Márokpapi | Református templom

Márokpapi község két önálló település, Márok és Papi összeolvadásával jött létre 1941-ben. A két falu már jóval korábban összeért egymással. Papi falut – a másik, közeli (Csonka-)Papitól való megkülönböztetés végett – már 1610-ben is nevezték Márokpapinak. Tanulmányunk tárgya a középkori Márok falu temploma. Márok neve puszta személynévbôl (Márk) keletkezett, magyar névadással. A településről szóló első adat szerint birtokosa egy bizonyos Fülöp comes fia Péter volt, akinek Marc falubeli jobbágyai a borsovai ispán előtt más jobbágyokat rablással vádolnak meg. 1288 körül (Gutkeled nembeli) Aladár comes (a Várdai család őse) és (Káta nembeli) Gabrianus (a Surányiak őse) fiai pereskednek Mark föld (terra) tulajdonjoga felett. Mivel a szóban forgó földet mindkét fél öröklött birtokának mondja, Aladárt eskü letételére kötelezik. A hosszadalmas per 1299-ben azzal zárult, hogy a terület nyugati fele, Papi és Fejércse felől Aladár fiainak, Lászlónak és Prywarth-nak (Pelbártnak), a keleti pedig Gabrianus fiainak jutott. A középkor folyamán Márok falu a fent említett László leszármazottainak, a Várdai tagjainak birtokában volt, s a kisvárdai uradalomhoz számították. A falut Papival együtt 1566-ban tatár csapatok felégették.

Márok a Várdaiak kihalása után osztozott a kisvárdai uradalom sorsával: leányágakon öröklődött tovább, s került részben a Nyáry, a Telegdi, a Melith, a gersei Pethő és a Becsky család birtokába. Ezek a részbirtokok később tovább aprózódtak. A falu a XIV. század elején már egyházas hely: az egri püspökség borsovai esperességéhez tartozó, Szűz Máriáról (?) nevezett egyházának Tamás nevű papja 1332-ben ismeretlen összeget fizet, megnevezetlen papja 1334-ben nem fizet, szintén megnevezetlen papja pedig 1335-ben 5 garas pápai tizedet fizet. 1353-ban Miklós nevű, 1356-ban Péter nevű, 1363-ban Jakab nevű papját említik. 1500-ban, a várdai uradalmom falvainak felbecslése alkalmából említik. A templom – nagy valószínűséggel – már a XVI. század második felében a reformátusok kezére kerül. Lehoczky Tivadar 1881–1882-ben megjelent művében megemlíti, hogy a templom falait kívül-belül falfestmények és gótikus feliratok borították, de ezeket 1775-ben levakolták és bemeszelték. 1857 és 1902 között többször tatarozták az épületet, melynek fundamentuma 1917-ben egy helyen megbomlott, s a tető is beázott. A károkat csak 1924-ben hárították el. 1937-ben ismét renoválták, de 1939-ben egy villámcsapás következtében kiégett. Ekkor az is felmerült, hogy lebontják, de szerencsére végül ettől elálltak. A külső és belső falképek miatt igen korlátozott mértékű műemléki kutatást 2000-ben Bartos György és Simon Zoltán végezték, az ezt követő helyreállítás terveit Oltai Péter készítette. A falképek restaurálását Tarbay Anna Mária, Varbai Ilona, illetve Pintér Attila végezték el.

A Márokpapi központjában szabadon álló, nyeregtetős, kisméretű, egyhajós, egyenes szentélyzáródású, keletelt templom nyugati homlokzata előtt fa harangláb áll. A nyugati homlokzat sarkait kontyolt nyeregtető formájú beton fedlapokkal lezárt, lépcsős kiképzésű, átlós támpillérek támasztják. A templomon egyszerű, élszedett profilú lábazat fut körbe. Az épület valamennyi sarka (beleértve a támpilléreket is) kváderkövekbôl áll, de a falazóanyag törtkő. A szentély északi falához a helyreállítás során az eredeti alapfalak nyomvonalán rekonstruálták a templomhoz csupán utólag hozzáépített, majd a protestánsok által elbontott sekrestyét. A kutatás során bebizonyosodott, hogy a hajó és a szentély azonos építési periódusban keletkezett, korábbi épületnek nem került elô nyoma. A bejárat a nyugati homlokzat tengelyében nyílik. Ez a falazattal egyidős, tagozott keretű, csúcsíves tükörbe foglalt, szemöldökgyámos megoldású, kőkeretes nyílás, XVIII. századi ajtószárnnyal. A kapu részleteiben is megegyezik a lónyai református templom nyugati kapujával. A kapu feletti körablak a XVIII. század végéről származik. A hajó déli homlokzatát a kutatás előtt két keskeny, hosszú, félköríves záradékú, csak a XIX. században kialakított ablak törte át. Közöttük már a kutatás elôtt is kivehető volt egy harmadik, elfalazott, középkori ablaknyílás.

