Miskolc-Miskolctapolca | Bencés monostor romjai

Az államalapítás idején, a 11. században szerveződő megye élére Szent István király állította Borsodot, akit az uralkodó jelentős birtokokkal adományozott meg. Utódai is itt telepedtek le, egyiküket hívták Miskolcnak, aki nevet adott a legfontosabb birtoknak, a mai Miskolcnak. A Sajó és a Tapolca patak közti vidéken, a Szinva patak két partján található települések java a Miskolc nemzetség birtoka volt. A 12. század végén Miskolc nembeli Domokos bán magával a királyi családdal is rokonságban állt. Horváth János bizonyítása szerint pedig Domokos bán fia Bors comes sógora az a Péter győri püspök lehetett, akit Anonymusként, a „névtelen jegyzőként” ismerünk. A 13. században a Miskolc nemzetség részt vett az ország külpolitikájának irányításában is. Pál fia Panyitot IV. Béla király a tatárokhoz küldte követségbe.

Első királyaink példáját követve all. század közepétől a magyar nemzetségek is sorra megalapították a maguk apátságait. Ezeknek az alapításoknak a célja az volt, hogy legyen mindig 6—8 szerzetes, aki folyamatosan dicsőíti az Istent, és imádkozik az alapítók lelki üdvösségéért, így csökkentve a bűneikért a haláluk után kirótt vezeklés időtartamát. Bencés apátságokat hoztak létre amiatt is, hogy az alapítók számára legyen egy hely, ahol haláluk után eltemethetik őket. A nemzetségi monostorok a nemzetség tagjai számára is közös temetkezőhelyeként szolgáltak, így számukra az összetartozás helyei is voltak. Az alapítónak megkülönböztetett helye volt a templomban. A monostorok védőszentjeinek a megválasztása sokszor azt a célt szolgálta, hogy a védőszentek az alapítók számára minél hathatósabb égi közbenjárást biztosítsanak. Ebből az okból a magyarországi bencés templomok leggyakoribb védőszentjei Szűz Mária és Szent Péter lettek. A Miskolc nemzetség Árpád-kori Magyarországon játszott szerepéhez illeszkedően természetes volt, hogy ők is megalapították a maguk Benedek-rendi — becézve bencés — apátságát, melynek patrónusa szintén Szent Péter volt. A tapolcai bencés apátság korai történetére vonatkozóan igen kevés írásos forrásunk van. Az alapítás pontos évét nem ismerjük. A Váradi regestrum 1214 és 1221 között háromszor nevezi meg az apátságot, előbb Hévíz, majd Tapolca néven. A monostor körül Miskolc, Tokaj (ma Kistokaj), Mályi, Csaba helységek mind a Miskolc nem települései voltak, így az apátság alapítói és kegyurai is ők lehettek. A több ágra szakadt nemzetségből a 13. század második felében már csak a Miskolc nemzetség egyik ága, a Panyitfi gyakorolta a kegyúri jogokat, utoljára 1291-ben Panyit fia, Miklós. Miklós és két testvére is fiúörökös nélkül halt meg.

Károly király 1312-ben a Miskolc nemzetségtől hűtlenség miatt elkobozta itteni birtokait és Szécsi Miklós fiainak adományozta. 1320 után a Miskolcok még egy évtizedig pereskednek a jogaikért, de végül a Szécsiek hatalma megszilárdult. Az apátság kegyurasága is az övék. Ez így is maradt 1364-ig, amikor is a király az időközben királyi kézre került Diósgyőr várához csatolta Miskolcot. Az apátság Szent Benedek rendjéhez tartozása kevés adattal igazolható: 1410-ben Miklós apátot bencésnek írják. 1503-ban Tolnai Máté pannonhalmi főapát intézkedik reformja ügyében. A rendi gyűléseken apátját nem említik. 1430 körül László diósgyőri plébános, mivel hallotta, hogy Antal apát más apátságot kap, közbenjárt, hogy Miklós szerzetes kapja meg a tapolcai apátságot. Miidós a széplaki konvent tagja, korábban Tapolcán volt és egy antifonás könyvet is másolt. Azt nem tudjuk, hogy eredményes volt-e a közbenjárás, mert a következő két évtizedből nem maradtak ránk az apátok nevei. Tolnai Máté pannonhalmi főapát figyelme Tapolcára is kiterjedt. Ennek lehetett eredménye, hogy II. Ulászló 1503-ban levelet intézett a monostor kommendátor apátjához, Bonaventurához, aki előbb domonkos barát volt, hogy a főapát törekvéseit ne akadályozza, ha alkalmas perjelt vagy custost küld hozzá, vagy ha a rossz példát adó szerzeteseket elmozdítja.

