Beregdaróc | Református templom

Beregdaróc középkori eredetû református temploma az 1991–1994 között lezajlott műemléki kutatás és helyreállítás nyomán nyerte el mai állapotát. A beregi síkságon fekvő Beregdaróc, a középkori Daróc – vadnyúzó, vadfogó jelentésû neve alapján – elôször a vadászattal kapcsolatos királyi szolgáló népek települése volt, majd nemzetségi birtok, az 1280-as években már a Gutkeled nembeli Daróciak birtoka. A falura és a birtokos családokra vonatkozóan bőséges írott forrásanyag áll rendelkezésre: az 1300-as évek elejétől kezdve majd másfél évszázadon ke-resztül a közös nemzetségből származó, magát a településről nevező Daróci család két ága és a távoli rokon Várdaiak folyamatos birtokügyleteinek, pereskedéseinek tanújaként számos oklevél megmaradt. A templomra az írott forrásokban először az 1332–1335 közötti pápai tizedjegyzék alapján lehet következtetni, Benedek nevû papja 1333-ben, 1334-ben 3 garast fizetett. 1423 végén történt a templom tényleges említése, amikor a Daróci család egyik, a daróci negyedrészt birtokló ága – Daróci István fiai: László és István (Máté fia János ága) a testvéreik nevében is – a saját részüket el kívánták adni a Várdaiaknak, az ottani (daróci) templom kegyúri jogának őket illető részével együtt, ennek azonban a Daróci család másik, a nagyobb részt birtokló ágából (János fi a László leszármazottai) Miklós, testvére István, másik Miklós (István fia), Bertalan és György (János fiai) és Gergely (Lőrinc fia) ellentmondottak.

1435-ben és 1436-ban a Várdaiak és a Daróciak birtokosztálya kapcsán a templomról többször szólnak a források: 1435-ben, mint Daróc egész birtokon lévő, torony nélküli kőegyház temetkezési joggal, majd 1436-ban részletesebben, mint az egész Daróc birtokon lévő, torony nélküli kőegyház temetkezési joggal és haranglábbal került említésre. 1465-ben egy egyezség alapján ismert, hogy a templom középkori titulusa Szent Márton volt, és ekkor építkezések is zajlottak a templomon. Az egyezség szerint a Daróciak engedélyezték, hogy a szomszédos Déda település Szent Bereck-kápolnája a daróci Szent Márton anyaegyháztól önállósodjon, melynek fejében a dédaiak a daróci templom építéséhez kötelesek követ hordani. A Várdaiak továbbra bírtak kisebb részt, 1500-ban Várdai Judit, az elhunyt Várdai László leánya részére készült birtokbecsűben felsorolt 11 templom és kápolna között szerepel Daróc torony nélküli kőegyháza temetkezési joggal. A XV. század végén a templom mellett egy másik kőépület is bizonyosan állt már Darócon, a templomtól mint-egy 80 m-re délkeletre sikerült azonosítani egy felmenő falaiban is megőrződött, késő középkori udvarházat.

A Daróci család felemelkedése egyes tagjaiban egészen a XVII. század elsô feléig folyamatos. A XV. század má-sodik felében és a Jagelló-korban Daróci Márton, mint ügyvéd országosan ismert, a XVI. század elejére széles kapcsolati rendszere épülhetett ki. A XVI. század folyamán Daróci Szerafin (†1586) már beregi alispán, fi a Daróci Ferenc (†1616) 1600-ban hozzájutott a deregnyôi uradalomhoz és felvette a deregnyői előnevet, 1603-ban címert kapott I. Rudolf királytól, 1609-től királyi tanácsos, 1612-tôl báró, a szepesi kamara elnöke, 1612-tôl beregi főispán, aki leánya, Daróci Erzsébet (†1630 elôtt) révén a Rákócziak fejedelmi családjával is rokonságba került. Daróc a család központja, Daróci Ferenc ré-szérôl felmerült rezidencia kiépítése is, 1612-ben engedélyt kapott Thurzó György nádortól, hogy Daróc vagy Deregnyő birtokain levő udvarházainak valamelyikét fallal körülvéve erősítse meg; a tervrajza alapján ismert, szabályos alaprajzú, azóta elpusztult kastély a védettebb zempléni Deregnyőn épült meg. A XVI. század második felében történtek átalakítások a templomon, 1586. február 4-én Daróci Szerafin (†1586. október 12. előtt) Darócon kelt végakarata szerint a templomban, az általa építtetett sírban kívánt temetkezni: az én testemet temessék az rakott sírban, kit az daróczi szentegyházban én magam rakattam.

A református források szerint 1595-ben a templom már a reformátusoké, de a településen még katolikusok is voltak. Ismerve a Daróci család ezen ága utolsó tagja, DarócFerenc (†1637) katolikus kötôdését, valószínûbb, hogy a templom az örökösök révén, csak a XVII. század közepén lett véglegesen református. A XVIII. században a templom még mindig torony nélküli, és mellette álló haranglábat említenek a korabeli források. 1782–1785 között a I. katonai felmérés országleírása szerint Daróczon: Egy kis, jelentéktelen kőtemplom van. 1834-ben az egész környéket nagy földrengés rázta meg, melyben a templom jelentôs károkat szenvedett. 1838-ra a templom sérüléseit is kijavítva a nyugati oldalon kőtornyot építettek; a tetőt fazsindely fedte, melyet 1853-ban felújítottak. 1862. június 9-én tűzvész pusztított, a korabeli feljegyzés szerint: A papi lak, iskola és a nagyszámú, egyszerre égő épületek elterjedt, kavarogva csapkodó lángjai a torony és a templom fedelét is […] rémítő hamarsággal megemésztették, harangjai a tűz izzó melegében […] olvadva a magasságból aláhullottak […] Az Úrnak szentelt egyháznak csak puszta falai állanak. […] még szent könyvétől is megfosztatva. 1865-ben A nagytiszteletû Beregi Egyházmegye emlékkönyve című műben Zágoni Á. Károly szernyei lelkész részletesen írt a templomról:

