk látható, melyek a diadalívkeresztet egykor hordozó gerenda fészkei lehetnek. A déli diadalívpillérnél feltárták a középkori szószék vele egybeépített alapozását. A szentély északi falának nyugati részén helyezkedik el a sekrestyeajtó, szemöldökgyámos lezárású kőkeretén egyszerű élszedés fut körbe. Az északi fal keleti felén a falazatban nagyobb méretű, a járószintről induló fészket találtak az 1991-es kutatás során, amely valószínűleg egy szentségház számára készült. A szentély déli oldalának falában egy ülőfülke nyomai is előkerültek, s a boltozatindítások fészkeire is rátalálták.

Hogy a szentségház, a sedilia és a boltozat meg is épült-e, vagy csak tervezték őket, nem volt eldönthető. Mindenesetre ettől függetlenül a jelentés alapján úgy tűnik, hogy itt ugyanarról, a kőelemeket a falba utólagosan behelyező építéstechnikai eljárásról volt szó, amely a nagyszekeresi, a szamosbecsi és a túrricsei templomnál is kimutatható. Nem világos, hogy az 1345-ös oklevélben említett kápolnának, illetve egyháznak mi volt a viszonya. Az eltérő megjelölés ellenére inkább egyazon intézményről lehetett szó, de teljesen az sem kizárt, hogy a kápolnától függetlenül utóbbi a falu plébániatemploma volt. Mindenesetre ilyen, a XIV. század első feléből vagy még korábbról származó templom nyomaira a mai épület kutatása során nem találtak rá.

A jelenlegi templom egységes építkezés eredménye. Keltezése leginkább a több helyen is feltűnő szímatag alapján lehetséges. E reneszánsz tagozatot a XV. század legvége, de inkább 1500 előtt aligha lehet elképzelni egy szatmári falusi templomban, még ha birtokközpontról van is szó. A többi, valamelyest datálható részlet, a mérműformák, illetve a diadalív kialakítása ennek a keltezésnek nem mond ellent. A birtokviszonyokra vonatkozó, meglehetősen gazdag és feldolgozott forrásanyag ellenére sajnos nem határozható meg pontosabban, hogy a templom építésének ki vagy kik voltak a donátorai. A XIV. század közepén a falun még a Szentemágócs nemzetségből leszármazó Kölcseiek osztoztak, e család azonban az idők folyamán több ágra szakadt, és a XV. század második felétől számos egyéb, jelentősebb birtokos is kimutatható a településen. A XVI. század elején például az Újhelyieknek, a Perényieknek és a Bátoriaknak is volt már része a faluban. Miután azonban a település a fenti nemzetség számára szolgált birtokközpontul, s a XVI. századtól kimutathatóan, de valószínűleg már korábban is ők temetkeztek a plébániatemplomban – azaz ők rendelkeztek az egyik legfontosabb kegyúri joggal –, az építésben a legmeghatározóbb szerepet mégis az e nemzetségből leszármazó családoknak kell tulajdonítanunk.

Forrás:
Papp Szilárd: Túristvándi, református templom