Lónya | Református templom

A falu történetéhez aránylag jó forrásanyaggal rendelkezünk. Ennek kiindulópontja az a többször átírt, 1270-es oklevél, melyet István még mint ifjabb király bocsátott ki a Rosd nembeli Endre fi a Mihálynak. Ebből megtudjuk, hogy a két Lónya nevű falut Bánk bán vásárolta, és azokat vejének, Simonnak adományozta. Simon a birtoktestet tovább gyarapította vásárlásokkal, de magtalan halála után az a királyra szállt, aki azt érdemeiért Mihály ispánnak adományozta. Mihály második felesége a Hontpázmány nembeli I. Kozma lánya volt, aki férje halála után annak korábbi házasságából származó leányát gazdagon kiházasította, s ezért kárpótlásul férje egykori javai közül három falut kapott, köztük Lónyát is. Ebbéli birtokában az asszonyt második férjével, Berenthei Nána fia Jakabbal együtt 1285-ben IV. László király is megerősítette. Az ő leszármazottjuk a Lónyai család, amely tehát errôl a birtokközpontról vette a nevét (Lónyay), és évszázadokkal később is ide temetkezett. Magáról a templomról kevesebbet árulnak el a források. A pápai tizedjegyzékek a zempléni főesperességben hozzák a lónyai Szent Péter és Pál-templomot, s ezt az adatot újabban ehhez a településhez szokás kötni. Összhangban áll ez azzal az említéssel, amely Lónya Szent Péter-templomára vonatkozik 1429-ből. Ezek szerint a falunak működő temploma lehetett az 1330-as években – ami a művészettörténeti elemzéssel összhangban áll. A templom jelenlegi formájában két részből áll: az egyterű, téglalap alaprajzú hajóból (belmérete 11,8 × 6,8 m) és a négyzet alaprajzú szentélyből (4,28 × 4,28 m). A hajó tömbje magasabbra emelkedik a szentélyénél, és tetőzete is jól elkülönül.

A szentély északi oldalán egy befalazott ajtó egykor a sekrestyébe vezetett, melynek alaprajzát törtkővel jelezték. Belmérete 3 × 4,2 méter volt. A sekrestye déli falában téglalap alakú falfülke nyílt. Térlefedése dongaboltozatos volt, melynek déli boltválla és a templom keleti falán észlelt lenyomata, továbbá egykori féltetős fedésének gerendabekötései a homlokzatokon észlelhetôk. Az egykor a sekrestyével érintkező falak kivételével egyszerű rézsűs lábazat fut körbe; párkánynak nincs nyoma. A szentély déli és keleti falán egy-egy félköríves, rézsűs bélletű ablak nyílik. Hasonló, de eltérő magasságú ablakból négy is található a hajó déli homlokzatán: ezek közül a két keleti egyforma magas, az ettől balra lévő magasabbról indított, a legnyugatabbi pedig még feljebbrôl indul, ezért magassága alig több a nagyobbak felénél – és azoknál keskenyebb is. A nyugati homlokzaton legfelül egy kereszt alakú nyílás látható, ez alatt egy félköríves, párhuzamos bélletű (a délieknél kisebb méretű) ablak és a csúcsíves, bélletes kapu található. A hajó boltozatlan, a szentélytől csúcsíves diadalívvel válik el. A szentély keresztboltozattal fedett, a bordaprofi l egyszer hornyolt hasáb. A zárókő lapos, díszítetlen korong. A bordák gúlában végződő konzolokról indulnak. A déli szentélyfalban háromszögben végződő, a keleti fal bal oldalán nagyobb, téglalap alakú falfülke helyezkedik el. Háromszögű záródásúak a hajó északi és déli falában, a diadalív közelében feltárt fülkék is.

A jelen állapot az elmúlt évek restaurálása során alakult ki. Ekkor emelték meg a hajó falkoronáját, amely azelőtt a szentéllyel azonos magasságú volt. Ekkor bontották ki a déli fal nyugatról második ablakát és rekonstruálták a többi eredeti formáját, melyeket korábban megnagyobbítottak. A megemelt nyugati oromfalban kiegészítették a kereszt alakú ablak felső részét. A szentélytérben szintsüllyesztést valósítottak meg. Jóllehet felmerült korábban, hogy az emelt szentély éppen a templom korai keletkezési korával függhet öszsze, aligha kétséges, hogy ez egy XVII. századi átalakítás eredménye. Bartos György és Fülöp András úgy véli, erre az 1657-es lengyel dúlás után kerülhetett sor. Ugyanekkor süllyesztették le a hajó padlószintjét is, melynek középkori állapotára az alapozási padka vall. A lónyai református gyülekezetre 1595-tôl vannak adataink. Ők emelték meg a padlószintet a XVIII. század során, s ezzel egykorú a stukkódíszes szószék is (koronája 1776-os évszámú), valamint az 1781-ben ácsolt, impozáns harangtorony. Maga a középkori templom sem egyetlen periódusban épült. A falkutatás során bebizonyosodott, hogy a nyugati falon átalakítások történtek. Míg a kapu kőkerete és az azt befoglaló téglafal egykorú, annak téglamérete (28 × 13 × 6–6,5 cm) eltér a szentélyétől (25–26,5 × 9,210 × 8–8,5 cm). Itt tehát a nyugati fal nagyobb mértékû átépítése következhetett be, amely egybeeshetett a nyugati karzat kialakításával. A nyugati fal karzatablaka is utólagos, mivel egy korábbi falképet roncsol.