Temploma gót régiség. Melyen három góth ívű ajtó volt. Falai római katolikus Püspökök fresco képeivel voltak felékesítve, mit az 186(2) nagy égéskor lepattogván a 300 éves meszeléseket, lehetett látni. Ugyanakkor lehetett figyelemre venni, hogy ezen régi templom jobbára, csak tenyérnyi kicsinységű s csekély vastagságú téglákból volt össze állítva, még pedig nem is horizontális lapokra rakva a téglákat, hanem össze vissza, s mégis oly erôsen, hogy az útóbbi borzasztó égéskor, mikor szinte az egész Daróc helység is majdnem elhanvadt, a templom falai, amelyek pedig sok száz esztendősök lehettek, meg sem repedeztek. Erős kőajtóval ellátott kripta is van ezen templom alatt, illő kőajtó felekkel megerősíttetve a templom közepe táján lévén a bejárása. Több ízben befedeleztetett ezen templom, 1838-ben pedig új kőtoronnyal ékesített, egyik harangja a közelebbi égés elôtt igen régi, de írás nélküli, a másik 1822-ben öntetett László István által Kisgejőcön. […] Templomától, amely hajdan régente, mint az égés által lepattogzott meszelések alatt látszott megjegyzendő, hogy az építtetése korában igen díszes szent hajlék lehetett, továbbá megjegyzendô, hogy késôbbi megnagyobbíttatásakor, gót ívű ablakainak kővirágai kihányattatának, hogy megna-gyobbított ablak nyílásokon nagyobb világosság mehessen be. Több világi méltóságok között Daróczi Szerefin, Bereg me-gyei néhai fôispánnak porai is kriptájában vannak alkalmasint örök nyugalomra bezárva.

Az induló tudományos igényű kutatás is számba vette a templomot, Lehoczky Tivadar az 1862-es tűzvész előtt a szentélyben még életnagyságú szenteket és püspököket ábrázoló falfestményeket látott. A tűzvész után, 1863–1868 között zajlott a templom újjáépítése. A templom már az 1991-es kutatás elôtti állapotában is mutatta középkori eredetét, a keletelt épület hosszházához keleten csatlakozó keskenyebb, a nyolcszög három oldalával záródó szentéllyel és a nyugati toronnyal. A torony nyugati sarkait átlós, a hosszház keleti sarkait az északi és déli oldalra merőleges helyzetű támpillérek erősítették. A hosszházon és a szentélyen rézsűs lábazat futott körbe, mely a szentély északi oldalán a nyugati kétharmadnyi szakaszon – az egykori sekrestye helyét jelezve – megszakadt. A hajó nyugati oldalán a lábazat magasabb, kisebb kiülésű volt, vízszintes lezárásával egyezett a torony lábazati kiképzésével. A szentély délkeleti falán kisméretű, félköríves lezárású, a déli falon nagyobb, szabálytalan formájú ablak nyílott, a hosszház déli falának keleti felén két nagyobb, szabálytalan, míg a nyugati végén, magasan, kisebb méretű, nyújtott téglány alakú ablak helyezkedett el. Az épület egyetlen bejárata a torony déli oldalán nyílt. A dongaboltozatos toronyaljból szabálytalan formájú, csúcsíves, tagozott kapu vezetett kelet felé a hosszházba.

Az 1991–1994 közötti műemléki épületkutatás eredményeként a régészeti feltárás során napvilágra kerültek a mai, középkori eredetű templom előzményeként létezett félköríves apszisú, korai téglatemplom visszabontott falmaradványai, hosszházának északkeleti sarkában egy sírbolttal, a szentély különbözô periódusokból származó téglaburkolatú járószintjei, egy keleti karzat alapfala, a középkori templom hosszháza elbontott nyugati falának alapozása a nyugati sarkok átlós helyzetű támpilléreinek alapozásával, északon a szentély és a hajó csatlakozási pontjához épített egykori sekrestye és az ahhoz nyugati oldalról kapcsolódó egykori osszárium alapfalai. A falkutatás során tisztázódott, hogy a mai épület felmenő falai a nyugati rész kivételével több középkori kiépítésbôl származnak. A korai téglatemplomból a járószint felett nem őrzôdött meg eredeti helyzetben semmi. A templom nyugati falát az 1838-as toronyépítéssel összefüggésben elbontották, s az új falat mintegy 1,3 méterrel nyugatabbra építették fel újra. Az egykori nyugati kaput ennek során szétszedték, s a toronyaljban a torony keleti, hosszházzal közös falába a rétegköveket részben összekeverve újra beépítették. A szentélybelsőben feltárásra kerültek az elbontott gótikus boltozat maradványai, a lefaragott vállkövek falitömbjei és a homlokívek lenyomatai, az északi fal nyugati szakaszán az egykori csúcsíves záródású, élszedett profi lozású sekrestyeajtó, az északkeleti falon egy a falsíkig visszafaragott szentségtartó fülke kőkeretének maradványai, a déli fal keleti szakaszán a két lépcsőzettel tagolt, szegmensívvel záródó sedilia, mellette keletre egy kisméretű kegyszerfülke és nyugaton az elbontott diadalívpillérek csatlakozási vonalai. Kibontásra kerültek az 1862 után átalakított középkori ablakok és a hosszház déli kapuja is.

Forrás:
Szekér György: Beregdaróc, református templom