Kenderes | Református templom

Története visszanyúlik a réz- és bronzkorba, feltehetően már akkor is lakott terület volt. A település határában fellelhető csernozjom és réti talajok a földművelés korai kialakulásához kínáltak kedvező feltételeket. Kenderesről az első írásos emlék 1352-ből való, ekkor említik oklevélben a falut, amely a kunok birtokába került. A 15. században 1/3-1/3 részben a BOI, Kővári Pál ítélőmesteré, és a budai pálos rend tulajdona lett. Ebben a században Kenderessy Balázs földbirtokos révén a husziták egyik központjává lett. A 17. század második felében a török–tatár hadak pusztításától sokat szenvedett falu később, a 18. század végétől a Magyari-Kossa, a 19. század közepétől pedig a nagybányai Horthy család birtoka is lett. Az 1771-es úrbérrendezés idején még kizárólag református, módos jobbágyfaluból az 1848-as forradalom idejére Kenderes felerészben katolikus, nagyszámú zsellérség és szegényparasztság lakta településsé vált, mégis ekkor kezdett kibontakozni a helyi ipar és kereskedelem is.

A református templom dombján végzett régészeti ásatások során bebizonyosodott, hogy a falunak már a XII. században volt temploma, és a templomkertbe temetkeztek. Isten házát az 1352-ben ideköltözött kunok Szent Mihály arkangyal tiszteletére kőből és téglából újjáépítették. Mátyás király uralkodása idején Kenderessy Balázs, a falu földesura a huszita tanok terjedését megtűrte és támogatta, s ezek továbbélő emléke az 1530-as években a református egyház szerveződését jelentősen megkönnyítette. 1544 után már népes és erős református egyházközség működik itt, és a lakosság az újratelepülés után, az 1730-as években is nagy többségben református vallású. Ekkor még csupán néhány katolikus család élt a faluban, akiknek lelki gondozását a tiszabői plébános látta el. A katolikus egyházat megillető párbért a reformátusok is fizették, de annak a leghatározottabban ellenálltak, hogy templomukat a reformáció előtti állapotokra hivatkozva a pálos rend visszavegye tőlük. A hosszú évekig tartó huzavonát gróf Haller Antal földbirtokos hatezer forintos adománya zárta le, és ebből végre elkezdődhetett az új katolikus templom felépítése.

A reformátusok a falu ősi templomát 1729–33-ban állították helyre. A bujdosás alatt elrejtett, régi harang mellé 1733-ban feltették az újonnan betelepülők által Polgárról magukkal hozott, 1669-ben Eperjesen öntött harangot. A gyülekezet Szondy György (1743–1754) és Tatai István (1757–1764) lelkészi szolgálata idején tovább erősödött. Szondy tiszteletes különösen nagy gondot fordított a templom szépítésére és kegytárgyainak pótlására. A legértékesebb úrasztali felszerelések ebből az időszakból származnak a Hodosy család áldozatkészségének köszönhetően. Hodosy János elköltözése után a településen nem maradt református nagybirtokos patrónus. Az egyház és a lelkész jövedelmét a hívektől kapott párbér tette ki, noha annak fizetését a pálosok már 1758-ban megtiltották jobbágyaiknak. A reformátusokkal szemben különös ellenszenvet tanúsító Esterházy Károly egri püspök a vihar által megrongált templom renoválását csak hosszas huzavona után, 1766-ban engedélyezte, amikor a kenderesiek a helytartótanács útján Mária Terézia királynőhöz fordultak segítségért. Végül 1767-ben a ledőlt tornyot újjáépíthették, majd 1788-ban gombbal ékesítették. 1806–07-ben Hermányi Pető Gáspár prédikátor kezdeményezésére a református templomot teljesen átépítették, ám egyúttal a régi középkori formációkat – két támpillér kivételével – megsemmisítették.

