Visegrád | Palotakápolna

Visegrád kedvező adottságai és kulcsfontosságú stratégiai szerepe miatt a történelem során mindig is az érdeklődés középpontjában állt. Az emberi jelenlét legkorábbi nyomai az újkőkorba vezetnek, s a bronzkortól folyamatosan lakott terület a város és térsége. A történelmi idők során kelták, germánok, rómaiak, avarok, szlávok, magyarok lakták a Dunakanyar térségét. A rómaiak I. Constantinus római császár idején építették a Sibrik-dombon a Pons Novatus nevű castrumot (erődöt), mely a Duna menti limes legjelentősebb építménye volt. Emellett a város területén több helyen is láthatunk római emlékeket, így őrtorony maradványokat Szentgyörgypusztán, egy i. sz. 330 körül épülhetett erőd maradványait a Gizella-majornál. A magyarság letelepedésekor e terület Árpád fejedelem testvérének, Kurszánnak lett szállásbirtoka. Az első, latin nyelvű oklevél 1009-ben említi Visegrádot (mely „magas vár”-at jelent). Visegrád első vára a castrumra, annak köveinek felhasználásával épült, de ez a vár a tatárjárás idején elpusztult.

A mai várrendszert IV. Béla és felesége, Mária királyné kezdte el építtetni az 1250-es években, ennek részei a 328 m magas hegyen álló Fellegvár, a Várhegy alatti dombon az Alsóvár, a Dunaparton pedig a Vízibástya. Nemzetközi jelentőségűvé a 14. században, az Anjouk idején vált a város. Károly Róbert 1320 körül kezdte el a királyi palota építését a város főutcájában, a Duna parthoz közeli területen. Pár év alatt e központ lett a királyi székhelye, s az uralkodó kedvelt tartózkodási helye. A falak között a királyi család ellen irányuló, Zách Felicián által vezetett, sikertelen merényletről és annak véres bosszújáról szól Zách Klára híres balladája. 1335-ben történt az a híres Visegrádi királytalálkozó, melyre Károly Róbert magyar király meghívására János cseh, Nagy Kázmér lengyel király, Károly morva őrgróf, Wittelsbach Henrik bajor és Rudolf szász herceg érkezett, s oly nagy jelentőségű egyezmény született, mely biztosította az érintett országok gazdasági függetlenségét Bécstől és a nyugati kereskedőktől.

A királyi palota történelmi falai között 1991-ben a magyar, csehszlovák és lengyel miniszterelnök őseik példáját követve aláírásával létrehozta azt az együttműködést, melynek neve Visegrádi Négyek. (2006 őszén szintén itt, Visegrádon találkoztak a „visegrádi országok” miniszterelnökei, megünnepelve az együttműködés 15 éves sikerét.) Károly Róbert halála után fiát, Nagy Lajos királyt Visegrádon kereste fel a lengyel küldöttség, s ajánlotta fel a lengyel koronát számára. A koronázási ceremónia után a magyar Szent Korona mellett a lengyel koronát is a Fellegvár kincseskamrájában őrizte a koronaőrség. A város a következő fénykorát Mátyás király uralkodása alatt érte meg. A király nagyszabású építkezésekbe, felújításokba kezdett: kialakult a késő gótikus részletekkel gazdagított palotaegyüttes, melynek ránk maradt emlékeit múzeumi séták során tekinthetjük meg. A reneszánsz udvarban a kor jelentős személyiségei fordultak meg, s bölcselkedtek a tudományok, a filozófia, az irodalom témájában, támogatták a művészeteket, élen jártak az újításokban. Mátyás király korában és a Jagellók korában a magyar Szent Koronát továbbra is Visegrádon őrizték. 

Bármilyen fényesek voltak Mátyás visegrádi építkezései, a palota ekkor már nem királyi székhelynek épült ki mint száz évvel korábban, hanem csak egy vidéki rezidenciának. Az építkezést az alsó fogadóudvar reprezentatív palotaszámyain kezdték, minden bizonnyal 1477-ben, az északkeleti palota átalakítása 1484 körül került sorra, és a 80-as évek közepén már a berendezési munkák folytak. A visegrádi palota ekkor már száz éves épületeit Mátyás a padlóktól a tetőzetig felújíttatta, díszkútjait, berendezési tárgyait, kályháit kicseréltette. Az átalakítás nagyon látványos volt: bár új épületrészeket alig emeltek, de csaknem minden szem előtt lévő részletformát: ajtó- és ablakkeretet, kandallókat, oszlopokat stb. kicseréltek modem későgótikus szerkezetekkel. A palota most már végig beépített, 123 méter hosszú, Dunára néző főhomlokzatát egy hatalmas, címerekkel díszített zárterkéllyel ékesítették. 10 méter széles hálóboltozatos alépítményét két nagy, szamárhátíves vimpergával kereteit csúcsíves árkád nyitotta meg az utca felé. Az emelet vakmérműves mellvédjét áttört indafonadékkal díszített párkány zárta le. A főhomlokzat nagy, háromosztatú ablakait szoborfülkék szegélyezték, amelyekben Magyarország címereit tartó angyalalakok helyezkedtek el.

