Újlót-Máriacsalád (Veľké Lovce) | Szűz Mária pálos-monostor és templom romjai

Máriacsalád a szlovákiai Érsekújvár1 és Léva között, légvonalban a két település közti távolság első harmadánál, Újlót község közelében, Bars vármegye legdélebbi részén, Komárom megyétől két kilométerre található. Máriacsalád 1512-ben alapított és a XVII. században újonnan felépített kéttornyú temploma enyhén kifelé domborodó homlokzatával, belül Bergl János osztrák festő csodálatos freskóival, keletről hozzácsatolt kétemeletes kolostornégyszögével barokk építészetünk igen kiváló alkotása. A máriacsaládi kolostor Magyarország legszomorúbb korszaka előtt létesült, bár alapításának és építésének pontos éve bizonytalan. Haraszthy Ferenc és sógora, Lévay Zsigmond személyesen jelentek meg a budai káptalan előtt, és az 1512. május 23-án kelt birtokadomány-levelük szerint nagy alapítványt tettek Remete Szent Pál szerzetesei számára. A szerzeteseknek adományozták a Belleg és Mikola falvakban lévő összes birtokukat és Család nevű pusztájukat. Így terjedelmes művelt és műveletlen föld, erdő, rét, legelő került a szerzetesek kezére. Ezek alapján a pálosok őket tartották kolostoruk alapítóinak.

II. Lajos öt év múlva, 1517-ben ezt az adományozást jóváhagyta, sőt, királyi jogait, amelyek Lót községben feküdtek, átengedte a máriacsaládi kolostornak. A szerencsétlen sorsú ifjú király, II. Lajos nagyon kedvelte a pálosokat, akiknek budai főkolostora ekkor a virágkorát élte. A király megszerezte Prágából Remete Szent Pálnak, a rend védőszentjének a fejereklyéjét, és azt fényes ünnepség keretében egyesítették a szent testével, amelyet Nagy Lajos király 1381-ben a velencei békekötés alkalmával hozatott Budaszentlőrincre. 1523-ban szinte országos zarándoklat ment Budáról a szentlőrinci kolostorba, melyen a király és a királyné, a főpapok és a főurak is részt vettek. A pálosok kegyelettel őrizték II. Lajos emlékét, akinek arcképét a máriacsaládi ebédlő oldalfalára meg is festették. De a Haraszthy-féle oklevél nem tünteti fel, éltek-e itt már előbb is szerzetesek, ami elképzelhető volt, mivel a hegyes vidékeken többfelé is remetetelepek voltak. Haraszthy és Lávay adományai tették lehetővé a kolostor és a templom létrehozását. A pálosok hamarosan hozzáfogtak kolostoruk felépítéséhez. A régi kolostor alapja a mostani helyén volt, bár erre vonatkozóan bővebb adatok nem állnak rendelkezésünkre. A többi pálos kolostorhoz viszonyítva azt kell feltételeznünk, hogy ez is csúcsíves stílusban épülhetett, ám a mainál jóval kisebb méretben.

Máriacsalád hamarosan ismert lett. A környék földesurai gazdag adományokkal támogatták a fejlődő kolostort. Még az alapítás évében a gimesi Forgács testvérek, György és Péter átengedték a kolostornak a belegi határban lévő halastavat. 1518-ban Somogy István özvegye az enyei házát és nagybecsei földjeit, 1521-ben Cseh János a Bars megyei pusztáját, 1524-ben Zsigmond ludányi áldozópap a házát és a szőlejét, 1531-ben pedig Derneki Miklós a ludányi szőlőjét adományozta a kolostor szerzeteseinek. Alig épült fel Máriacsalád, a mohácsi vész utáni zavaros idők sok szenvedést zúdítottak a szerzetesekre. Az ország nagy része protestáns hitre tért. A gazdagságra vágyó főurak kedvező alkalmat láttak akkor az egyházi vagyon megszerzésére. A szerzetesek nem is a töröktől, hanem a hatalmaskodó főuraktól szenvedtek a legtöbbet. A máriacsaládi kolostor pusztulásáról az I. Ferdinánd király és Oláh Miklós érsek által 1550. január 31-én Pozsonyban keltezett, saját aláírásukkal hitelesített eredeti oklevélből értesülhetünk: „Néhány évvel ezelőtt Balassa Menyhért a Családon felépített kolostorból a szerzeteseket kiűzte, a kolostort pedig leromboltatta és annak három birtokát magának tartotta meg.” Ugyanebben az oklevélben a király szigorúan megparancsolja Majthényi Uriel (kb. 1480–1546) lévai várnagynak és katonáinak, minden erővel azon legyenek, hogy a kolostor régi rendje helyreálljon, mert az egyházi vagyon világi célra nem használható fel.

