Balatonfüred | Papsokai templomrom

Balatonfüred északi részén, a Balatonszőlősön át Nagyvázsonyba vezető országút melletti régi katolikus temetőben középkori templom romjai állnak. A temető az ún. „falu Füred” fölötti dombon fekszik, a Siske utca mellett, a Siske forrástól nyugatra. A mai Balatonfüred környékén az Árpád-kori oklevelek három falut említenek: Papsokát, Kéket és Füredet. Mindhárom nevével 1211-ben találkozunk először. II. András király Oros volt tihanyi apát kérésére összeíratja a tihanyi apátság birtokait. E nagyon fontos oklevélben az apátság javai között Pécsely, Kövesd, Aszófő után írják le „villa Poposca” — nevét. Az apátnak mintegy 11 ház szolgáját, 20 torlóját sorolja fel itt az oklevél, akik különféle szolgáltatásokkal tartoznak az apátságnak. Ezenkívül van a tihanyi egyháznak Poposca villában a Szent Mihály egyháza mellett 6 ekére való földje, melyet pénzen vettek Szaka fia Istvántól és testvéreitől.

A régi temetőben álló templom melletti elpusztult falu Papsokával azonos, az itt levő templomrom pedig az oklevélben említett Szent Mihály egyház volt. E templomról 1267-ből is maradt fenn adatunk. Ekkor a tihanyi monostor apáti székében Jeromos apát ült, s ő kieszközölte monostora számára IV. Kelemen pápa bulláját. Kelemen pápa a bullában Szent Péter oltalma alá fogadja a tihanyi apátságot, és elsorolt javainak és kiváltságainak birtokában megerősíti. Papsokáról is említést tesz. Tehát a Szent Mihály egyház kegyura a tihanyi apátság. Papsoka nevével 1314-ben találkozunk utoljára. Ekkor Tamás tihanyi apát és konventje bizonyítják, hogy Popsukáról való Kecha fia Sebestyén jobbágyuk Szőlősön levő 4 hold földjét az ottani apátsági tiszt engedelmével eladta Arnold ispán jobbágyának, Bedus fia Lukácsnak.

1211-ben villának, 1267-ben prediumnak írják Papsokát. 1314-ben csak egy jobbágy nevében maradt fenn említése. A predium fokozatosan faluvá vált, a XI — XIII. században gyakran templom vagy kolostor állt benne. Az oklevelekben gyakran mondták villának is. — Ilyen prediuma — gazdasági üzeme lehetett a tihanyi apátságnak Papsokán, amely azonban nem volt önálló település, hanem a „villa” egy részét képezte. Papsoka biztos nyomai 1314 után eltűnnek, és Füred észak-nyugati tőszomszédságában a XIV. században Siske falut említik. Nevével 1373-ban találkozunk. A nagy arácsi perben Miklós tihanyi apát eskütársai között Siskei Lőrinc fia András, Mihály fia Farkas és János fia Ágost szerepel. Később is gyakran feltűnnek itteni nemesek: 1385-ben királyi emberként szerepel Syskei Lőrinc fia Domokos egy beiktatásnál, 1455-ben Siskei István szintén királyi ember, 1523-ban Siskei Orosz Benedekről olvashatunk. Papsokának a későbbi Siskével való azonosításához figyelmet érdemlő az az adat, hogy Siske is a tihanyi apátság birtoka, illetve, hogy itt az apátságnak részbirtokai voltak.Az 1314-ben utoljára említett Papsoka tehát Siske néven tűnik újra fel 1373-ban. E falunak a tihanyi apátság mellett nemesi birtokosai is vannak, így elsősorban a Siske család E tényben kell keresnünk a falu névcseréjének okát.

A balatonfüredi Siske-dombon az első emberi település a neolitikumból származik, amikor a vonaldíszes kultúra népe ütött itt tanyát. Majd a korabronzkori kisapostagi kultúra emlékeit találtuk a templom kultúrrétegei között. Az i. sz. II. században római villa épül a dombon, melyet a IV. században átalakítottak. A villa a IV. század végén leégett. A római villára épült, feltehetően még a XII. század végén az 1211-ben Szent Mihály egyházaként említett románkori templom, mely Papsoka falu plébániatemploma volt. E korai templom északi és déli hajófalát — a római villa magasan levő falaira ráépítve — a gótikus templom hajófalában nyomonkövethetjük. Nyugati fala az urasági karzat pillérének vonalában volt, az északi és a déli hajófalban világosan látszik a két periódus falelválása. A román templom bejárata a déli oldalon nyílt. A déli falban küszöbkő jelzi a helyét és egyben mutatja azt, hogy a románkori padlószint a gótikus szint fölött 0,30 méter magasságban volt.

