Váraszó | Szent Péter és Pál apostol-templom

Stíluskritikai alapon 1200 tájára tehető a templom építése. 1909-ben a szentély mennyezet megrepedt, 1912. április 13-án a plébános jelentette, hogy a templom fala kettérepedt és ezért ismét bezárták . A templom ettől az időtől kezdve használaton kívül állt, de a berendezések egy része benne maradt. 1948-ban a tetőszerkezet meggyulladt és teljesen leégett. A környéken lakók néhány faragott követ elhordtak ugyan, de a falak a főpárkány magasságáig szinte sértetlenül álltak. A helyreállítást megelőző feltárás során kiderült, hogy templom körüli és a templomban történő temetkezések ideje a XIV. század végétől a XVI. század közepéig határozható meg.

A romos állapotban lévő templom feltárását az Országos Műemlékvédelmi Felügyelőség megkezdte, és 1963-ban fel is újította. A templom állapota 1996-ra ismét megromlott. 1998-ban a község önkormányzata és egyháztanácsa közösen pályázatot nyújtott be. A pályázat kedvező elbírálása után a falu ismét összefogott és adományok, valamint társadalmi munkák segítségével újra élővé, működővé tették az Árpád-kori templomot. Az egyik szemelvénnyel egy XVI. századi sekrestye vagy kápolna és egy csontház alapfalait tárták fel. A sekrestyében kisebb oltárlap került elő, az osszáriumban nagy mennyiségű emberi csont volt. A kerítőfalat néhány ponton sikerült feltárni. A falfelületek átvizsgálása során jól meg lehetett különböztetni a XVIII. század második felében készült bővítést: az eredetileg szabályos kváderekből épült templomot a nyugati oromfal elbontása után mintegy négy méterrel bővítették. Az ásatás során a boltozathoz tartozó néhány töredékes borda került elő. A templom szentélyének külső, északi falán bevésett két darab és a hajó déli belső falán lévő egy mesterjegy is arra enged következtetni, hogy olyan vándorló mester dolgozott itt, aki ott volt néhány jelentős építkezésen.

Feltehető, hogy a templom eredetileg fagerendás síkmennyezettel épült, a konzolok felett mestergerendával alátámasztva. Az északi oldalon az egykori főpárkányhoz tartozó köveket találni eredeti helyükön, de teljesen lekerekített ívekkel. Ezek lényegében megadták a hajó párkányának magasságát. Minden olyan faragott követ, amelynek helye ismert, vissza kellett építeni, egy új anyag közbeiktatásával, amely egyben jól láthatóan megkülönbözteti Ezekkel a kiegészítésekkel a templom eredeti tömege visszaállt. A legnagyobb gondosságot kívánó munkát a párkányok és a déli kapu kiegészítése jelentette. A „mester” kézjegye a szentélyen és a hajón lévő párkány. Az egész templom pontos kőfaragómunkája, beleértve a kváderfalat is ügyes mesterre vall. A beszámozott párkánykövek a meglévő falkoronára kerültek, míg a hiányzó részeket téglából kifalazták. Mind a szentélyre, mind a hajóra alulról nyitott fedélszék került.

A település fölötti temetődombon álló, egyhajós, keletelt, félköríves szentélyzáródású, nyeregtetős templom a 12. század végén – 13. század elején épült déli kapuval. A diadalív északi oldalán középkori falkép maradványai láthatók. Az épület a török hódoltság után a 18. században veszik újra használatba. 1850-ben a templom nyugati oldalán kisebb bővítést hajtottak végre. 1912-től használaton kívül volt, berendezését elszállították, ami ott maradt az 1948-ban elégett. 1963-ban helyreállították, az építész Erdei Ferenc volt.

Forrás:
Váraszó település hivatalos weboldala
MAGYARORSZÁG MŰEMLÉKJEGYZÉKE Heves megye (Kulturális Örökségvédelmi Hivatal, Budapest, 2005.)