1532 nyarán Bebek Imre és Ferenc, akik János király pártjára álltak, embereikkel rátámadtak a tapolcai apátságra, amit akkor Oláh Miklós esztergomi kanonok, az özvegy Mária királyné titkára bírt, áld ekkor éppen Brüsszelben tartózkodott. Oláh Miklós hiába telepített előzőleg az apátságba horvát huszárokat, hogy megvédjék azt. A Bebekek a monostor embereit részben megölték, részben fogságba vetették, az arany-, ezüsttárgyakat és a templomi ruhákat elrabolták. Bebekék nemcsak a kolostort fosztották ki, hanem az erődítménnyé alakított kolostorhoz tartozó egyéb házakat is, majd fölgyújtották és a földig rombolták, birtokait több éven át a kezükben tartották. Balassa Zsigmond visszafoglalta, Oláh Miklós pedig kérte, hogy a besztercebányai határozatok alapján visszakapja. Két év múlva a borsodi főispánhoz Pemfflinger Sebestyénhez fordult, hogy segítse a megfélemlített szerzetesek visszatérését: Ha az apátság lakhatatlan, a miskolci plébánián vagy az apátság miskolci házában lakhatnának. Miskolcon ugyanis a plébánia kegyurasága és egy ház az apátságé volt. Amikor a bencés szerzetesek a közeli Miskolcra költöztek, a rend liturgiáját is magukkal vitték, hiszen Oláh Miklós 1534-ben Brüsszelből a főispánt figyelmezteti, hogy gondja legyen rá, a szerzetesek Miskolc plébániatemplomában is folytathassák a monostor szükséges szent szolgálatait, amíg a rendházat újjá nem építik, addig se hanyagolják el az egyházi teendőket.

A szerzetesi élet azonban többé már nem tért vissza az apátság falai közé. 16. századi pusztulását követően az apátság köveit a környező települések lakossága kibányászta és elhordta. A 19. század végére már azt sem lehetett tudni, hol állt egykor. A 19. századra az újkor elején teljesen elpusztult miskolci apátság épületeinek már a pontos helyét sem ismerte a kutatás. Számos adat utalt ugyanakkor arra, hogy a tapolcai apátságot nem egy hegyen, hanem lenn a meleg vizű forrásoknál, a völgyben kell keresni: Tapolca 1731-es urbáriumának leírásából megtudjuk, hogy az apátságot közvetlenül a hévizek mellé építették. 1923-ban a fürdő előtti területen épült fel az Anna szálló amit, miután egy része leégett, 1990-ben bontottak le. Így e helyen sokáig nem volt mód arra, hogy szisztematikus régészeti feltárásokat végezzenek. 2001-ben a Kulturális Örökség Igazgatósága végzett helyszíni szemlét Tapolcán. A virágágyásokban Árpád- és középkori kerámiatöredékeket találtak. Ekkor megállapították, hogy a Barlangfürdő előtti téren középkori településnyomok találhatók.

A Herman Ottó Múzeum 2004 telén, 2 héten át végzett próbafeltárást Tapolcán a 46292/10 hrsz.-ú területen a fürdő tervezett bővítéséhez kapcsolódóan. Ekkor sikerült egyértelműen meghatározni, hogy a tapolcai bencés apátság a Barlangfürdő előtti téren, éppen az egykori Anna szálló helyén található. E kutatás során a mai felszínhez mérten 160—180 cm mélységen megtalálták az apátsági templom szentélyébe vezető lépcsőjének maradványait, valamint a templomhoz délről kapcsolódó kolostorépület keleti szárnyát. 3,5 hónap terepi munka eredményeképp feltárták a konvent épületének délnyugati sarkában lévő kerengőfolyosószakaszt, valamint az abból nyíló helyiségeket. Ekkor találtak egy nagyméretű Árpád-kori épületet is, ami egykor a templomtól nyugatra eső területen állt… A bencés templom egy szigetre épült, ahol a 11. században már állt egy kerek templom. A rotunda lehetett az itteni település plébániatemploma, a középkori Miskolc legkorábbi épülete.

Forrás:
Pusztai Tamás: A tapolcai bencés apátság építéstörténete In.: A Herman Ottó Múzeum évkönyve 52. (2013)