Szamostatárfalva | Református templom

A Szamos jobb partján elterülő falu neve személynévi eredetű. 1181-ben említik azt a Tatár nevű férfit, akihez, mint a cégényi monostor szomszédjához, annak jobbágyai átszöktek. Ennek alapján a település a XII. század végén jöhetett létre. 1213-ban már innen, a villa Catar[Tatar] faluból való Mikó szerepel peres ügyben. A falu jelentőségére fényt vet, hogy 1322-ben nemcsak innen keltezi egyik oklevelét a megye alispánja és négy szolgabírája, hanem egyiküket „Tatár” Istvánnak hívják, aki a Gutkeled nemzetségbôl származott. Ugyanő tanúként (1323) és királyi emberként (1329) is működött. Tőle származik a Tatárfalvi család, akik a XV. században is birtokolták a falut. Ezután a település a Mikolay, Csomafalvi, Vattai (Wattay) és több más családhoz került. Közvetlenül a templomról nem ismert középkori adat. A XVII. században már református kézen van, amit 1638-as úrvacsorapohara és 1650-es harangja is tanúsít. 1758-as megújítását a Historia Domus és felirat is rögzíti.

A templom keletelt, két részből – egyhajós hosszházból és sokszögzáródású szentélyből – álló építmény. A szentély a nyolcszög öt oldalával záródik, de szabálytalanul: a keleti fal rövidebb a mellette állóknál, s azokkal tompább szöget zár be. Az északi és a déli fal hosszabb. A jelenlegi boltozat nem középkori, de a támpillérek megléte arra vall, hogy az épületrészt eredetileg is boltozottnak tervezték. Támpillért a három keleti fal három sarkán találunk, a déli és a délkeleti fal találkozásánál elmarad; itt furcsa, éles szögben záródó falcsonk jelzi, hogy ennek a helyén is volt valamilyen tám- vagy falszerkezet. A támpillérek lépcsőzöttek, középső esővető párkányuk, ahogy a körbefutó (részben megújított) lábazat is, idomtéglából készült. A szentélyt három, rézsűs ablak világítja meg a három keleti falon. Formájuk nyújtott, félköríves záródással. Az alsó két-három téglasornyi rész az 1965-ös restaurálás előtt be volt falazva, ekkor állították vissza az eredeti méreteket. Az ablakok belső kerete idomtéglából készült, a rézsű falát pedig felváltva fektetett és állított téglák adják. A falakat részben idomtéglából rakott, megújított párkány zárja, mely teljesen körbefut a szentélyen, beleértve a déli falat is.

A szentély déli oldalán Czeglédy Ilona ásatása egy boronafalú négyzetes építmény alapfalait tárta fel, melyet sekrestyeként azonosíthatunk. Ide a szentély déli falában feltárt félköríves, keskeny (mindössze 62 cm széles) ajtó vezetett. Ez az ajtó jól látszott még az 1864-es felméréseken, de az 1900 körüli felvételeken már vakolat takarja, az ajtónak nincs látható nyoma, és a lábazat is megszakítás nélkül fut körbe. Ez tehát egy XIX. századi átalakítás nyoma. A szentély délkeleti sarka, ahol hiányzik a támpillér, nyilván ehhez a sekrestyéhez kapcsolódott, és ezért hagyták el az itten támpillért. Az 1965-ös restauráláskor a lábazati párkányt felszámolták, a falfelületre vékony vakolatot simítottak, megtartották a párkányt, és gerendákkal jelezték az egykori sekrestye alaprajzát. A szentélybelsôben is megfigyelhető a kibontott sekrestyeajtó. Ettől keletre félköríves ülőfülke, amellett balra négyzetes falfülke található. Szintén négyzetes, de lényegesen nagyobb fülke helyezkedik el az északkeleti falban. Ezeket az 1964-es kutatás során bontották ki. Ekkor állapították meg az eredeti padlószintet is, mely 30–40 cm-es feltöltés alatt volt. A szentélyt a hajótól félköríves diadalív választja el.

A hajó téglalap alaprajzú, boltozatlan, és a támpillérek hiánya miatt eredetileg sem volt boltozva. A déli homlokzatot két félköríves ablak töri át, melyek a szentélyéhez hasonló rézsűs kialakításúak, de hiányzik a belső idom-téglás keret. A két ablak közt, a nyugatihoz kissé közelebb egy befalazott kapu vehető ki. Ez a sekrestyeajtóhoz hasonlóan félköríves, és méretük keskenysége (62 cm) is megegyezik. A kapu belső oldalán a záró gerendát is rekonstruálták, amely ugyanolyan szerkezetű, mint a sekrestyeajtóé, csak ott a nyíláskávába mélyített gerendafészkek a sekrestye felőli oldalon találhatók. A falat a szentélyéhez hasonló párkány zárja, és alul lábazat fut körbe; ezek idomtéglával készültek, de részben megújítottak. Megjegyzendő, hogy az 1864-ben készült rajzokon (és a Rómer által publikált metszeten) a déli kapunak nincs nyoma, a lábazati párkány is megszakítás nélküli. A későbbi, restaurálás előtti fotókon a déli kapu befalazott, vakolt foltja látszik, de a lábazat még mindig körbefut. Ezek szerint ezt a lábazati szakaszt a kapu 1965-ös kibontásakor bon-tották el, és valószínûleg még a XIX. századi átalakítás előtt keletkezett. A hajó északi homlokzatán nyílásnak nincs nyoma, és vélhetőleg nem is volt áttörve soha. Megjegyzendő, hogy a Schulcz által felvett alaprajz és homlokzatrajz a déli oldal nyílásait az északi falon tünteti fel, amit Henszlmann is hasonlóan ír le, felfigyelvén ennek szokatlanságára. Ez alighanem a Schulcz pontatlansága, ami Henszlmannt is megtévesztette (Rómer 1869-es közleményé-ben azonban helyesen szerepelnek a nyílások).