E templom szentélyéről semmi adatunk nincsen. A gótikus szentély építésekor teljesen eltüntették nyomát. Egyaránt lehetett félköríves — vagy egyenes záródású. A XIII. században e kis templom egyetlen oszlopon nyugvó urasági karzatot kapott, amelyre az északnyugati sarokban lehetett feljutni, kétszer megtört lépcsővel. A század folyamán a szentély déli oldalához sokszögű ossariumot építettek. Az egy oszlopon nyugvó urasági karzat ritka alaprajzi elrendezés románkori építészetünkben. A nyugati oldalon levő kegyúri karzat nemzetségi monostorainkból került a falusi templomokba. Általában két pilléren nyugvó háromíves karzatot találunk a nyugati részen, amely fölött rendszerint torony emelkedik. Ennek az elrendezésnek számos példáját találjuk románkori falusi templomaink között, míg az egy oszlopon vagy pilléren nyugvó urasági karzat ritka. Vas—zalai későromán templomaink közül az őriszentpéteri és meszleni XIII. századi templomoknál láthatunk egy pilléren nyugvó kétíves urasági karzatot a nyugati fal előtt. A XIV. században nyugat felé nagyobbítják a templomot. Az egy oszlopon nyugvó urasági karzatot meghagyják, a román nyugati falba két csúcsíves ajtót vágnak. így a román nyugati fal egy pillért alkot, amelynek mind a két oldala toldott. A törmelékből előkerültek a két gótikus ajtó kőkeretdarabjai, s a kiszerkesztett elszedett gótikus nyílások alátámasztották a nyugati nagyobbításnak a XIV. századra való keltezését.

A románkori déli bejáratot elfalazták, a padlószintet 0,30 méterrel süllyesztették. A bejáratot a nyugati oldalon alakították ki, az új nyugati falban, ahol egy rézsüs — talán bélletes kapu alapjait találták meg. 1438 után kelet felé is bővítették a templomot. Elbontották a román szentélyt, helyébe a nagyobb, sokszög záródású gótikus szentélyt építették, amelynek déli falában két kisebb gótikus ablak nyílt. Ugyancsak a déli falban ülőfülke nyomaira bukkantak a szentélyben. Az 1953-ban előkerült szentélybordák is a XV. század második felére keltezik a gótikus szentély építését, amelynek külön érdekessége, hogy bordás boltozata ellenére sem voltak kívül támpillérei, hanem a sarkokon kiszélesedő háromszög alakú alapozás megerősítések viselték a boltozat súlyát. A szentély építésével egyidőben nagyobbították az ossariumot, és a déli oldal elé nyitott előcsarnokot építettek, amely fölött torony emelkedett. Hasonló elrendezésű a vörösberényi református templom és a közeli balatonszöllősi római katolikus templom. Feltehetően a XVI. század elején nagyobbították mégegyszer az ossariumot. A templomot kerítőfal a gótikus szentély építésével egyidőben készült. A templomrom a XVI. század közepén pusztult el, a törökkel vívott harcok során. Ezt a történeti tényeken kívül alátámasztja, hogy a hajó délnyugati és északnyugati fala égett volt, mellette pusztulási réteget találtunk, amelyből XVI. század közepére keltezhető cserepek kerültek elő. A templom XVI. század közepi pusztulását mutatja, hogy a belsőbe temetett legkésőbbi sír 1530 körül került földbe. A XVI. század közepén elpusztult templomot a feltárás után 1966-ban állította helyre, illetve konzerválta az Országos Műemléki Felügyelőség, Koppány Tibor tervei alapján. 

Forrás:
Valter Ilona – Koppány Tibor – Gedeon Tihamér – Nemcsics Antal – Lengyel Imre – Zimmer Károly: A Balatonfüred-temetői templomrom feltárása és helyreállítása (A Veszprém Megyei Múzeumok Közleményei 11. (Veszprém, 1972))