Vértesszentkereszti bencés apátság romjai | Oroszlány

A Vértes hegység kiemelkedő magaslatán, lakott területtől távol emelkednek az eredetileg bencések számára alapított monostor tekintélyes maradványai. A Csák nemzetség monostorának alapítása a 12. század első felére vezethető vissza, az első rá vonatkozó írásos feljegyzésünk 1146-ból származik. A kegyura I. Ugrin comes volt. A 12. századi monostor a kutatás során feltárt egyenes szentélyzáródású templomból és a délről hozzáépített egy traktusos épületből állt. A 13. század elején a korai épületegyüttestől délre épült ki a magyar román kori építészet egyik leggazdagabb kiképzésű három hajós, bazilikális típusú kolostortemploma. A Csák nemzetségből származó II. Ugrin és örököse I. Miklós ispán nevéhez fűzhetjük e nagyszabású építkezéseket.

A két templom közötti területen alakították ki a 13. század második negyedében a román kori kolostort, mely keleti és nyugati traktusból állt, és közrezárt egy udvart. A nyugati traktus kialakításához felhasználták a 12. századi kolostorépület falait is, és ez megszabta az épületszárny alaprajzi méreteit.
A 13. század első fele volt az apátság fénykora. A Csák nemzetség szerepe a Vértes vidékén Károly Róbert uralkodása idején mind inkább háttérbe szorult. A váraik és birtokaik a király tulajdonába kerültek, és a hegység az uralkodók vadászterületévé vált. Okleveles adatok igazolják, hogy Nagy Lajos és Zsigmond király szívesen jártak a Vértes hegységbe vadászni; ez az apátság szempontjából meglehetősen előnyös volt, hiszen bizonyos, hogy a monostort támogatták. Kegyurai lehettek az apátságnak, mint erre írásos feljegyzésekből (Nagy Lajos adománya a tatai vám felére) és az előkerült tárgyi emlékekből (Nagy Lajos és Zsigmond kori kályhák) következtetni lehet.

Az apátság sorsa tulajdonképpen összefüggött a 14. század végétől Tata sorsával. Zsigmond király idején vált Tata jelentős helységgé. A király 1424-26 közötti időben hosszú időt töltött itt egész udvarával, és számos politikai ügyben intézkedett. A birtokait 1426-ban elzálogosította Rozgonyi Istvánnak. A király halála után ő, majd Rozgonyi János zálogképpen bírták a vértesi várakat (Gesztes, Vitány, Gerencsér, Essegvár, Tata, stb.). Egy 1450-ből fennmaradt oklevél tanúsítja, hogymiként akkor nevezik – a vérteskeresztúri apátság felett is kegyúri jogot gyakoroltak. Rozgonyi János iktatta be kegyúri tisztségének értelmében Ferenc apátot, majd Lámpás Jánost, mint apátot. A Rozgonyi család birtoklása idején a tatai vár és a vértesszentkereszti apátság is leromlott, és tulajdonképpen ezek a bencés rend utolsó évei a monostorban. A 15. század második felétől a vértesi várak és birtokaik gazdája az Újlaki család volt. A monostor kegyuraságát is, mint területi járadékot átvehették, mert még 1475-ben Újlaki Miklós boszniai király kérelmet írt a pápához a kolostor ügyében. „Mivel a vértes-keresztúri bencés monostor épületei, annyira megromlottak, hogy apátja Dénes (?) nem mer benn tartózkodni, a jövedelem meg oly csekély, hogy két szerzetessel alig tudja magát eltartani s a roskadékos templomban évenként alig mondanak tíz misét engedje át a pálos szerzeteseknek.” Bár a pápa beleegyezett, hogy az apáti méltóság eltörlésével pálos monostor legyen, erre mégsem került sor.

Mátyás uralkodása idején fénykorát élte, az 1467-től ismét királyi birtok, Tata. A király 1474-, 1477-, 1480-, 1482-83-, 1490-ben tartózkodott a városban. Kedvelte tatai várkastélyát, és Beatrix királynéval is szívesen időzött, pihent itt. A vértesszentkereszti apátság helyzetét jól ismerhette, mert Újlaki Miklós kértelmét követően 1478-ban Mátyás király is folyamodványt intézett IV. Sixtus pápához, amelyben leírta, hogy egykor, költséges épületek épültek e helyen, és javadalmakkal bőségesen ellátták, de az idők viszontagságai miatt annnyira lepusztult, hogy szinte földszintig rom. Jövedelmei annyira leapadtak, hogy évek óta nincs benne szerzetes és sem misét, sem más istentiszteletet nem tartanak benne. A király kérte a pápát, hogy a Fehérvár város falain kívül lévő Szent Margit tiszteletére emelt dominikánus kolostorba bekebelezhessék. Az oklevélre IV. Sixtus pápa válasza 1478. július 15-én kelt, és még ez év augusztus 6-án megjelent a két rendház egyesítéséről szóló bullája. Ennek még 1479. május 17-én egy újabb megerősítését adták ki.

