Szent Adorján-bazilika romjai
Zalavár
Zalavár a Zala folyó és a Balaton közti mocsaras szigeten, a Balatontól nyugatra fekvő település. Az itt alapított bencés apátság a Zala megyei bencés rendházak közül a legnagyobb, legbefolyásosabb, és legönálóbb apátság volt. Története valamennyi zalai kolostorénál régebbre nyúlik vissza. Zalavár első fénykora ugyanis a 9. századra esett, amikor Mosaburg (Mosapurc) néven a frankoknak alávetett hűbéres szláv hercegek, Pribina majd Kocel székhelye volt. Ebben a században alapítottak itt először egy Szent Adorján tiszteletére szentelt templomot. A templom lokalizálása, azonosítása sokáig foglalkoztatta a régészeket. Az 1980-as évek táján azonban Cs. Sós Ágnes egy Karoling-kori templom alapjait találta, amelynek feltárását Szőke Béla Miklós fejezte be. Az ásatások felszínre hoztak a vársziget közepén egy nagy méretű, félköríves apszissal záródó, háromhajós templomot. Ezen templomról méretei és egykori díszes kivitelezése miatt – Szőke Béla Miklós -joggal feltételezi, hogy azonos azzal a „fehér könyv-ben” is említett, Liupram salzburgi érsek által emeltetett kőbazilikával, amelyben Szent Adorján ereklyéit őrizték.
A templom belső felépítését és díszítését a Velence környéki 11. századi templomok mintájára kell elképzelnünk. Ezzel mintegy megcáfolódott az a több évtizedes vélemény, amely a Szent Adorján templomot a Récéskút sziget szintén 9. századi, három hajós kőbazilikájával azonosította. Mosaburg tehát már a Karoling-korban a környék szakrális központjává alakult. Itt a keresztény hitélet valószínűleg sohasem szűnt meg teljesen, hiszen csak így magyarázható, hogy a 9. században itt felszentelt Szent Adorján templom titulusa átöröklődhetett az 1019-ben I. István király által alapított bencés kolostorra. Ezért írhatta Homik Tiborné a Zalavár történetét feldolgozó munkájában, hogy a II. században alapított zalavári bencés apátság Szent Adorján titulusa a 9. századból öröklődhetett tovább.
Ez az 1019-ben? alapított bencés monostor a Zala völgyében Zalavártól nyugatra kiemelkedő szigeten helyezkedett el, a Zala folyó áradásától mocsaras helyen. A terület lazasága, mocsarassága miatt a monostor építése nagy nehézségekkel járt. Az építéshez ugyan fel lehetett használni a Pribina várából fennmaradt romok kőanyagait, de ez nem volt elegendő, így a hiányzó anyagokat, köveket távolabbi vidékekről kellett szállítani. Az építők személye ismeretlen, de valószínűleg bencés szerzetesek lehettek, mivel a 13. század elejéig az egyházi építészetben a bencések jelentős szerepet töltöttek be. Hogy a zalavári bencés apátság pontosan hogyan nézett ki nem tudjuk, de temploma a korabeli szokásnak megfelelően, díszesebb kőből épült egyház lehetett. Erre vallanak a fönnmaradt kőtöredékek is. Monostora feltehetően szerény épület volt, alacsony, szűk, kicsiny ablakokkal és fakéreg, szalma vagy sás tetőzettel.
Szent István nevéhez a zalavári apátsággal kapcsolatban két oklevél kötődik, amelyek bár feltehetően hamisak, ennek ellenére hitelt érdemlő adatokat is tartalmaznak. A Pozsonyi Evkönyvekben 1019-es évszámmal szerepel a zalavári templom felszentelése, és a csanádi püspökség alapításakor Szent István Zalavárról két szerzetest rendelt Gellért mellé segítőtársul. Mindez arról tanúskodik, hogy 1030 előtt, s nem kizárt, hogy – a csak hamisított formában fennmaradt oklevelek ellenére – valóban 1019-től létezett a zalavári apátság, ahol Szent Benedek reguláját követő szerzetesek éltek. A királyi adományok mellett a 13. és 14. században főleg magánadományokból gyarapodtak az apátság birtokai. Ilyen magánadományról szól egy 1261-ben kiadott oklevél, amelyben egy gazdag úr, Orosztoni Lőrinc a feleségével örökösök hiányában, lelkük üdvére a veszprémi káptalan jelenlétében az Orosztonyban, Berzencén és Szigeten lévő birtokaikat a zalavári apátságnak adományozták. Csupán azt a kikötést tették, hogy ha gyermekeik születnének, a birtokok egy részével ők, a másik részével az apátság rendelkezzen. Azon kívül, míg az adományozók élnek, addig a birtoknak haszonélvezői legyenek.
A Szent Istvántól és a magánadományozóktól kapott birtokok és jövedelmek biztosították, hogy a zalavári apátság a középkor első évszázadaiban a Dunántúl egyik leggazdagabb bencés apátsága volt. Valószínűleg egykor a monostor épülete is mutatta ezt a gazdagságot. A zalavári apátság tekintélyét és befolyását bizonyította az is, hogy a megyéspüspök joghatósága alól mentes – exemptus – királyi apátság volt, neki közvetlenül csak az esztergomi érsek parancsolt. Ez a kiváltság azonban állandó vitát eredményezett a püspök és az apátság között. A zalavári apátságot már igen korán – feltehetően a II. században – várrá alakították át. Az ásatások folyamán sikerült körülhatárolni a II. századi ún. „belső várat”, amely nem volt más, mint a megerősített kolostor épület. Első említése azonban csak 1164-ből származik, amikor III. István megerősítette Fulcerius veszprémi püspököt a zalai vár cíviseitől vásárolt birtokában. Jelentős erőddé azonban csak a 14-15. század folyamán vált. 1329-ben castrum Zalavár néven említik, de van olyan vélemény is, amely az 1440 utáni belháborús időszakhoz köti az apátság erődítését. A késő középkori vár épületeiről, szerkezetéről kezdetben csak Giulio Turco 1569. évi rajza adott némi tájékoztatást. Ebből az alaprajzból világosan látszik, hogy a zalavári vár egy apszisos záródású templom déli oldalán álló kolostor épülettömegét körülvevő, négy saroktornyos falnégyszöget jelent. A török kor viharos évtizedei során a vár nem pusztult el teljesen, de ami megmaradt, az a vár 1702. évi felrobbantásakor megsemmisült.
Forrás:
Cselenkó Borbála: Szerzetesrendek az Árpád-kori Zala megyében (Zalai Kismonográfiák 9., Zalaegerszeg, 2006) II. Bencés monostorok az Árpád-kori Zala megyében 1. A zalavári bencés apátság