Vizsoly | Református templom 

Vizsoly Borsod-Abaúj-Zemplén megyében, a Zemplén hegység nyugati oldalán, a Hernád völgyében fekszik. Nem nagy, és a XVII. század óta már nem is jelentős község. Korai kialakulását elsősorban földrajzi helyzetének köszönheti, mert nem véletlen, hogy éppen a folyóvölgyekben találjuk a legtöbb középkori települést, azaz ezeknek ma már szinte egyetlen emlékét: a templomot. A terület betelepülésének idejével kapcsolatban megoszlanak a vélemények. A vármegye területével foglalkozó irodalom szerint 1204-ben sziléziai és szász-thüringiai eredetű németeket telepítenek be a Szepességre és Abaúj vármegyébe. Ez a feltevés oklevéllel nem bizonyítható, valószínűbb hogy Vizsolyban és környékén sokkal korábbi telepítésről van szó, és II. Géza korában (1141 — 1161) Magyarországra beköltözött németek egy csoportja kapott itt földet. A betelepülők között Rajna vidéki, flandriai és szász, származásúakat találunk, akik feltehetőleg a XII. század második felében költözhettek Észak-Magyarországra.

A falut először 1220-ban említik. Az oklevél tíz olyan falut sorol fel a királyné Újvári birtokain, amelyben német telepesek laknak : (Felnémet, Középnémet, Alnémet, Perény, Gönc, Ruszka, Vizsoly, Egyházasvizsoly, Céce és Dobsza). Az oklevelekben szereplő Egyházasvizsoly elnevezés, sőt a két egyforma nevű falunak éppen az „egyházas” jelzővel való megkülönböztetése azt bizonyítja, hogy az egyikben 1220-ban már volt templom. Minden valószínűség szerint a két falu az idők folyamán összeolvadt. A XIV. századi oklevelekben már csak Wysl, Wysl vagy Wysol névvel találkozunk. Vizsolyt földrajzi helyzete — a Lengyelországba vezető legfontosabb kereskedelmi útvonal mellett feküdt — a XIV. századra a jelentős faluk sorába emelt, önálló vámmal és földműveléssel rendelkezett. Emelkedését az Anjouk-korában megerősödő magyar—lengyel politikai s ezzel együtt gazdasági kapcsolatok mellett, nagymértékben elősegíti az a tény is, hogy a század húszas éveitől kezdve Drugeth Fülöp nádor, Abaúj és Szepes vármegyék főispánja vagy helyettese, Miklós comes sokat tartózkodik itt, és Vizsolyban tartja ispáni és nádori székét. 1329-ben halála után fia Vilmos örökli az ispánságot. Ő szintén ide hívja közgyűlésre a megye nemeseit. Okleveleink a templomot nem említik, de a pápai tizedlajstromból tudjuk, hogy a vizsolyi templom az 1332—37-es években 16 garas adót fizet. Ez az összeg pedig nagyobb, jelentősebb templomra, plébániára mutat. A falu XV. századi történetéből igen keveset tudunk és a templomról sem történik említés. Vizsolyt 1398-ban a Debrői család kapja meg királyi adományként, majd 1410-ben valószínűleg a Perényiek birtoka lesz. A század húszas éveitől 1440-ig egész Abaúj vármegye Giskra és híveinek uralma alatt volt, tehát Vizsoly is.

Igen jelentős szerepet játszik a község a reformáció történetében. A reformáció a XVI. sz. második felében elterjed Észak-Magyarországon, a lakosság nagy része protestáns lesz és a templomok is az ő tulajdonukba kerülnek. „A reformáció ebben a környékben igen nagy erőben megvolt” — írja a szikszói református egyház krónikása 1566-ban. Amikor Mantskovit Bálint vándornyomdász Galgócról menekülni kényszerül, kb. 1585— 88 között, Vizsoly mezővárost jelölik ki pártfogói a Perényi és Báthory családok, hogy itt helyezze el nyomdáját. Bár nálánál nagyob és jelentősebb protestáns városok is voltak, a mindjobban előrenyomuló török ellen Vizsoly a legvédettebb helynek számított: Boldogkő és Regéc várai őrizték. A nyomdát a templom akkor még meglevő sekrestyéjében állították fel és itt készült Károli Gáspár „Vizsolyi biblia” néven ismert első magyar nyelvű bibliafordítása 1590-ben. A XVI. század utolsó negyedében az előrenyomuló török hódítás következtében Abaúj vármegye déli része állandó harcban állott a pogány hódítóval, sőt egyes városai török uralom alá kerültek. A XVII. sz. állandó küzdelmei egyáltalán nem kímélhették a falut. A harcok egyik fontos pontja a gönci híd volt, Vizsoly közelében. Az 1631-es paraszt felkelők Császár Péter vezetésével a gönci réten csapnak össze a megye nemeseivel. Sőt a század végén, 1697-ben a kurucokkal összefogott jobbágyság és a császári hadak Vizsolyban ütköznek meg.