A hajó nyugati homlokzata egyszerű kialakítású. Az oromzat falazata megújított, alatta azonban jórészt eredeti. Az oldalfalakon megfigyelt zárópárkány ezen a falon megszakad. A lábazat folyamatos, csak a kapu szakítja meg. Ez a homlokzat közepén nyíló, fakeretes kapu a templom jelenlegi egyetlen bejárata. Teherelhárító ív alatt helyezkedik el; az ív alatti falszövet különbözik a nyugati fal többi részétől (hiányzik a polikrómia is), de a kaputól balra látható rovátkolások alapján ezek a téglák sem teljesen új keletűek. A teherelhárító ív, mely mai formájában megújított, látszik az 1864-es rajzokon, de nem vehető ki a restaurálás előtt fotókon. Ezek szerint itt az 1965-ös restauráláskor jelentősebb átalakítás történt. Mendele Ferenc leírása szerint a nyugati kaput 29,5 cm-rel süllyesztették, visszaállítva ezzel a középkori talajszintet, és a szemöldökívet kiegészítették. A nyugati kapu azonban nem eredeti formában maradt ránk. Az 1864-es látogatás valamennyi dokumentuma jelzi, hogy a kapu ekkor szemöldökgyámos kialakítású volt. Ez sajnos áldozatul esett a XIX. századi átalakításnak, amikor a jelenleg is használatban álló fakeretes szerkezet készült. Ez a kapu azonban nem tartozott a templom legkorábbi fázisához; Czeglédy Ilona feltárása szerint utólagos volt, később törték bele a falba, eredetileg a nyugati homlokzaton nem volt bejárat.

A feltáráshoz kapcsolódó dokumentumban az a feltételezés olvasható, hogy ez a kapu egykorú lehet a XVII. századi fa haranglábbal. Ugyanakkor ennek ellentmond az 1864-ben még meglévő szemöldökgyámos lezárás. Ha tehát a kapu valóban másodlagos, akkor ez egy későbbi középkori periódusra vall. Az elsô periódus falazata egységesen olyan technikát alkalmazott, amely vörösre és félig sötétzöldre vagy feketére égetett téglákból áll. Ez a polikrómia, mely már Henszlmannak és Rómernek is feltűnt, következetesnek látszik, és a túlégetett téglákat általában olyan helyzetben használták fel, ahol csak a rövidebb, mázas hatásúra színeződött oldaluk látszik. Ez alól kivételek a támpillérek, ahol a sarkokon a félig túlégett téglák hosszanti oldala is megfigyelhető. Henszlmann külön kiemelte az ablakívek tégláinak váltakozását: ebben az esetben a vörös téglák is csak a rövidebb oldalukkal látszanak. A másik jellemzôje a korai fázisnak az idomtéglák használata. A támpillérek esővetői rézsűből, lemezből és félpálcából állnak; a lábazatok két lépcsôje közül az alsó élszedéses, a felső a szentély körül élszedéses, a hajófalakon negyedhengertagos. A párkány alsó téglasora szintén negyedhengertaggal bír. A legfinomabb kivitelû a szentély ablakainak belső rétege. Ennek alapján úgy tűnik, a templom nagyrészt egy periódusban készült. Megerôsíti ezt Czeglédy Ilona ásatása is, aki egységes építési idejűnek találta az alapozást. Ennek során épült fel polikróm falazással és idomtéglák felhasználásával a sokszögzáródású, vélhetôleg boltozott szentély, az ehhez délről kapcsolódó sekrestye és a boltozatlan hajó a déli kapuval.

Ennek idejét a szentélyforma miatt legkorábban a XIII. század második felére tehetjük, de a félköríves nyílások miatt ennél sokkal későbbi időpont sem jöhet számításba. Figyelembe kell azonban venni, hogy a környéken a román jellegû formák még a XIV. század első évtizedeiben is használatban voltak (pl. Csenger, amellyel templomunkat a polikróm falazás is összeköti). Így nem zárhatjuk ki a XIV. század eleji építkezést sem, amely egybevágna a Tatár(falvi) család felbukkanásával, és első, komolyabb megyei szerepet játszó tagjának, a Gutkeled nembeli Kútéri „Tatár” Istvánnak a korszakával. Egy későbbi átalakítás eredménye lehet a nyugati kapu kialakítása, ennek szemöldökgyámos formája azonban nem a XVII. századra, hanem még a gótika korszakára vall. Kerny Terézia egy XIV. század végi gótikus átalakításról ír, ami elfogadható. Ekkor már a népes Tatárfalvi család tagjai szerepelnek az oklevelekben, akik, mint a falu birtokosai és a templom kegyurai, egy szerényebb, de a templom közlekedési rendszerét jelentősen befolyásoló átalakítással járultak hozzá az épü-let modernizálásához. A későbbiekben a szétaprózódó birtok tulajdonosai csak kisebb javításokat végeztethettek, és ennek köszönhető, hogy a már művészettörténet-írásunk alapító nemzedéke által is nagyra tartott templom valóban hitelesen képviseli a terület építészetét a késői romanika és a gótika átmeneti korszakából.

Forrás:
Szakács Béla Zsolt: Szamostatárfalva, református templom