Szeged-Szőreg | Szőregi apátsági templom romjai

Szőreg Árpád-kori település. A Tisza és a Maros árteréből magasan kiemelkedő, hosszan elnyúló észak-déli löszháton gazdag régészeti leletek bizonyítják, hogy már a neolit korban megtelepedtek itt az emberek. A honfoglalás korától is lakott hely, s a Gellért legenda szerint, a később Ajtonyt legyőző Csanád seregei is jártak itt. Szent Fülöp tiszteletére emelt monostoráról 1192-ből (Sancti Philippi), a községről 1239-ből (Zeurug), 1247-ből (Zewrwg) vannak adatok. 1335-ben a falu a Gutkeled nembeli Czibak család birtokában volt. 1411-ben a család tagjai határperre mentek Szeged városával. 1552-ben pusztította el a települést a török. Csaknem két évszázadig puszta, s mint ilyen került a Temesi Bánság csanádi kerületének tiszai járásához. A hatalmas pusztaságot a pozsonyi kamara, később bérbe adta, leginkább marhakereskedelemmel foglalkozó szegedi szerb határőrtiszteknek. A marhalegelők egy részét lassan kezdték megművelni, s a szilaj pásztorok helyett földművelő lakosság telepedett le a kialakuló kincstári uradalomban.

1735-ben már a csanádi tiszttartóság intézte a betelepítés ügyeit és az uradalom székhelye Szőreg lett. 1746-ban a szerb és magyar lakosok faluját a temesvári igazgatóság hivatalosan is községnek ismerte el. A katolikus magyar hívek lelki gondozását 1761-ig a szegedi ferencesek látták el. Az anyakönyvek 1743-tól vannak meg. A Historia domust 1808-tól vezetik. 1752-ben fölépült fából az alexandriai Szent Katalin tiszteletére szentelt templom. 1761-ben plébánia épült. A görögkeleti szerb lakosság a temesvári püspökség alá tartozott. 1779-ben építették föl a Kisboldogasszony-ról elnevezett szerb templomot. Ekkortól vezették a görögkeleti anyakönyveket. A bánsági igazgatás megszűntével 1779-ben a terület az újjáalakult Torontál vármegye része lett. 1785-ben a szőregi uradalmat (Szentiván, Gyála, Új-Szeged falvakkal és Rábé meg Térvár pusztával) a kincstártól Szeged városa vette bérbe. 

A monostor első említése: 1192 (Monasterii Sancti Philippi). Nem dönthető el bizonyosan, hogy baziliták vagy bencések alapították. A monostornak Bács és Zala megyében voltak birtokai, 1233-ban a beregi egyezmény szerint 1000 kősó részesedés illette. Apátját (Leontinus) 1247-ben királyi megbízatással Tápéra küldik. Ebből sejthető, hogy a tatárjárás alatt nem, csak az 1280–82 körüli kun lázadás alatt pusztult el. A monostordombon két ízben végzett ásatás egyelőre még nem tisztázta a monostor építéstörténetét. Reizner János és Tömörkény István 1904-ben egy kisméretű, a 13. század elejére keltezhető templom falrészleteit tárta fel, melynek északi csonkja ma is áll (plébániatemplom). A domb keleti végén vastag falrészletek kerültek elő, kétféle falrakási rendszerrel, fölül valószínűen a 13. század végére vagy a 14. századra utaló 30×19×5, illetve 33×19×5 cm-es téglaméretekkel. A fal alsó része korábbi, a fölső építésekor végzett javítások nyomaival. Reizner itt találta a fehér márvány oszlopfőt és ablakkeret-részletet másodlagosan befalazva. Ennek a ravennai (San Apolinare Nuova) analógiájára támaszkodva Reizner János és Dávid Katalin az első építési periódus korát egészen korainak, Ajtony korinak határozta meg, amit a történeti adatok birtokában erős fönntartással kell kezelni.

A Gellért legenda ugyanis egyértelműen elmondja, hogy az Ajtony ellen vívott csatában elesett keresztények holttestét a marosvári görög monostorban temették el, mivel ebben a „provinciában” ekkor még más monostor nem volt. A szőregi monostor alapítása tehát csak ezt követően, azaz 1027–1030 után történhetett. A monostor kiterjedését a Reiznerék által föltárt falrészletek és Trogmayer Ottó 1977-ben végzett ásatása alapján is csak részben tudjuk körvonalazni. A ma is álló plébániatemplom romjai közelében, attól keletre kerültek elő a kolostor alapfalai. Ez egy több mint húsz méter hosszú épület (refektórium?) egy méter szélességű döngölt agyag-alapozása, amely a déli oldalon egy opus spicatum technikával készült korábbi, föltehetően az egész kolostort körülvevő erődfallal záródik. Az épület padozata ugyancsak döngölt agyag. Nagyon valószínű, hogy ennek a periódusnak emléke a fehérmárvány akantusz-leveles oszlopfő és ablakkeret-töredék, melyek alapján a templomot impozáns, háromhajós, románkori építménynek tartják. A monostor Trogmayer Ottó szerint mintegy 33 méter hosszú, sáncárokkal és fallal erődített épületegyüttest jelentett.

A ma is álló romok a monostor pusztulása utáni plébániatemplom maradványai. Első említése: 1333. Ekkor a falu papja 1 garas pápai tizedet fizetett. A maradvány (5 m magas, 5,80 m hosszú és 0,90 m széles északi, hosszanti fal), az északnyugati sarkon támpillérrel. Döngölt agyag-alapozású téglatemplom, rendszertelen falrakással, az északi oldalon négyzet alaprajzú sekrestyével. A hajóban a Reizner-féle ásatás alkalmával tégla-lépcsőfok, féloszlopok idomtéglái és freskótöredékek kerültek elő. Két szakaszban épült. A korábbi, tört kőalapozású templom kis méretű, csaknem négyszög alaprajzú hajóval és határozott patkós szentélyzáródással. Korhatározó leletek nem kerültek elő, de alaprajza egészen korai, föltétlen a 11. századra és nagy valószínűséggel bizánci rítusra utal. (Az időrendet illetően vö. Tarnaszentmária, Zirc, Gellértegyháza, Pusztaszer I. periódus.) A monostor pusztulását követően, a 13. század végén ezt a templomot építik újjá és bővítik gótikus támpillérekkel. A templom északi falához, pedig ekkor csatolták a négyzet alakú részletet (sekrestye?). A kisméretű, patkóíves szentélyű korai templom és a monostorépület előkerült részlete közötti alaprajzi és időrendi kapcsolat, egyelőre tisztázatlan, ezeknek eldöntéséhez a monostordomb teljes feltárása szükséges. Titulusa Szent Fülöp. Ünnepnapja: május 1.

Forrás:
Szentpétery János E. II. 1938. 491–492., Györffy György 1963. 873., Csánky Dezső 1890.I. 704.