Az apátság így 1478-tól a bencés rend számára elveszett, a fehérvári dominikánusok konventjéhez csatolták. Bár a 15. század második felében a király kedvelt szerzetesrendje a pálos rend volt, és ezt a rend házainak jelentős emelkedése is mutatja, mégis a történeti adatok alapján a 15. század végén és 16. század elején 15 domonkos kolostor alapításáról is tudunk. Ezek között szerepel Vértesszentkereszt, amelyet Vérteskeresztúr néven írtak le az 1573-ból fennmaradt magister generálisi registratura könyvben. A betelepülő dominikánus fráterek itt, mint erre a fentebb említett adatok is utalnak, egy elromosodott, elszegényedett monostort találtak. így első és fő feladatuk lehetett, hogy újra életet vigyenek az elhagyott falak közé, kialakítsák úgy a körülményeket, hogy azok az új foglaló rend szabályaihoz, életviteléhez, feladataihoz alkalmazkodjanak.

A monostor északi részén fekvő 12. századi egyenes szentélyzáródású és a 13. századi bazilikális típusban épített templom közötti területen épült ki a szerzetesek számára a kolostor. A 13. században szabályos kolostorformát, négyszögben zárt kerengővel nem találunk Vértesszentkereszten. Egy keleti és egy nyugati épülettraktusból állt a kolostor. A román kori keleti kolostorszárny átalakított formájában tovább funkcionált, a nyugati épületszárnyat egészen az alapozások aljáig elbontották, és a bontott épületanyagok felhasználásával az északi oldalon új épületszárnyat emeltek. Az északi szárny helyiségei, a lebontott nyugati épületsor helyiségeinek funkcióját vették át. A korai 12. századi templom szakrális használata megszűnt, egyes részeit másodlagos funkcióban, a kolostorépület részeként, beépítették. A belső zárt udvari térben pedig kerengőfolyosót alakították ki.

A dominikánusok építkezéseit erősen megszabták a már meglévő lehetőségek, a megmaradt épületek. A falazatokba másodlagosan beépültek a lebontott, elromosodott román kori kolostor faragványai, tégla- és márvány darabok, színes tetőfedő cserepek, melyeket a templom cserépfedésének megújításakor bontottak le. Az új nyíláskeretek késő gótikus stílusban készültek. Az egész építkezést a takarékosság jellemezte. A keleti szárny két, egy és két, kétboltszakaszos helyiségből épült fel, és a 15. század végén bővült középtájon, a homlokzatból kiemelkedve egy kápolnával. A templom mellett a sekrestye állt (belmérete: 5,6 x 5,6 x 5,3 x 5,6 méter). A padlóját a templomtetőből lebontott színes, mázas tetőfedő cserepekkel fedték. A bejáratát a kerengőfolyosóról nyitották. A sekrestye északi oldalán egy nagyon egyszerű formájú átjárót nyitottak, amely a káptalanterem irányába biztosította a közlekedést. A 16. század elejére a szerzetesek száma valószínűleg lecsökkent, és elképzelhető, hogy a kis kápolnát használták többnyire misézésre. Az új bejárat a káptalan termen keresztül biztosította a közlekedést a sekrestyébe.

Bár a dominikánusok betelepültek, építkeztek, benne éltek a kolostorban a bencés rend nem mondott le végleg Vértesszentkeresztről. Továbbra is bencésnek tekintette és a dominikánusokat foglalóknak. Erre utal az utolsó adat, amely még a működő kolostorra vonatkozik. 1538-ban a pannonhalmi főapát Mihály tiltakozik az ellen, hogy a vérteskeresztúri monostornak a tatai Kőrös folyón forgó malmát a domonkosok el akarják idegeníteni. Tata, Székesfehérvár 1543-ban török kézre került, és bizonyosan az ellenség közeledtére a fráterek elmenekültek a kolostorból és ezzel az élet megszűnt. Bár korábban a pápa az apáti méltóságot megszüntette, mégis az apáti címet később adományozni kezdték, ez végül is utal a domonkos jelleg megszűnésére. Az apátság romjai napjainkig megmaradtak. Jelentős régészeti ásatás tárta fel a kolostor korábbi maradványait.

Forrás:
Mezősiné Kozák Éva: A vértesszentkereszti apátság a dominikánusok idején In.: Haris Andrea szerk.: Koldulórendi építészet a középkori Magyarországon Tanulmányok (Művészettörténet – műemlékvédelem 7. Országos Műemlékvédelmi Hivatal) 
Oroszlány város hivatalos weboldala (2022. november 18.)