A máriacsaládi kolostorból elûzött szerzetesek a Nyitra megyei felsőelefánti kolostorban találtak menedéket, és birtokaikat is innen kormányozták, amennyire az akkori nehéz körülmények megengedték. Ettől az időtől kezdve az 1700-as évekig már nem laktak pálosok Máriacsaládon, de a kolostor jogilag nem szűnt meg, csak beleolvadt a felsõelefánti kolostorba. A szerzetesek birtokaikról és jogaikról soha nem mondtak le, szakadatlanul és szívósan pereskedtek, és harcoltak az önkényeskedõ főúri zsarnoksággal szemben. I. Ferdinánd király 1554. március 3-án kelt parancsa szerint, melyet az akkori lévai várnagyhoz intézett, a felsőelefánti szerzetesek használhatják a mádi házukat és szőlőjüket, amíg Máriacsaládra visszatérni nem tudnak. Magyarország az 1700-as évek elején csendes, hallgatag ország volt. Az évszázados várak, templomok omladékait zöld repkény, iszalag lepte el. A törökök 1686. évi kiűzése után az egykor virágzó területeken kietlen sivárság uralkodott. A dombvidékeket erdők, a szántóföldeket gaz és vadvizek uralták. Az ország két és fél millió lakója, mint a megbolydult hangyaboly, megindult északról dél fele, a kipusztult lakosság helyére. A kíméletlen adóterhek megszüntetése és a helyzet javítása érdekében II. Rákóczi Ferenc szabadságharcot folytatott. De a szatmári béke után még sokáig kellett várni, amíg Máriacsaládra a hosszú zsibbadás után új élet virradt. Az 1720-as évek elején ugyanis Máriacsalád még mindig az elefánti kolostorhoz tartozott.

Ebben az időben még nem létezett közbiztonság. A rendezetlen helyzetben a szerzeteseknek nagyon sok kellemetlen ügyük volt. Ökreiket kifogták a szekérből és elhajtották, szénájukat ellopták, fájukat kivágták, embereiket megverték, megkötözték és fogva tartották. Sok zavart okozott az is, hogy a környék lakói a földjeiken keresztül-kasul utakat nyitottak. Újlót és Belleg között a kényes határkérdést Házi Endre szerzetes intézte el 1763-ban. Buda felszabadulása után hatalmas építőmunka indult meg, hiszen kétszáz év mulasztását kellett pótolni. A pálosok a felszabadulás után először a régi birtokaikat szerzik vissza. Máriacsaládot Ghimessy Forgách Simon bérelte, de a magyar tartomány vezetősége elhatározta, hogy 1711-ben felépítteti Márianosztrát, a Nagy Lajos király által alapított híres kolostort, és ideiglenesen a máriacsaládi birtokaikat is (Csata, Gyékényes, Belleg, Garammikola) ehhez a kolostorhoz csatolják. Nádasdy László pálos szerzetesből lett csanádi püspök a mádi szőlőhegyen Nyulastó nevű értékes szőlőjét a családi kolostorra hagyta. A pálosok szeretnék visszaszerezni a régi kolostoraikat is, a Pécs melletti szentjakabhelyi kolostort, a Boldog Özséb által alapított pilisszentkereszti kolostort és a budaszentlőrinci híres kolostoruk helyét is, ám ez nehézségekbe ütközött. Ebben az időben épültek újjá Márianosztra, Sajólád, Diósgyőr, Pécs, Pápa, Nagyvárad, Pást, Sasvár, Nagyszombat pálos kolostorai, és most már végre gondolni lehetett a máriacsaládi kolostor felépítésére is. Hosszas várakozás után 1749-ben hozzákezdtek Máriacsalád újjáépítéséhez.

Augusztus 12-én Forgách Pál nagyváradi püspök, a rend konfrátere tette le az alapkövet Fejér Pál pálos provinciális kezdeményezésére. A templom és a kolostor építése az első évtizedben jól haladt. Először a kolostor északi szárnya készült el az ebédlővel és a konyhával, 1767-ben. A következő évben a kolostor keleti részén felépítik a majort, 5 szobával és termekkel, amit a bellegi birtokuk jövedelméből és Balogh Magdolna gazdag adományaiból fedeztek. A munka ekkor már lassan haladt. Csupán 1772–1774 közt folytak nagyobb szabású intézkedések. A forgalomtól elzárt vidéken a hatalmas épület méteres falaihoz rengeteg építőanyag, kő, tégla és fa kellett, amelyeket a rossz utakon nehezen lehetett odaszállítani. A templom alatti kripta egyik ablakának a kőbélésébe az 1761-es évszám van bevésve, de a templomépület csak 1773-ban készült el. Ekkor már az északnyugati kolostor épületszárnya is állott, és a szerzeteseknek alkalmas otthont nyújtott. A földszinti tágas ebédlő, felette pedig az ugyanolyan nagyságú könyvtárterem már teljesen kész volt. A templom mögötti sekrestye művészi értékű szent edényekkel és miseruhákkal volt ellátva. Már gazdaságilag is jobb helyzetben voltak, Gyékényesen és Garammikolán kőből épült fogadóik voltak. A templomot 1782-ben P. Esterházy Pál pécsi püspök, előbb pálos szerzetes szentelte föl.