Ezekből az adatokból a templomra vonatkozóan két dologra következtethetünk. 1. A szakadatlan harcok miatt a XVII. sz. elején szokássá vált a templomnak vagy magának a helységnek bekerítése, pl. Vécsen (Vizsolytól nem messze) „az templomot tapaszos palánkkal kerítették körül”. Véleményünk szerint a vizsolyi templomot is ekkor kerítették be. Természetesen ezek a megerősítések nem hasonlíthatóak pl. az erdélyi templomerődök valóban védelemre készült zárt tömegéhez, de kisebb támadásoknál valami menedéket mégis nyújtottak a falu lakóinak. 2. Feltehetőleg az 1697-es csata alkalmával sérült meg olyan mértékben a templom, hogy szükségessé vált a XVIII. századi újjáépítése, és ekkor pusztult el a ma már csak ásatásokból ismert sekrestye is. A helyreállítás azonban egy századig váratott magára, amit a templom református kézen való megtartásáért folytatott harc magyaráz. Ismeretes ugyanis Puky András 1798-ból Vizsolyban kelt levele a református ágenshez, amely szerint „a közelebb való esztendőkben renováltattuk ezen templomot, ha megfosztanak tőle, tetemes képen megkárosítanak, mert belekerült in citer 500 forintokba”. Myskovszky pedig feljegyezte 1875-ben az akkor még meglevő famennyezet feliratát : „Ez Isten házának mennyezetét építette a Vizsolyi helv. conf. ecclesia, a maga költségén MDCCXCI. Volt prédicator Nzs. és tisztelendő Lisnyay Dániel Pál ur, Curator Kozma András, egyházffr Tót András, Maister Nzs. Harsányi István ur. Julius 9. napján.”

A település és a templom történetére vonatkozó írott adatok keretébe jól beilleszthetők a templom épületéről leolvasható építészettörténeti megfigyelések. Elöljáróban azonban meg kell mondanunk, hogy a templom a XVIII. századi újjáépítés és a XX. század elején történt restaurálás — valójában átépítés — következtében — különösen külsejében — nem őrizte meg eredeti formáját, így vizsgálódásaink kerete erősen leszűkített. A vizsolyi templom három nagyobb téregységre oszlik: torony, hajó és szentély. Négyzetes alaprajzú tornya a nyugati homlokzat előtt emelkedik. A szentély ismét többsejtű térrendszer. A szentélynégyzethez egy keskenyebb meghosszabbítás és még keskenyebb félköríves apszis csatlakozik. A zömök torony háromemeletes. Földszintjén három oldalon nyitott csúcsívvel tagolt, jelenleg deszkával fedett előtér képezi, eredetileg valószínűen boltozva volt. Az alsó két emeleten lőréses ablakok, a harmadikon már csúcsíves mérműves ablakok. A hajóba a toronyaljból nyíló bejáraton át juthatunk. Az eredeti kaput, a hajó déli oldalán befalazták, és jelenleg csak hármas tagolású csúcsíve látható. A hajót sík mennyezet fedi. Megvilágítást délről, négy ablakon át kap, ezekből egy keskeny csúcsíves, a többi erősen kitágított.

