Kiszombor | Nagyboldogasszony-templom

Kiszombor neve eredetileg Zombor volt, a történeti források Zumbur (1247), Zvmbur (1285), Zumbor (1256), Sombur (1334), Zombor (1360), Sombor (1650) alakban őrzik. Más Zombor nevű helységektől megkülönböztetésül 1857-től Kiszombor. Határához tartozott Dédenszeg (Dédényszeg) és Ladány is. Steinlein 1753. évi térképe a települést a Maros szugolyi kanyarulatában tünteti föl. A Csanád nemzetség egyik ősi birtoka. 1256-ban a Kelemenös fiak nyerték el, majd a Telegdiek osztoztak rajta. Zsigmond király mezővárosi rangot adományozott neki, mint ezt 1536-i országleírásában Oláh Miklós is megemlíti. A hódoltság idején elnéptelenedett, 1582-ben csupán három lakosa volt. 1596-ban a török fölperzselte, pusztává vált. A török elleni fölszabadító harcok után a terület határőrvidék lett. 1717-től a Temesi Bánság Csanádi Kamarai Tiszttartóságának kerületébe osztották be. A körtemplomhoz a kincstár 1744-ben fatornyú hajót, 1777-ben barokk templomot építtetett. 1779-ben állították vissza a megyerendszert, ettől kezdve a község Torontál vármegye nagyszentmiklósi járásához tartozott.

A rotunda korai történetéről kevés írott forrással rendelkezünk. A plébániára utaló első adat egy 1334-es pápai tizedlajstromban található, amely – helytelenül – a maroselvi főesperesség alá tartozó plébániáról tudósít. A település, mely a Csanád nemzetség birtokában volt, s a XVI. század közepéig minden bizonnyal jelentős lehetett, hiszen Oláh Miklós országleírása külön megemlíti mint várost, a XVI. század végére elpusztult. Az 1579-es török összeírásban már mint lakatlan hely szerepelt. Hogy a rotunda mégis épségben vészelte át a XVI-XVII. század zivataros évtizedeit, elsősorban a török pusztítást, valamint a terület birtokosainak állandó változását, az nagy valószínűséggel az épület keleties jellegével függhetett össze. A hagyomány sokáig úgy tartotta, hogy a templom török mecset volt. E hagyományt erősítette meg Bárány Ágoston, Torontál vármegye első történetírója, aki 1845-ben kiadott munkájában megjegyezte a településsel kapcsolatban, hogy „Töröktanya volt egykor; mit az úgy nevezett »töröktemetö« nevű hely, ‘s a’ régi törökmecset, melly ma a’ cath. templomnak, sanctuarium gyanánt szolgál, eléggé igazolnak. Hogy a törökök valóban használták az épületet, annak halvány emlékei lehettek azok a török írásjelek, amelyeket az egyik fülke oldalába karcolva találtak.

A templomra a következő adat 1650-ből maradt ránk, amely olyan plébániáról tudósított, mint ahol nem volt plébános. A török kiűzését követően a falu közigazgatásilag a Temesvári Bánság része lett, majd ezen belül a Csanádi Kamarai Tiszttartóság kötelékébe került, tehát kamarai birtok lett. E tény mindenképpen jótékonyan hatott a településre, mert a betelepítésekkel párhuzamosan ismét benépesedett a falu (az 1717-es Mercy-féle összeírás már 15 házat vehetett számba), oly annyira, hogy 1722 körül újból plébániát szerveztek itt, 1744-ben pedig mód nyüt arra, hogy a sok évtizedes interregnum, valamint az árvizek pusztításait kijavítsák a rotundán. E javítás azonban bővítéssel is járt: a körtemplomot a nyugati oldalán megnyitották, s egy 10 öl hosszúságú fatornyos templomot építettek hozzá, amelynek szentélyét immáron a rotunda alkotta. 1776-ban ezt a fatornyos templomot elbontották, s annak helyén 1777-ben a kor provinciális barokk stílusában egy új templomhajót építettek. Minden bizonnyal ekkor festették a templom szentélyét képező rotunda mennyezetére a legújabb régészeti feltárással ismét napvilágra került barokk freskókat.

