Nagyrákos | Borromei Szent Károly-templom

Nagyrákos kezdetektől az Őrséghez, a határvédő speculator-ok, pontosabban a „zalafew”-i speculator-ok közé tartozott. Neve az írásos forrásokban bizonyítottan csak a 14. század végén jelent meg. 1391-ben Németújvár vára és tartozékai – így Rákos is – Zsigmond király adományaként Sárói László ispán kezébe kerültek. Ezt az adományt a király később megerősítette. Figyelemre méltó, hogy a „Zalafew” és tartozékai felsorolásában már külön szerepel „Naghrakos” és „Rákos” neve. Valószínűleg ettől az időponttól kezdve számolhatunk a két Rákos (Kis- és Nagyrákos) meglétével. Az 1404-ben „Darabusrakusa” néven említett falu beazonosítása egyelőre még bizonytalan. 1409-ben Garai Miklós nádor a Vas megyei közgyűlésen tolvajokat, gonosztevőket ítélt el, többek között az őrségi Rákosból való Falhyw (Fattyú) Benedeket. A falu birtokosa ekkor már Sárói László fia, Cseh Péter volt. Az 1428-ban kelt újabb adománylevélben található az Őrség 18 falvának felsorolása, köztük „Nagrakus” és külön „Kontrakosa”. Így a két falu továbbra is jól elkülöníthető. Nagyrákost „Nagrakus”, „Nagrakos”, „Nag Rakws”, „Nagyrakos” változatban említik, míg a mai Kisrákost „Kontrakosa”, „Felsewrakos” néven találjuk a forrásokban.

Már az elnevezésekből is kitűnik, hogy a két helység közül melyik volt a jelentősebb. Nagyrákost a 15-16. század folyamán többször említették vámos helyként, illetve oppidum-ként. 1458-ban Mátyás király Újlaki Miklósnak adományozta Németújvár várát és tartozékait. Döntő és hosszú évszázadokra szóló változást az 1524. év hozott. Ekkor került a vár és uradalma Batthyány Ferenc tulajdonába. A családnak mintegy háromszáz éven keresztül sikerült megőriznie ezt a birtokát. A török támadások Nagyrákost sem kerülték el. 1600-ban Kanizsa elfoglalása után a „Nagy Ráksy” falubeliek meghódoltak Czeffer basának. Ennek ellenére a törökök többször is felégették a falut, így 1690-ben – a Szűz Mária tiszteletére szentelt tornyos templomával – Puszta-Rákosként jegyzik. Ez az első említés, ami bizonyosan a templomra vonatkozik. A szakirodalomban kiindulópontként és korhatározóként használt adat, miszerint 1404-ben „Egyházas vagy Nagy Rákos” mezővárosnak nevezik, s templomának titulusa Szűz Mária – úgy tűnik, nem erősíthető meg.

Az 1698-ban kelt Kazó-féle egyházlátogatási jegyzőkönyv azonban már valóban „Egyházas vagy Nagy Rákos” néven említi a falut, és írja le a Szűz Mária – Isten dicsőségére és az angyalok született királynőjének – tiszteletére szentelt templomot. Eszerint a keletéit, zsindellyel fedett templom a községen belül, kiemelkedő helyen állt. Mellette és körülötte nyitott temető helyezkedett el. Tornya kőből épült, cseréppel fedték és vízelvezetőkkel is ellátták. Karzata éppen akkor készült. Kőből épített szószéke volt. Mivei ebben az időben a templom a protestánsoké volt, a boltozatos szentélyben kövekből összerakott asztal állt. Harangja a temető mellett volt található. Az 1713. évi canonica visitatio lényegében megismétli a Kazó-féle jegyzőkönyvben leírtakat. A falu és a templom a 17. század első felétől 1732-ig a protestánsok kezén volt. Ekkor a katolikusok erőszakkal – a vármegye katonai segítségével – visszavették a templomot. Borromei Szent Károly tiszteletére szentelték, s benne azonnal misét tartottak. Az 1758-ban készült egyházlátogatási jegyzőkönyv szemléletesen festi le az épület állapotát. Eszerint – annak ellenére, hogy időközben már renoválták – a zsindelyezést, a mennyezetet és a karzatot rossz állapotban találták. Kápolna, sekrestye, oratórium nem volt, ezért a szükséges holmikat az oltár mögött őrizték. A harang a különálló fa haranglábban kapott helyet. Temetője a templomtól távolabb volt. A 19. század folyamán a zsindelyt cseréppel váltották fel. A harangot áthelyezték a toronyba, amelynek sisakját átalakították. A 20. századi beavatkozások közül leglényegesebb, hogy 1949-ben a szentély déli oldala mellé sekrestyét illesztettek. Az új liturgikus teret 1967-ben alakították ki. 1975-1976 folyamán az épületet kívülről tatarozták, amikor is állítólag lefaragott középkori párkánymaradványokat láttak. Sajnos erről semmiféle dokumentáció nem készült.