Az eklézsia a hívek lelki gondozására a katolikusok betelepülése után fokozott figyelmet fordított, és a református lelkipásztorokkal szemben is magas követelményeket támasztott. Ugyanakkor a falu reformátusainak hitéletét a konzervativizmus jellemezte, és az egyházban jelentkező reformtörekvéseket ellenérzéssel fogadták. 1814-ben Hermányi Pető Gáspárt, a templom újjáépítőjét elbocsátották lelkészi állásából, mert korszerűen racionális igehirdetésével a presbitérium nem értett egyet. Szabó János atyafi panasziratában olvashatjuk, melyet az egyházmegyének megküldött: „Régtől úgy tapasztaljuk, hogy Tiszteletes Hermányi Pető Gáspár Uram prédikációjában olyan dolgok adják elő magukat, amelyek nem a szegény, bűnös ember lelkének javára és boldogságára szolgálnak, sőt inkább kárára, veszedelmére láttatnak lenni…” Hasztalan hivatkozott a kiváló elméleti felkészültségű Hermány tiszteletes a Bibliára, a kenderesi presbitérium nyomására gyülekezetét rövidesen el kellett hagynia. Utódja, Debreceni Pap István, falunk történetének első krónikása, igyekezett megfelelni a hagyományok diktálta követelményeknek, az 1848-as forradalom időszakában azonban a minden újítástól idegenkedő, konzervatív szemléletmód már különösen túlhaladottá vált, s ezt mi sem bizonyítja jobban, mint hogy a népképviseleti presbitérium Kenderesen meg sem alakult. Lévai Imre, az 1849 elején elhalt idős lelkipásztor utódja nyomban hozzálátott az egyházi élet modernizálásához. Rendezte a reformátusok és katolikusok feszültségekkel terhelt viszonyát, egyháza anyagi ügyeit. Közeledése a katolikusok részéről rugalmas fogadtatásra talált. Ennek eredménye, hogy 1856-tól Pádár Sándor, a község katolikus vallású főbírája a befolyt pótadóból a római katolikus egyházközséggel azonos összegű támogatásban részesítette a számbeli kisebbségbe került református eklézsiát.

Az 1857-ben Szabolcs megyéből ideköltözött Horthy István személyében Hodosy János után először került befolyásos református földbirtokos a faluba, Horthy 1861-ben renováltatta a templomot, és rendezte az egyházi ingatlanok adóját. Áldásos tevékenysége ellenére az 1860-as évek végén az egyházközség vele is szembefordult, mivel ő Darabánth Miklós lelkész megválasztását szorgalmazta a hívek többsége által támogatott Vatai Gáborral szemben. A kenderesi református egyházon belül a nyugalom csak 1882-től állt helyre, amikor a gyülekezet és a Horthy család bizalmát egyaránt élvező Győry Lajos lett a falu református lelkipásztora. A Nagyboldogasszonyról elnevezett katolikus plébániát a katolikus lakosság első hullámának beköltözése idején, 1776-ban Esterházy Károly egri püspök alapította, és oda első plébánosnak Gaál János jászberényi káplánt diszponálta. A püspök egyúttal Fegyverneket és Bánhalmát – mint filiákat – a kenderesi plébániának rendelte alá. A XIX. században itt szolgáló lelkészek közül leghosszabb ideig, 1815-től 1844-ig, Novák János látta el a község katolikus híveinek lelki gondozását. Működése idején, 1825-ben paplak épült Kenderesen. A jelenlegi plébániát 1890-ben Sir Lajos plébános építtette. A XX. században több mint három évtizeden át teljesített szolgálatot dr. Hegyessy Béla. A tisztségébe 1913-ban beiktatott lelkész kiváló szónoki képességekkel rendelkezett, ám egyháza érdekeit olykor túlzott eréllyel képviselte. Előfordult, hogy az egyházi adót nem fizetőktől ingóságaikat bírósági úton lefoglaltatta. Hegyessy 1933-ban a helyi Leventeegyesület oktatóival is konfliktusba került, ugyanis a fiúkat kötelezni akarta, hogy a gyakorlati foglalkozásuk terhére jelenjenek meg a vasárnapi istentiszteleteken.