A rotunda-szentélyt ekkor, majd 1797-ben ismét, amikor a falu új birtokosa, Oexel Mátyás kriptát épített itt, feltöltötték, továbbá jelentős átalakításokat végeztek az ablakokon és a karéjokban, hogy alkalmassá tegyék új funkcióinak betöltésére. Mindez felbecsülhetetlen károkat okozott az épület eredeti állapotában. A rotunda állagát tovább rontotta az 1834-es átalakítás, amikor a keleti fülkékbe új ablakokat vágtak. Ebből az időszakból való az a leírás, amely aránylag részletes képet nyújt a templom állapotáról. Az 1836-os Canonica Visitatio az alábbi tájékoztatást adja a templom épületéről: „Ez a templom szilárd anyagból, mégpedig a szentély több évszázaddal ezelőtt boltozatosra, a hajó pedig 1777-ben síkmennyezetűre épült. A torony zsindelyes, s leghamarabb újólag be kell födni, a templom pedig a sekrestyével együtt cserepes tetejű. A szentély teteje lyukas, ezért ki kell javítani. A sekrestye a rosszul ráhelyezett tető miatt esős időben mindig megtelik vízzel, ennek gerendái és a síkmennyezet a tetővel együtt fel vannak támasztva, mivel a rothadás miatt beszakadnának, szinte romos állapotúak. Az új sekrestye emelése végett a tekintetes Oexel család a patrónusi jogoknak örvendve 1834 novemberében gondoskodott hatvanezer téglának az összegyűjtéséről, melyek ezidőtájt hiánytalanul a templom mellett vannak összerakva (Dr. Orbán Imre fordítása).

A láthatólag rossz állapotú templom felújítására a következő években került sor: 1839-ben az eredeti körtemplom-szentélyt tovább csonkítva hozzáépítettek egy emeletes sekrestyét, 1842-ben pedig újjáépítették a tetőt és a roskadozó födémet, valamint a torony is új, fenyőzsindelyes tetőzetet kapott. A templom nem egyszer drasztikus átalakítása, főként a rotunda nyugati és északi beépítése a XIX. század közepére jóformán teljes egészében elrejtette a szem elől a Dél-Alföld legépebben megmaradt kora-középkori építészeti emlékét. Talán ez lehetett az oka, hogy Henszlmann Imre, aki a közeli Csanád templomának 1868-as ásatásakor igen sokat időzött a környéken, 1876-ban kiadott, s többek között Magyarország román kori műemlékeit számba vevő munkájában csak a függelékben említi meg a kiszombori rotundát. Pedig Rómer Flóris az Archeológiai Közlemények 1876. évi II. füzetében a hazánk területén lévő román stílusú műemlékek között részletes leírást adott a körtemplomról. Tudomásunk szerint ez a legkorábbi feljegyzés, amely a rotundát mint fontos román kori emléket írta le. Rómer ismertetése így hangzik: „Kis-zomboron, mely közel a Maroshoz fekszik, az ujabbkoru templomnak szentélye egy románkoru kerektemplomnak maradványa. Feltűnvén nekem a sajátságos szentélyzáradéknak kúpos teteje, valamint a külső falon lefutó keskeny oszlopok, vizsgáltam az egyik oldalról, ti. északról e kerekegyházhoz csatolt sekrestyét, mely sokkal későbbi. A szentély hajdan 6-szögü volt, jelenleg csak négy és fél ív maradt meg, a többi másfél ív át van törve, és maradékfalai a templomhoz vannak csatolva.

