Nyírbátor | Krisztus teste kápolna romja

1313-ban hallunk első ízben Nyírbátorban egyházi intézmény létéről, amikor két pap neve bukkan fel az okiratokban. Ekkor már nem is egy, hanem két templom állt a településen. Nyírbátor az 1330-as években már meglehetősen nagy és fontos hely lehetett (1282-ben már vásárjoga volt).  Bátor neve családnévként az 1276 és 1321 között adatolható Gutkeled nembeli András fia Bereck neve mellett bukkan fel az írott forrásokban (Bereck apját, Andrást még a Szabolcs megyei Rakamazról nevezték meg). Bereck tehát már Nyírbátorban lakott, joggal feltehető, hogy legalábbis Bereck életében már állt itt templom is. 1326-ban arról hallunk, hogy Borsa nembeli Tamás és Gutkeled nembeli Lotár fiai Bereck fiainak számos birtokát (köztük Bátort is) az azokon levő templomokkal együtt felégették. A bátori egyház szerepel a pápai tizedjegyzékben is. Arról, hogy a templom Szent György mártír tiszteletére volt szentelve 1354-ből való az első adat. Ez már bizonyosan a mai református templom elődjére vonatkozik. A korábbi adatokról azonban ez nem állítható teljes bizonyossággal, hiszen egy 1433-as adat szerint állt a településen egy kicsiny rotunda is, Krisztus testének szentelve. Ezt már Gervers-Molnár Vera is azzal a polygonális szentélyzáradékú, támpillérekkel erősített nyolcszegletű hajójú, nyugati oldalán toronnyal rendelkező épületmaradvánnyal azonosította, mely a mai templomtól északra került elő 1958-ban. A szerző véleménye szerint ez lehetett Nyírbátor első plébániatemploma, „amely még a XIII. században – ha nem korábban – épült”.

A szentélyben, illetve annak északi oldalán húzott kutatóárkok egyértelműen bebizonyították, hogy a kápolna eredeti szentélye patkóívvel zárult. A megtalált korábbi, patkóíves szentély és a hajó ívesnek ábrázol déli fala meggyőzően bizonyította, hogy valóban itt állt az 1433-ban említett, később polygonálissá átépített rotunda. A félköríves, vagy patkóíves szentélyű rotundákat Gervers-Molnár Vera e jellegzetes épülettípus legősibb csoportjához sorolja, melyek a 11. század közepétől a 13. század második feléig nagy számban épültek az országban. A nyírbátori rotunda építési ideje ugyan közelebbről nem határozható meg, de mindenképen Árpád-kori építményről van szó, így bizonyára valóban ez lehetett a település első plébániatemploma. 1354-ben már állt a Szent György templom is, s ez nem azonos a mai templommal, csupán előzménye lehet annak.

Valószínű, hogy a templom Szent György titulusa nem a véletlen műve: a Bátoriak családi legendáriuma szerint egyik ősük, Vid – akárcsak Szent György – Szent István király idejében legyőzte az Ecsedi láp sárkányát. Emiatt a Gutkeled nemzetségből származó családok címereiben (így a Bátoriak címerében is) szereplő – nyugati eredetű – ezüst alapú három vörös éket is félreértelmezték: az ezüst alapot egy idő után egyenesen sárkányfogaknak tekintették. Ha a titulus és a családi hagyomány valóban ilyen szoros összefüggésben áll egymástól, úgy azt kell gondolnunk, hogy a Szent György templom nem épülhetett fel András fia Bereck nyírbátori megtelepedése előtt. Bereck 1279-ben kapta többedmagával együtt Bátort adományba IV. László királytól. Természetesen az is elképzelhető, hogy csak Bereck fiai, akik Ecsed várát is felépítették, emelték a templomot a 14. század 20-as, 30-as éveiben, talán éppen az 1326-os tűzvészben megrongálódott Krisztus teste egyház pótlására. A kutatás során kimutatható második építési periódusban a korábbi templom hajójának hosszát nem változtatták meg, észak felé azonban kibővítették. Az új északi hajófal elérte az addig szabadon álló Krisztus teste kápolna déli falát, sőt, némileg rá is fut – ekkor kellett a két épületet összekapcsolni, s kézenfekvőnek tűnik, hogy ekkor történt meg a rotunda átépítése is. A Szent György templom hajójának falait ekkor már támpillérek erősítették – bizonyára be is volt boltozva.

A Krisztus teste egyház első okleveles említése 1433-ból származik, amikor Bátori Péter fiai: István, Tamás és Bertalan megosztoznak birtokaikon. Ekkor említenek bizonyos nyírbátori jobbágytelkeket, melyek egy kis utcácskában, a kicsiny és kerek, Krisztus legszentebb testének tiszteletére emelt egyháznál (in vico parvo seu platea penes ecclesiam parvam et rotundam in honorem sacratissimi corporis Christi constructam) vannak. A szövegből két fontos következtetést lehet levonni. Egyrészt, ha az épület ekkor már nem önállóan állt volna, hanem alárendelt szerepben, kápolnaként hozzákapcsolva egy nála jóval nagyobb templomhoz, úgy valószínű, hogy a capella szóval jelölték volna, nem pedig az ecclesia kifejezéssel. Ugyanakkor – ha ekkor már nem lett volna önálló épület a rotunda, úgy – aligha ez szolgált volna a jobbágytelkek helyének meghatározásaként. A másik szempont éppen a rotunda kifejezés használata a szövegben. Az ecclesia rotunda kifejezés egyértelműen kerek (kör alaprajzú) templomot jelent. A Krisztus teste egyházat a második építési periódusban már mindenképpen hozzá kellett kapcsolni magához a templomhoz, s a hozzákapcsolás a rotunda átalakítása nélkül nem lehetett lehetséges, ezért kénytelenek vagyunk elfogadni azt, hogy a rotunda hajójának és szentélyének polygonális formájúvá történő átalakítása az összekapcsoláskor történt. Ettől a pillanattól kezdve a Krisztus teste egyház a legkevésbé sem tűnhetett kereknek, annál is inkább, mivel az ezután egyáltalán szemlélhető északi oldalát támpillérek tagolták (köztük egyenes falszakasszal!), nyugati oldalát torony takarta, szentélye pedig polygonális záradékú volt. A következtetés nyilvánvaló: 1433-ban azért nevezték rotundának az épületet, mert akkor az még valóban rotunda is volt. Mindezek alapján valószínűsíthető, hogy a második építési periódus csupán 1433 után történt.

Közvetlenül a református templom északi falának nyugati vége mellett került elő a Szent György templom elődjének tekinthető kis kápolna, amelynek támpillér nélküli sokszög záródású szentélyéhez nyolcszögletes hajó, és ehhez négyszögű torony csatlakozott. A két építmény egy ideig egymás mellett állott, s azokat kapu kötötte össze, amely ma is látható a református templom belsejének északi falán.

Forrás:
Simon Zoltán: Adalékok a nyírbátori református templom építéstörténetéhez