Vaspör | Pusztacsatári kápolna

Pusztacsatári kápolna

Vaspör

A templomnak nincs külön okleveles említése. A település oklevelekben Csatár ven először 1283-ban szerepel Budafölde, majd 1328-ban Harkály vidékével kapcsolatban. A területi vaspöri nemesek kapták IV. Lászlótól, ezt később Károly király is megerősítette.

Zala megye
8998 Vaspör, Külterület

A templom rövid története

A templomnak nincs külön okleveles említése. A település oklevelekben Csatár ven először 1283-ban szerepel Budafölde, majd 1328-ban Harkály vidékével kapcsolatban. A területi vaspöri nemesek kapták IV. Lászlótól, ezt később Károly király is megerősítette. 1338-ban határjárás volt a területen, Benedek fia István, továbbá Bertalan fiai és László fia Péter megegyeztek Ságodi Pállal Pusztacsatárt illetőleg, így a Ságodiak kapták királyi adományként a területet. 1412-ben Gersei Pethő János mesternek és Jári Barócz Istvánnak és Balázsnak voltak itt részei, melyeket Térjék Ferenc fiai akartak elfoglalni. Ez utóbbi nevek a 15. század folyamán többször is feltűnnek, mint a terület birtokosai. Kis falu lehetett, lévén az 1513-ban készült összeírás Zéllel és Vaspörrel fogja össze.

A közigazgatásilag Vaspör községhez tartozó pusztacsatári római katolikus templom területén 2000 májusában történt kutatás. A feltárással párhuzamosan megkezdődött a külső és belső falkutatás, amelynek során a templom belsejében barokk falfestéseket, a külső falon pedig az Árpád-kori állványozás lyukait találták meg a szakemberek. A templom bizonyosan középkori eredetű, erre azonban csak a felmenő falak egyes szakaszai, a falazásmód, a téglák, és a déli kapu megléte utal. A falkutatás és a kutatóárok tanúbizonysága szerint a templom egy időben fedélszék nélkül állt és nagyon romos állapotban volt (minden bizonnyal a török idők alatt). Újjáépítésére a 18. század második felében kerülhetett sor: a téglák és az erősen homokos, a barokk időszakra jellemző habarcs a bizonyítékai ennek. Ekkor a déli kapu még nyitva volt, csak később falazták be. A kevert földben emberi csontok voltak, a hajóban egy melléklet nélküli sírt találtunk. A középkori szentélyszint és a középkori hajó járószintje a ma használt járószintnél 30 cm-rel volt mélyebben.

Az erdős területen szabadon álló téglatemplom régészeti kutatását Vándor László (Zala Megyei Múzeumok), művészettörténeti kutatását Bozóki Lajos (KÖH) végezte. Velük párhuzamosan Lángi József szondázta a falakat borító többrétegű kifestést. Az önkormányzat kezdeményezésére indult helyreállítás során már nagy felületeken vakolatleverések történtek, és színes felületek váltak láthatóvá. A szondázó kutatás során három korszak festett dekorációját sikerült feltárni. A legutolsó templomfelújítás során szinte az összes régi vakolatot leverték, mindössze néhány tenyérnyi darabot sikerült megtalálni a legkorábbi futókutyás festésből. Motívumait körző és vonalzó segítségével karcolták be a még nyers vakolatba, színei fehér alapmeszelésen kék, okker és vörös. E töredékek a déli szentélyfalon 24 cm széles sávban futottak körbe. Minden bizonnyal körbefutottak, mert a sekrestye padlásterében a szentély északi falán is megtalálták ezt a motívumot, a déli falon lévővel megegyező magasságban. Itt egyébként viszonylag megtartású a díszítmény, és nagy összefüggő felületet alkot. Sőt átfordul a hajó északkeleti sarkára is, ahol a sárga és vörös motívumos sarokarmirozás is előkerült a többrétegű meszelés alól.

A belső falfelületeken, közvetlenül a falazaton mindenütt megtalálható a homlokzat futókutyás rétegével megegyező, 2-3 cm vastag, fehérre meszelt vakolatréteg. A szondázás során mindenütt előkerült a futókutyás mustra, amely körbefutott a hajóban és a szentélyben is. Két párhuzamos vörös vonal között okker és kék színezésűek a motívumok, akárcsak a homlokzaton. A szentély déli ablakának többszöri átalakítása ellenére is megmaradt vonalzásos keretezése, amely lehetővé teszi az ablak hiteles rekonstrukcióját. A diadalíven is megtalálható egy dekoratív keretező festés. Vörös kvádereit egy-egy fehér átló keresztezi. A szentély északi külső falához hasonlóan a diadalíven is megmaradt az évszámmal jelzett III. réteg. E helyen egy karéjos végződésű vonalzásos keretben „RENOVIT 177[0?”] felirat olvasható. Keretét és betűit itt is bekarcolták a még nyers vakolatba, amely 1-1,5 cm vastagságban borítja a futókutyás mustrát hordozó réteget. E 18. század harmadik harmadára keltezett templomfelújításnak más kézzel fogható festészeti díszítését nem találták meg a feltáráskor, de valószínű, hogy vakolatból húzott párkány vagy egyszerű tükrös osztású, stukkópálcás dekoráció lehetett a mennyezeten, mert ennek töredékeit Bozóki Lajos a feltöltésben nagy mennyiségben megtalálta.

Végezetül az utolsó réteg egy századfordulóra datálható, enyves technikájú kifestés, melynek mustráit nagyrészt sablonnal festették. A festéklekaparások és a nedvesség miatt e réteg kötőképességét elvesztette és rendkívül rossz megtartású. Rendszere még nagyobb felületek feltárásával kiszerkeszthető lenne. Jelen ismereteink szerint tükrös osztású falmezők, gazdag ablakkeretezés, a diadalívet díszítő babérkoszorúba foglalt felirat és az ekkor épült karzat baluszteres korlátfestése alkották ezt a dekorációt. Lángi József véleménye szerint a legkorábbi réteg – mely alatt más festés, vagy vakolat sehol sem került elő – a 17. században készülhetett. Analógiái a közeli Zalaszentgyörgyön, Csempeszkopácson és Egregyen találhatók, ahol szintén a 17-18. századra keltezhető ez a mustra. A második nagy templomfestésre az 1770-es években kerülhetett sor. Végül az utolsó dekoratív kifestés a századfordulóra datálható. 

 

Forrás:
Vaspör-Pusztacsatár, római katolikus templom (Vándor László), Vaspör-Pusztacsatár, római katolikus templom (falképkutatás) (Lángi József) In.: Mentényi Klára szerk.: Műemlékvédelmi Szemle 2001 szám Az Országos Műemléki Felügyelőség tájékoztatója (Budapest, 2001)

Back to Top