Az 1948-ban bekövetkezett kommunista hatalomátvétel után a hitoktatásban részesülő gyermekek száma évről évre csökkent. Az iskolában a kitűzött napon ellenőrök jelentek meg, és a szülőket megpróbálták lebeszélni gyermekeik hittanra járatásáról. A beírásokat mindig munkaidőben tartották. Az erőszakos agitáció a felháborodott, vallásos embereket olykor elkeseredett ellenállásra késztette. Előfordult, hogy a megvárakoztatott szülők betörtek az iskolaigazgató irodájába, kitépték kezéből a telefont, és megszaggatták az inget rajta. 1955. június 24-én, a hittanbeírás napján a kenderesi asszonyok az egyik agitátornőt fellökték, ütötték, ahol érték, és megtépték ruházatát. Az 1950-es évek közepén a gyermekek hatvan százalékát már nem íratták be hittanra, és a vallásoktatásban részesülők harmada-negyede is lemorzsolódott a tanév alatt. Jelentősen visszaesett a templomba járó felnőttek száma is. Míg 1940-ben a református egyház javára több mint kétezren tettek önkéntes felajánlást, 1956-ban már csak 394-en járultak hozzá egyházuk anyagi terheinek fedezéséhez. Persze voltak kivételek, olyan személyek, akik hitükhöz a legnehezebb időkben is odaadással ragaszkodtak. Szép példa erre Tábor Józsefné, született Szilágyi Krisztina gyulai lakos esete, aki az őt felnevelő kenderesi gyülekezetnek úrasztali kelyhet ajándékozott.

A katolikus hívek nagyobb számban kitartottak egyházuk mellett, mint református sorstestvéreik. Létszámukhoz mérten is nagyobb arányban vettek részt a szentmiséken, és gyermekeiket jóval többen járatták közülük hitoktatásra. Molnár József esperes egyházmegyéje legbátrabb kiállású lelkészei közé tartozott. 1949 elején, nem sokkal Mindszenty bíboros letartóztatása után hívei előtt kijelentette, hogy kész mindent elviselni, de főpapja ellen akkor sem hajlandó nyilatkozni, inkább vállalja a vértanúhalált. A kormányra nem kérte áldását sem szilveszterkor, sem újévkor. A kompromisszumra hajlamos Csánky Benjámin református lelkész viszont imádkozott a hároméves és az ötéves terv sikerérért. Sztálin születésnapján azonban arról beszélt a templomban, hogy nem helyes egy embert Isten fölé emelni. A különbség a két lelkész kiállásában múltjukkal és családi körülményeikkel magyarázható. Csánky 1925-től állt a kenderesi református egyházközség élén, és 1944-ig Horthy Miklóssal személyes, jó kapcsolatot tartott. Holland felesége révén nyugati rokonsággal rendelkezett, s ez ugyancsak fokozott óvatosságra kényszerítette.