Nyugati oldalán álló fakarzatára a toronyalj íveivel azonos, csúcsíves bejárat vezet. A hajót a szentélynégyzethez kapcsoló nyomott csúcsívet egy hengertagból és zárólemezből álló vállkő hordja. A szentélynégyzet bordás keresztboltozattal fedett. A hornyolt profilú bordák orsó és csonkagúla tagból álló konzolokra futnak. A boltozat záróköve indás, növényi ornamentika kezdetleges utánzása. Mindkettő faragása meglehetősen durva. A diadalív lépcsősen tagolt bélletű. Az apszist lapos félkupola fedi. A szentélyben félköríves tölcsérablakok. A falak nagyrészét különböző korból származó freskón részletek és töredékek borítják. A templom külseje igeegyszerű. Apszisát hegyes vakárkádsor tagolja. Egyetlen szobrászati dísze a szentélynégyzet déli falán található torzfej. Az alaprajzi elrendezés, a belső terek hatása és a részletformák azt mutatják, hogy a templom a középkori építészet két különböző korszakában épült. A háromosztatú szentélyhez csatlakozó hajó és torony, amelyek méreteikben és arányaikban is nagyobbak és megnyúltabbak, mint a szentély, arra vallanak, hogy később építették hozzá egy, már meglevő kisebb templomhoz. Ezt támasztja alá a két téregység részletformáinak ellentéte, azaz a csúcsívnek a hajóra és toronyra, a félköríves formáknak a szentélyre való korlátozódása.

A szentélyrész alaprajza, térhatása és formakincse tehát egységes zárt rendszert alkot. Egyszerű, a szerkezetet világosan kifejező tömegritmusa: hajó, szentélynégyzet, apszis, a részletmotívumok: félköríves diadalív, tölcsérablakok, a román stílusnak tisztán kifejezett vonásait viselik magukon. A hajó és az apszis közé keskeny szentélynégyzet ékelődik és így a tér — eltérően az eddig ismertettektől — hármas tagolásúvá válik. Döntő jelentőségű ez a változás, ha románkori falusi templomaink jellegének megállapításáról, alaptípusaik megkülönböztetéséről van szó. Összegezve a vizsolyi templomról mondottakat: a terület betelepüléséből és az épület formai kialakításából következtetve a XII. sz. legvégén, esetleg a XIII. sz. elején kezdik építeni és 1220-ban már áll. Alaprajzi elrendezése erős szász és sziléziai kapcsolatokra utal. Legvalószínűbb az az elképzelés, hogy a német kolonizációval párhuzamosan egy, Szászországból elinduló, Sziléziában és Magyarországon egyidőben érezhető hatásról van szó. (Nálunk talán valamivel későbbi.) A különbség az, hogy Sziléziában a típus általánossá vált a XIII. sz.-ban, nálunk viszont csak elszórtan jelentkezik.

A XII—XIII. sz. fordulóján épült kisméretű templomhoz csatolták hozzá a mai hajót és tornyot. Mint már említettük, ezeknek aránya, részletformái (mérmű, kapuzat) már gótikusak. A XVIII. századi nagyméretű újjáépítésre nézve Sztehlo Ottó 1905-ös leírása ad pontos felvilágosítást. Ő a következő állapotban találja a templomot. A hajót teljesen átalakították, az eredetinél alacsonyabban fedték le, és három bővített ablakkal látták el. A déli bejáratot és a negyedik, még gótikus formát mutató ablakot befalazták. A nyugati oldalon levő karzatot lebontották és a szentélyben emeltek új fakarzatot. Az apszis félkupolaboltozatát bedeszkázták. A toronyba vezető kapuzatot (a nyugati karzatból nyílt) befalazták, viszont a torony földszintjének boltozatát áttörték, és innen vezetett falépcső a toronyba. 1905-ben, a restauráláskor a hajót eredeti magasságában fedik be ismét. A szentély XVIII. századi karzatának lebontása után felépítik ezt eredeti helyén. Kibontják a toronyba vezető ajtót, úgyszintén a déli oldal gótikus ablakát. (A kapu marad a régiben.) A toronyalj kibontott boltozatát bedeszkázzák, és kiszabadítják az apszis boltozatát. 

Forrás:
SALLAY MARIANNE: A vizsolyi református templom In.: MŰVÉSZETTÖRTÉNETI ÉRTESÍTŐ 06. ÉVFOLYAM (1957) 1957 / 1. sz. KUTATÁS