Dabrony | Evangélikus templom

A ma ismert legrégebbi oklevél, mely Dabrony települést megemlíti, 1240-ből való. A latin nyelvű oklevél, mely nem más, mint IV. Béla királyunk adománylevele a Sopron várához tartozó Veszprém megyei Padar nevű várföldről, megemlíti a szóban forgó várföld birtokhatárait, így pl. Chatar (Csatár), Drusca (Doroska), ill. Olasun (Alásony) mellett „Dobrun”-t is. Az oklevél bizonysága szerint tehát maga Dabrony is a soproni vár birtoka ekkoriban, és a feltételezések szerint már az ezt megelőző évszázadban is. Az 1380-as oklevelek Alásonnyal közösen említik, mint várnépet. („Dobron al nom. Alasun”) 1482-ben Mátyás király Kinizsi Pálnak adományozta, aki – az egyházlátogatási jegyzőkönyv tanúsága szerint – ekkoriban építtette a falu templomát. Kinizsiről a birtok 1488-ban a budai káptalanra szállt. 1531-től Dabrony területe Choron András kezén van, ebből az időből származnak az első összeírások. Amikor a Héderváriak birtokolták a templomot, akik a birtokukban levő, talán már a gótikus korban átépített templom berendezéséhez is hozzájárultak. Itt a XV. században átalakított templom lett az evangélikusoké, s a katolikusok építettek új templomot a XVIII. században. A ma is álló, keletelt, nyugati oldalon háromszintes toronnyal és eklektikus vakolatarchitektúrával díszített templom gótikus eredetű. Erre vall nemcsak a torony egész jellege, hanem a toronyalj két csúcsíves kőkerete. A hajó szentély felőli utolsó szakasza és a szentély 1822-ben épült. 1855-ben leégett, utána készültek jelenlegi boltozatai.

Dabrony templomát a paplakkal és minden jövődelmével Alfonz páter, a pápai pálosok vikáriusa foglalta el s lelkészüket is elűzte 1638 és 1646 között. A többi 90 között az 1647. évi VI. törvénycikk rendelte vissza a dabronyi templomot ís, így tehát bizonyára a legrégibb gyülekezetek közül való. Az 1629. évi református jegyzőkönyv ezt is a tőlük elfoglalt gyülekezetek közé sorozza. A község földesurai a pápai pálosok voltak, akik időnként sok alkalmatlanságot szereztek az evangélikusoknak. Lelkészeit csak a XVII. század második feléből ismerjük. Berzeviczi Lajos pálos vikárius levele szerint az evang. lelkészt 1666. bűnös életmódja miatt ők távolították el s két év múlva csak oly feltétellel engedtek Dabronynak ismét lelkészt hívni, hogy Alásony mint filía csatlakozzék hozzájok s lelkészüket előzetesen pápai rendházukban, mint földesuraik előtt bemutassák. Berzeviczi szerint Alásony és Szalók mintegy 50 év óta filiája már Dabronynak, mindkét falú szegény és a háborúban is sokat szenvedett. Dabronynak csakugyan volt egy rendetlen életű lelkésze, Vöröskői György, aki 1650. körűi itt egy szabálytalan esketést is végzett, de ez hamarosan Tésre távozott és már 1654. hivatalát vesztette. Szenczi Fekete István 1670. szept. 10. az asszonyfalvai zsinaton Szmetana Andrást avatta fel dabronyi lelkésznek. Pozsonyba pedig 1674. Reyczy (Rajkí vagy Beyczi) András lelkészt idézték meg innen.

Dabrony tanítója 1706-ban Velics Péter, 1725-ben Tóth István. Anyakönyv már 1735-ben is van. 1739-ben az evangélikus és katholikus lakosok között vita tárgyává lesz, „hogy a templomot váljon a pápisták, vagy a lutheránusok birták-e”. Ez ügyben tanuvallomási jegyzőkönyvet vett fel a vármegye. (Veszprém várm. lt. XIV. köt. 981. sz.). 1741—1765-ig Szakonyi Ferenc a lelkész, akinek idejében mozgalmas életet él át az egyház. A volt uradalmi ispán, 1749-ben, mikor a hivek istenitiszteletre voltak egybegyűlve, egy fanatizált tömeg élén rárohant a paróchiára, a kaput bevágatá, a lelkésznek és a híveknek óvástételére fenyegetődzött, hogy ha a prédikátor a lakból ki nem hurcolkodik, „hegyibe vágatja a paróchiát”. Ugyanezen év húsvét ünnepén az áhítatoskodó gyülekezetet fegyveres erővel megtámadván, a templomot, tornyot, lövöldöztette.