A nyílt vallásüldözés 1956 után abbamaradt ugyan, de a templomba járást, az egyházi esküvők tartását és általában a hitélet mindenféle megnyilvánulását még az 1970-es években is hatalmi eszközökkel gátolták. Az egyházak a diktatúra fellazulásával lassan mégis kezdtek magukhoz térni. Az 1970-es, 1980-as években, Pálos Antal, majd dr. Mátrai Benedek plébános szolgálata idején felújították a római katolikus templomot, ennek költségeit jórészt a hívek adakozásaiból gyűjtötték össze. A második világháborúban súlyos károkat szenvedett református templom renoválására 1961–62-ben dr. Kormos László, 1982-ben pedig Kolláth József lelkész gondoskodása révén került sor. A hitélet erősödését mi sem jelzi jobban, mint hogy 1989-ben a rendszerváltást megelőző hónapokban a húsvéti és úrnapi körmeneteken kétszer annyi hívő jelent már meg, mint a korábbi években. A plébánia védőszentje Nagyboldogasszony, ezért a búcsút az augusztus 15-ét követő vasárnapon tartják Kenderesen. A katolikusok száma az 1800-as évek közepén elérte, majd egyre inkább meghaladta a reformátusokét. Az 1941-es népszámlálás idején 4135 római katolikus és 2223 református élt a községben, s nagyjából hetven-harminc százalékos arány jellemzi a későbbi felekezeti megoszlást is. A múltban az ünnepi viseletben az emberek vallása szerint jelentős eltérés mutatkozott. A katolikus nők színes, százráncú szoknyát, ugyancsak színes harisnyát, fejkendőt, élénk színű pántlikát, magas szárú pillangós cipőt hordtak piros cipőfűzővel. Az idősebb nők fényes, fekete kelméből készült szoknyát, fejkendőt és csizmát vettek fel ünnepnapokon. A református nők fejkendője sötét színű, szoknyájuk hosszú, de sohasem százráncú, harisnyájuk és cipőjük is egyszerűbb volt. A férfiak cifraszűrt, gyolcsgatyát és báránybőr bundát viseltek, templomba menet fehér inget öltöttek, és erre fekete mellényt, vagy kabátot vettek fel.

Kenderesen mindkét felekezet temploma műemlék jellegű, de az ősi református templom eredeti stílusjegyeit – mint arra már utaltunk – a többszöri átalakítás miatt elvesztette. A jelenlegi kereszthajós református templom főhajója a saroktámpillérekkel gótikus eredetű, míg a déli falrészen román stílusú ablakok és ajtó nyomaira bukkantak. A község újratelepülése után a torony négy fiatornyos volt, a templom festett, kazettás famennyezetének fennmaradt táblái a torony alatti karzaton jelenleg is láthatók. A toronysisak mai formája 1923-ban készült. A késő barokk stílusú katolikus templom építése gróf Haller Antal pénzadományából 1783-ban megkezdődött ugyan, de a pálos rend felszámolása miatt a munkálatok elhúzódtak, és csak 1800-ban fejeződtek be Rábl Károly egri építész irányításával. Az épület kereszthajós, két boltszakaszos, félköríves szentéllyel. Homlokzati tornyán a falpillérek az órapárkányig futnak fel, a bejáratnál portikuszt képeztek ki. 1923-ban a katolikus templomot is bővítették és átalakították, de stílusegységét szerencsére nem bontották meg.

A református templomban a hívek a hagyományok által meghatározott rendben helyezkedtek el. A lelkésztől jobbra ültek a nők, balra a férfiak, vele szemben pedig az idősebb asszonyok. A férfiak korra való tekintet nélkül rendszerint mindig ugyanott foglaltak helyet. A nők viszont életkor szerinti sorrendben foglalták el helyüket, elöl a fiatalabbak, hátrább az idősebbek, az évek múlásával az első sorokban ülők is hátrább kerülte, átengedve helyüket az ifjabb korosztálynak. A református és a római katolikus egyház hívein kívül a viszonylag kis létszámú zsidó közösség megjelenéséig más felekezetekhez tartozók alig éltek a községben. Kivételt csupán egy-két görögkeleti vallású kereskedő jelentett, akik a XVIII. században a Balkánról vándoroltak be. A református egyházi anyakönyvekben olvasható feljegyzések szerint az 1760-as években egy Demeter nevű görög boltos lakott a Pálos-részen, aki azonban aligha lehetett istenfélő ember, és szabados életvitelével megbotránkozást keltett a lakosság körében. „Több nőszemélyekkel volt ügye-baja”, és ezért a kenderesi férfiak haragudtak rá. 1763-ban Rácz János, Forgách gróf tiszttartója alaposan el is verte, miközben akasztófára való pogánynak nevezte. Az alföldi településeken szórványosan jelenlévő görögök az 1800-as évekre elmagyarosodtak, és a sokkal ügyesebb zsidó kereskedők beköltözése után maguk is földművelőkké váltak.

Forrás:
Száz Magyar Falu – Kenderes – A hit megtartó ereje