A kutatók a szentély boltozatát is utólagosnak vélik, noha itt kutatásra a falképek miatt nem került sor. Azonban figyelembe kell vennünk, hogy ugyanez a bordaprofil tér vissza Csarodán is, ahol a boltozatot a kutatás határozottan egykorúnak tartotta a templom többi részletével. Ennek alapján felvethető, hogy a boltozás Lónyán sem önálló periódus eredménye, hanem a templom első fázisához tartozik. Számolnunk kell építés közbeni kisebb leállásokkal is: így a sekrestye alapozása nem volt kötésben a szentélyével, de a szentélyfal csorbázata azt mutatja, hogy falaik már együtt épültek. Feltételezhető, hogy a déli fal legkisebb ablaka az eredeti nyugati karzattal függött össze, melyet idővel átalakítottak. Ennek a korai állapotnak a meghatározásához kevés biztos kapaszkodónk van. Maga az egyszerű alaprajz a támpillér nélküli négyzetes szentélyével önmagában nem köthető évszázadhoz. Az ablakformák, melyek itt sem maradtak ránk eredeti formában, szintén nem jelentenek olyan szilárd támpontot, hogy ennek alapján biztosat mondhatnánk. A félköríves, rézsűs bélletű ablakok kétségkívül Árpád-kori jellegűek, de használatuk későbbi korokból is ismert. A templom datálásához tehát legtöbb segítséget az ad, ami mindig, még lappangó korában is legnagyobb értéke volt: a kifestése. A feltárás során három réteg került elő. A legkorábbi réteg közvetlenül a vakolatlan téglafalra került, amelyet az építés után nem vakoltak, csak fugáit besimítva eldolgozták. Erre a felületre felhordott 2–3 mm vastag mészrétegre került a déli hajófalon Szent György ábrázolása, a diadalív déli oldalán három szent (Szent Miklós, egy ismeretlen nôi szent és Szent Julianna), az északin Köpönyeges Mária és egy azonosítatlan szent.

A diadalív belső oldalán két-két azonosításra váró szent foglal helyet. Ugyanehhez a réteghez tartoznak a felszentelési keresztek is (a szentélyben négy, a déli és északi hajófalon három-három, a nyugatin kettő). A diadalív nyugati falára került falképek szorosan összefüggenek a közelükben (mintegy másfél méterre) található fülkékkel: bizonyára a mellékoltárokhoz tartoztak. Mindez arra vall, hogy ez az első réteg a templom építésével és használatba vételével szoros összefüggésben, azzal közel egy időben keletkezhetett. Stilárisan a falképek közeli kapcsolatban állnak Csaroda, Laskod, Gerény (Горяни) és Palágykomoróc (Паладь Комарівці) elsô rétegével. Ezeket különféleképpen datálták a XIII. század vége és az 1330-as évek között. Fogódzópontot szolgáltathat az ikonográfia: a Köpönyeges Mária témája ugyanis a nyugati mûvészetben is ritka 1300 elôtt, ezért aligha feltételezhetjük ennek hazai megjelenését a XIII. század végén. A felső határt viszont a templom 1332-es elsô említése adja meg a pápai tizedjegyzékekben. Ez összecseng az Árpád-kori jellegű ablakformák és a „modern”, gótikus bordás boltozat alkalmazásával: ezeket azonos periódushoz tartozónak leginkább a XIV. század elsô évtizedeiben lehet elképzelni. Mindez megkérdőjelezi azokat a felvetéseket, amelyek a templom építését még Bánk bán vagy Simon idejébe, a XIII. század első felére tették, és inkább az új tulajdonosok, a falut 1285-ben megszerző és megtartó Nána fi a Jakabnak és az 1320-as években szereplő közvetlen leszármazottainak (az első Lónyaiaknak) a korát valószínûsíti. A szentély teljes kifestésével járó második réteg (melynek töredékei a hajóban is előkerültek) feliratos datálása összhangban állhat a templom megújításával. A harmadik periódus, melyet egy elveszett felirat nyomán 1631-re szokás tenni, már az épület református használatával függ öszsze, amelynek évszázadai (kisebb változtatásokat nem számítva) épen őrizték meg számunkra az Észak-Alföld szakrális művészetének egyik páratlan alkotását.

Forrás:
Szakács Béla Zsolt: Lónya, református templom