Ezen erőszakoskodás szomorú emléke mai napig is látható a templom hátrészén álló s keresztül lőtt vas-kakason. 1754-ben vád alá helyeztetett ez az ispán. Ugyancsak Szakonyi Ferenc idejében történt, mint Miskei Ádám feljegyzi, hogy a Pápán volt Paulinus szerzetesek, mint Dabrony földesurai, az egyház összes ingatlan vagyonát erőszakosan elfoglalták, elvéve a lelkészlakot és a templomot, amelyeket magukévá tettek volna, ha Szakonyi Ferenc férfiasan ellent nem áll. Gyakran ment panasszal Bécsbe, a királynőhöz, kérve, hogy az egyháznak összes elfoglalt földjeit és rétjeit adják vissza s ez nagy nehezen sikerült is. Az 1750-iki névtárban még Szakonyi Ferenc van felvéve, mint dabronyi lelkész. Utána 1765-ben Tompos Balázs, 1771-ben Vásonyi Sámuel, 1782-ben Búzás István következett. Nagy támasza volt a gyülekezetnek a Szakonyi-család.

Vésett talpdíszítése alapján a Pápa környéki Dabrony kelyhe a XV. század első felének emléke. A kehely aranyozott ezüstből készült, hatkaréjos talpa viszonylag széles peremen áll. A talpa gótikus ablakfülkesort utánoz, de nincs áttörve. Gótikus kelyheink között a ritkább változat a hat karéj vésett lombdíszítése, amely mindegyik karéjban más mintát mutat. Vékony, sima szalaggal keretelve, egymást keresztező vésett vonalakkal szabdalt, mélyített háttérből változatos lombdíszítmények tűnnek elő. Lényegében gótikus lombos leveleket variált az ötvös: egymást keresztező ágak, alul nagy, virágszerűen kialakított levélcsomó, széles erezett levelek váltakoznak a karéjokban. A leveleket vésésekkel árnyékolták.. A talp zárógyűrűje hatszögletes, bordázott, a szárgyűrűk mélyített hátteréből szépen vésett minuszkula betűkkel maria ill. ihesus nevet olvashatjuk ki. Gótikus emlékeinken nem gyakori a lapos nódusz díszítése: a felső oldalon hat, alul három áttört nyílás készült, hosszúkás, hólyagalakú mintával. A négyszögletes küllők közepén bibés rozetták, egykor zománccal voltak borítva, amelynek ma már csak a nyomai maradtak. A kuppakosár is hiányos: a magas, karcsú poharat derekáig öleli a kosár, nyolc függőleges sodrott drótszál osztja a kosár felületét, közben rátett trapézalakú lemezeken vésett vagy zománcos díszítmények lehettek, melyek sajnos eltűntek. A drótok közti felületekre egymást metsző vonalakat véstek, s ezek csak előkészítésül szolgáltak a felső lemezek erősítéséhez. Igen szép a kuppakosarat záró másfél cm-es pártakoszorú, amely indás, egymásba kapaszkodó szirmok szövevényéből áll. Szintén kisebb tagok forrasztásával került a kehelyre. Alatta szépen sodrott, kétféle vastagságú drótköteg díszíti a peremet. Az 1430—40-es években készülhetett; ezen kor magyar mesterei készítettek hasonló kiváló darabokat a templomok számára.

Forrás:
Görög Ernő: A Veszprémi Evangélikus Egyházmegye története. Pápa 1926.
H. Kolba Judit: Gótikus kelyhek az evangélikus gyülekezetekben In.: Diakonia – Evangélikus Szemle, 1980.
Payr Sándor: A Dunántúli Evangélikus Egyházkerület története. I. kötet. Sopron 1924.
Koppány Tibor: Középkori templomok és egyházas helyek Veszprém megyében In.: A Veszprém Megyei Múzeumok Közleményei 6. (Veszprém, 1967)