A középkori ablakok rétegkövei az újabb ablakok káváiba beforgatva kerültek elő, a helyreállítás hitelességét ezek, az elfalazott, de épségben maradt középső ablak, valamint az átalakított hajóablakok előkerült eredeti káva- és záradék-töredékei alapozták meg. A templomnak déli kapuja nem volt. A hajónál alacsonyabb – a keleti sarkokon látható, in situ párkányelemek alapján eredeti magasságig álló – szentély déli és keleti homlokzatának tengelyében egy-egy, a hajóablakoknál szélesebb és alacsonyabb, de ugyancsak félköríves záradékú, XIX. századi ablak nyílt. Ezek helyreállítása a hajóablakok mintájára történt meg. A szentély északi homlokzatán a kutatás napvilágra hozta az elfalazott sekrestyeajtó fülkéjét. Az utolsó külső vakolat alatt több rétegű fehér meszelés került elő, melyek közül az alsón már a kutatás elôtt is vörös és kék színû, virágos kifestés nyomai, valamint számos (köztük XVII. századi) bekarcolás, felirat látszott. A falkép-restaurátori feltárás tisztázta, hogy a XVII. század negyvenes éveibôl származó virágos kifestés – melynek párhuzamai a közvetlen környéken több helyütt (Csaroda, Lónya, Vámosatya) ismertek – az ablakok környékét, illetve az eresz alatti falsávokat díszítette. A síkmennyezetes hajó északi falán, valamint a nyugati fal déli szakaszán a XV. század első feléből származó falképek kerültek napvilágra.

Az északi falon a Háromkirályok vonulását ábrázoló jelenet töredékei, a diadalíven pedig medalionba foglalva a halott Krisztus angyalok által a magasba emelt testét mutató jelenet látható. Ez utóbbi végső soron egy Szent Ferenc stigmatizációját ábrázoló jelenet töredéke, mely arra utal, hogy itt egy Szent Ferenc-oltár állhatott. Megjegyzendő, hogy a falképek restaurálását elvégző Pintér Attila tájékoztatása szerint a festett rétegnél korábbi meszeléseket nem lehetett megfogni a falakon. A hajót nyugati oldalán élszedett, félköríves záradékú diadalív választja el a szentélytől. A szentélyt gúla alakú konzolokon nyugvó, egyszer hornyolt bordákból álló keresztboltozat fedi, kör alakú zárókővel. A szentély déli oldalán élszedett keretű, lóhereíves ülőfülke látható, mely egykorúnak bizonyult a szentély falszövetével. Közvetlen szomszédságában napvilágra került egy kicsiny, fekvő téglalap alakú falifülke is. Szemközt, a szentély északi falán, a kutatás előtt a falsíkból kissé kiugró, félköríves záradékú, vakolt falmező jelezte az elfalazott sekrestyeajtót. Alatta kibontakozott az egyszerű, élszedéssel díszített, csúcsíves, kôkeretes ajtó. Az ajtó küszöbkövét másodlagos helyzetû, élszedett keretkövek alkotják, ezzel is alátámasztva azt, hogy a sekrestye utólag épült hozzá a szentélyhez.

A sekrestyeajtótól keletre egy szemöldökgyámos megoldású szentségtartó fülke erősen csonkolt maradványaira bukkantak. A fülke keretét egyetlen, 126 × 58 cm-es kőtömb alkotja. A kőtömb teteje és a nyílás felső széle között 68 cm a különbség. A fülke keretének egykori tagozata ma már megállapíthatatlan, hiszen teljesen le van faragva. Mindössze egy homorlat csekélyke maradványai foghatók meg a kőtömb alsó részének keleti szakaszán. A fülke keretét alkotó kőtömb a felső, 24 cm-es részen csak 35 cm széles sávban van lefaragva. E sávtól nyugatra, a homloksíktól beljebb sima felület van, keletre viszont kő sincs. Lehetséges, hogy a fülke keretének felső részén egy-egy, külön kőből kifaragott elem – talán fiálé – lehetett. A fülke keretét alkotó kőtömb a falazathoz képest utólagosan van behelyezve. A templom építési idejének terminus ante quem-je a pápai tizedjegyzék, melyben már találkozunk a mároki pappal. Márok egyháza tehát 1332-ben (de legalábbis 1334-ben) már állt. Építtetőjét – egyetértve Jékely Zsombor véleményével – alighanem az első Várdaiak között kell keresnünk. Úgy véljük, kevéssé valószínű, hogy vitatott birtokjogi helyzetű településen bárki templom építéséhez fogna, így az építkezést valószínűleg csupán az 1288-ban kezdődő, de csak 1299-ben lezárult birtokpert követően kezdték meg, így a templom születésének ideje 1300 és 1332 közé tehető.

Forrás:
Simon Zoltán: Márokpapi, református templom