A templom a falu közepén, magas dombon áll. A hajdan körülötte feküdt temető körítőfala vagy annak nyoma ma már nem látszik. Keletéit, szentélye félköríves. Az 1949-ben dél felől hozzáépített sekrestye élesen elválik a korai részektől. A hajó nyújtott téglalap alakú, nyugati végében két zömök pillérrel alátámasztott karzat helyezkedik el. A hajó nyugati homlokzata előtt torony áll, amely alul négyszögű, a második szinttől fölfelé nyolcszögű, a négyszögű éleken lesarkítva. A templomba csak a torony nyugati oldalán nyíló, csúcsíves ajtón át vezet bejárat. Fölötte, az első szinten keskeny lőrésablak, még feljebb keskeny, csúcsíves ablak, majd a legfelső szint mind a négy oldalán széles, csúcsíves ablak látható. A hajó déli oldalán négy lapos, szegmensívvel záródó, széles, tölcséres ablak nyílik, amelyek közül a nyugat felé eső a karzat miatt kisebb. A szentély keleti oldalán is van egy ilyen rézsűs ablak. Az 1976-ban tatarozott külső homlokzaton semmiféle műforma nem látszik. A párkány vonalában végigfutó bekarcolás a már említett, visszavésett középkori párkány helyét jelzi. Dokumentáció hiányában azonban sem erről, sem a lábazatról nem tudunk semmi pontosabbat.

A hajó síkmennyezetes, a nála egy lépcsőfokkal magasabb szentély félkupolával boltozott. A kettőt elválasztó, félköríves diadalív egyszerű párkányról indul. A szentély északi falában szabálytalan ívű fülke alkotta pasztofórium, déli falában csúcsíves záradéka falfülke látható. A hajó nyugati fala előtt álló karzat 20. századi. A faluval és a templommal a kutatás mind ez ideig nem foglalkozott. 1875-ben pár szavas jelentés látott napvilágot a nagyrákosi római katolikus templomban fellelt freskókról. Az itt leírtakat vette át és használta fel a 20. század elején megjelent műemlékjegyzék és a Magyarország vármegyéit feldolgozó monográfia. Eszerint a román szentélyű, csúcsíves hajójú templomot 1798-ban újították meg. Az 1980-as évek elejéig megjelent valamennyi publikáció – amely említést tett róla – ugyanezt az adatot ismételte. Az épület első bemutatását az 1980-as években megjelent – nagyobb területet összefogó – publikációkban találjuk meg. 

1988-ban a templomban tatarozási munkák kezdődtek. A vizesedés miatt az oldalfalakról és a diadalívről az ablakok magasságáig leverték a vakolatot, ugyanakkor sor került a hajó burkolatának és deszkamennyezetének cseréjére is. Ennek során festett falrészletek bukkantak elő. Mindezek együtt tették lehetővé, illetve indították el a kutatást. A ma álló templom – bár valószínűtlennek tűnhet – szinte teljes egészében, alaprajzi és magassági méreteit tekintve is, egy periódusban épült. Sekrestye nem tartozott hozzá. A szentély és a hajó a mai párkánymagasságig egykorú. A padlástérben megfigyelhető az egykori, meredekebb szentély tető lenyomata. A torony szintén szervesen kapcsolódik a hajó nyugati falához. A falak anyaga egységes, erősen homokos habarcsba rakott, nagyméretű, vöröses, nem túl keményre égetett tégla. A korabeli térlefedések minden valószínűség szerint megegyeztek a maiakkal – a szentélyben félkupola, a hajóban deszkamennyezet -, azzal a különbséggel, hogy a torony első szintje is boltozott volt – dongával. Bejárat, bár a maitól keskenyebb méretben, de eredetileg is csak a nyugati oldalon, a toronyaljon keresztül nyílt. A déli oldal mai ablakaival három, a falazatban eredetileg kialakított, gótikus, rézsűs ablakot vágtak át, illetve falaztak be. A 17. századra keltezhető protestáns festés még ezeket a középkori nyílásokat keretezi. A torony első és második szintjének ablakai eredetiek, az első szinten felső szemöldökrészén sima élszedésű, terrakotta-elemmel lezárt résablak, a második szinten téglával falazott, belül csúcsíves, kívül egyenes záródású résablak. Az első periódusban a belső nyugati részén téglakarzat állt.

Forrás:
B. Benkhardt Lilla-Ivicsics Péter: Nagyrákos, római katolikus templom In.: Horler Miklós szerk.: Vas megye műemlékeinek töredékei 2. Magyarszecsőd – Zsennye (Magyarország építészeti töredékeinek gyűjteménye 6. Budapest, 2002)