A boltgerinczek e téglaépitményen hasábosak és egyszerűen leszeletvén válltőbe mennek át. A körök közei 7’7″-nyiek a szentély átmérője 46 ‘7″. Kelet felé kerek szemöldü ablak maradt fenn; az oszlopfejek fölött keskeny ablakok vannak, az egyes bolthajtásoknál háromszög csúcs párkány látszik, és keskeny oszlopkák levéldiszfej ékkel tűnnek fel, valamint a fogdisz is tanúsítja a románkoru eredetet; az oszlopkák 2 ‘-nyira vannak egymástól. Ugylátszik, hogy e templom eredetileg magasabb volt 5 ölnél, mert a kerekpárkány hiányzik.” Rómer a műemlék leírásán túl nem tett kísérletet arra, hogy közelebbről meghatározza a körtemplom eredetét. Megtette viszont ezt Ortvay Tivadar, aki a pápai tizedjegyzékek alapján 1891-ben kiadta Magyarország egyházi földleírását. Ortvay szerint Kiszombor „Falfestményekkel díszített román stylü temploma híres nevezetesség, szentélye bizonyosan a XII. századból való, s a kihalt Csanád-nemzetség szép, jelentős emléke”. Borovszky Samu – valószínűleg Ortvay nyomán – mind Csanád, mind Torontál vármegye monográfiájában utalt a szentély Árpád-kori eredetére, s megállapította, hogy azt a Csanád nemzetség építette, még a XIII. században.

A rotunda nagyobb figyelmet 1903-ban kapott, amikor – vélhetőleg egy földrengés hatására – a templom megrepedezett, s halaszthatatlanná vált az épület felújítása. Noha néhány évvel korábban, 1891-ben már egy vihar megrongálta a tornyot (ekkor cserélték ki a korábbi, bizánci típusú kettős keresztet [!] a megszokottabb latin típusúra), melynek következtében a templom belsejét és tornyát is felújították, a repedések ténye újból tovább nem halasztható beavatkozást igényelt. Ezt sürgette egyébiránt a nagyszentmiklósi főszolgabíró is, aki hatósági úton kötelezte a kegyúri jogot gyakorló Rónay család tagjait a templom felújításának megkezdésére. A munkák első fázisaként 1904-ben elbontották a tornyot, a templomhajó mennyezetét pedig fenyőoszlopokkal támasztották alá, továbbá a templom felújítási terveinek elkészítésére felkérték Csányi Károly műegyetemi tanárt. A templom teljes újjáépítésére azonban még néhány évet várni kellett. Ennek döntően anyagi oka volt, elsősorban az, hogy a kegyúri család csak a templom rekonstrukciójának költségeit kívánta viselni, ám az új templom felépítését nem akarta finanszírozni. Az ügyet csak bonyolította a szentély kérdése, hiszen akkor már tudott volt a helyi notabilitások előtt is, hogy az „a magyar kereszténység első korszakából eredő műemlék”.

Éppen ez volt azonban az a kapaszkodó, amely a halaszthatatlan felújítás ügyét átbülentette a holtpontról, s a szakmai közvélemény figyelmét is a szentélyre irányította. Dessewffy Sándor csanádi püspök ugyanis a szentély műemléki voltával próbált állami támogatást szerezni a templomépítéshez. A szentéllyel kapcsolatos terv elkészítésére a MOB-tól a templom felújítási terveit elkészítő Csányi Károly kapott megbízást, akinek feladata tehát az volt, hogy a rotundát a templomról leválasztva, önállóan állítsa helyre. A rotunda felújítása során, a vasablak kiemelésekor, illetve az új, szélesebb ablaknyílás kiképzése során, 1939. április 19-én került napvilágra az első freskó töredék. A mintegy 15 m2 kiterjedésű freskókompozíció restaurálása 1940 nyarára fejeződött be. A falkutatás felszínre hozta az egykori lapostéglás épület eredeti, utólagosan elfalazott ablakait, valamint az ablakokat körbefogó, a padozatig lefutó félköríves ülőfülkéket, továbbá „a gótikus bordázatú boltcikkelyek eredeti boltozását is”. Az északi fülkékben megtalált eredeti páros ablakok alapján rekonstruálták a délkeleti és északkeleti fülkék ablakait, ugyanakkor a keleti fülke ablakát nem állították helyre, csupán a XLX. századi ablak helyébe egy kisebb, román stílust követő, Barth Ferenc terveiben az oltárképet helyettesítő, s Mária mennybemenetelét ábrázoló ablak került. Az ablakok rekonstruálása mellett a sekrestye ajtóméretének csökkentése lehetővé tette az erőteljesen megcsonkított egyik karéj részbeni helyreállítását.

Forrás:
MAROSVÁRI Attila: A kiszombori rotunda kutatástörténete In.: A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve: Studia Historica 2. (Szeged, 1999)