A fülkéket lezáró szoborbaldachinok támasztották alá az ablakok feletti szamárhátíves vimpergákat, amelyek alatt színes festésű timpanondombormúvek helyezkedtek el: valószínűleg növényi ornamentikával díszített háttér előtt álló, királyi címereket tartó, vadember figurákkal. A vimpergák mögött a falsíkot kőrács tagolta, fölül pedig vakmérműves fríz zárta le. A főhomlokzat két ablaka között egy kis háromszög alaprajzú erkélyecske ugrott ki. E fiókerkély ablakai felett két, baldachinnal fedett nagy szoborfülkében két-két angyal Mátyás király és Beatrix királyné koronás címereit tartotta. A nagy erkély koronázópárkányát sűrűn elhelyezett, színesre festett kis címerpajzsok díszítették. Ezek részben magyar főnemesi családok, részben országok címereit ábrázolták. Az erkély oldalhomlokzatai valamivel szerényebbek voltak, de ezek emeleti szintjén is nagy, háromosztatú ablakok nyílottak, továbbá a főhomlokzat vakmérműves faltagolása és a főpárkány címersorozata is folytatódott rajtuk. Az erkély az utcai szárny nagy tanácsterméből nyílott. Bejáratát egy hatalmas falfülke foglalta magába. A fülke falait freskók borították, és benne egy nyolcszögű középoszlopra támaszkodó, gazdagon tagolt kettős árkád nyílott az erkélyre. Az erkély belsejét fedő hálóboltozatot függő zárókövek, dús lombdísz és főúri családok fehérre meszelt címerei gazdagították.

A tanácsteremből leválasztott kisebb szobában egy zöld- és sárgamázas, címeres csempékből rakott kályhát áhítottak fel. Hasonló kályhák máshol is készültek a palotában. Ehhez nem csak a Mátyás címereivel díszített csempéket, hanem az úgynevezett lovagalakos kályha néhány csempetípusát is felhasználták. A lovagalakos kályha feltehetően Mátyás nagy ellenfele, III. Frigyes számára készült, és csempéinek modelljei talán Mátyás ausztriai hódításai során kerültek a magyar király kezébe. Mátyás átalakíttatta a palota udvarait: az alsó fogadóudvar északi felét kétszintes késő gótikus oszlopcsarnokkal övezték. A kápolna elé új teraszt építettek egy nagyméretű díszlépcsővel. Az északkeleti lakó-palota belső udvarába is kétszintes — alul késő gótikus, felül reneszánsz — kerengő épült. Az udvar közepére, a gótikus nyolcszögletű kútház helyére került a vörösmárványból faragott reneszánsz Herkules-kút. Átalakították az udvart övező termeket is.

A keleti fölső udvaron kicserélték a régi oszlopcsarnokot és falikutat, ez utóbbi helyére új, vörösmárványból faragott, oroszlánokkal és címerekkel díszített késő gótikus csorgókút került, amelynek fedőlapján a Hunyadi-család hollós címere és a kút készítésének 1483-as évszáma volt látható. Az Oláh Miklós leírásából ismert, múzsák alakjával díszített vörösmárvány díszkútnak egyelőre még a helyét sem tudjuk biztosan meghatározni, de valószínű, hogy az alsó nagy udvar középtengelyében állhatott. A palotakápolnában csak kisebb munkákat végeztek: új, fehérmárványból faragott reneszánsz oltárokat, szentségházat (33, 34. kép) és ezüstsípokkal ékesített orgonát helyeztek el. Az orgonaerkélyt címerdíszes reneszánsz konzolok tartották. A hajó déli végében fából énekes-karzatot emeltek, amelyet híd kötött össze a déli palota nagytermével. Beboltozták a sekrestyét és a fölötte lévő királyi oratóriumot is. A kápolna új padlóburkolatot és színes mázas tetőcserepeket kapott.

Forrás: 
Buzás Gergely: Pest megye középkori művészeti emlékei In.: Zsoldos Attila (szerk.): Pest megye monográfiája 1/2. A honfoglalástól 1686-ig (Budapest, 2001)