A szépen elkészített máriacsaládi kolostor 1784. május 29-én fényes összejövetel színhelye volt. Itt zajlott a magyar rendtartományi főnök választása, bár a rend legkiválóbb tagjai akkor még nem sejtették, hogy utoljára találkoznak itt. Az összejövetelen 27 magyar kolostor küldöttje volt jelen. Itt voltak a kiérdemelt tartományfőnökök a titkáraikkal és a négy tartományi tanácsos, a rendházak perjeleikkel, a teológiai doktorok és tanárok, valamint az egyes kolostorok küldöttei. Az összejövetel célja az volt, hogy megválasszák az új tartományfõnököt és a rendházak perjeleit, a rend vezetőségét, a tanárokat, az újoncmestert és a rend teljes tisztikarát. II. József kalapos király a pálos rend belső szervezetét is megváltoztatta. A rendfőnök hatalma csak tiszteletbeli állást jelentett. A tanácsadó testületnek sem volt már különösebb hatásköre. A pálosok tartózkodtak az újszerű változásoktól, ezért Gindl Gáspár teológiai tanárt választották meg újra tartományfőnökké, aki már 14 éve intézte a magyar rendtartomány ügyeit.

II. József trónra lépése után minden évben megszüntetett egy-egy szerzetesrendet. A szigorú szemlélődő rendeket, a kamalduliakat, a karthauziakat, karmelitákat, trinitáriusokat, Ágoston-rendieket sorra eltörölte, és azok azóta sem tértek vissza Magyarországra. A király célja az volt, hogy a világi papság számát gyarapítsa az elszaporodott szerzetesekkel szemben. A magyar pálos rendnek akkora volt Magyarországon a hatalma, hogy a császár kezdetben gondolni sem mert a feloszlatásukra. 1786. február 7-én mégis aláírta a birodalom területén élő pálos kolostorok feloszlatását, és ezzel Máriacsaládot is halálos csapás érte. Március 20-án váratlanul érkeztek meg Máriacsaládra a királyi biztosok, Simonyi Farkas, Bars vármegye alispánja és Hagen Antal verebélyi sótiszt. A királyi biztosok Kardos Lukács perjelt és 6 rendtársát, a mit sem sejtő szerzeteseket az ebédlőbe hívatták. Majd Bilniczky Anselm, Balonyi Julián, Zsiger Menyhért, Kiss Özséb, Dudási András, Pobuda Vencel fogadalmas szerzetesek és áldozópapok előtt kihirdették a császár rendeletét, mely szerint rövid időn belül el kell hagyniuk a kolostort, és szerzetes ruhájukat le kell tenniük. Ha akarnak, augusztus 20-áig még együtt maradhatnak – szólt a döntés. A ház összes kulcsát magukhoz vették, összeírták a rend ingó és ingatlan vagyonát, és erről pontos leltárt készítettek. A későbbiek során a máriacsaládi kolostor javait elkótyavetyélték, az értékeiket széthordták.

A máriacsaládi kolostor visszaállítására a XIX. század második felében, 1863-ban történt meg az első kísérlet. Szcitovszky János hercegprímás, a rend igazi barátja és jótevője Péliföldszentkeresztre 6 pálos atyát telepített, 2 rendi növendéket pedig az esztergomi szemináriumban taníttatott. A kultuszkormány ebben az időben egyházi célra átengedte a hercegprímásnak a máriacsaládi templomot és kolostort, aki viszont a pálos rendnek ajánlotta azt fel. A pálosok köszönetüket fejezik ki a felajánlott kolostorért és a hercegprímásnak a jóindulatú támogatásért. A rend megbízottjai, Hávelshky Eusztách és Sztolározik Romuald pálos atyák, valamint Szcitovszky hercegprímás és Zalka János kanonok között 1863. december 14-én és 18-án megvalósult tárgyalás azonban nem hozott Máriacsaládra nézve kedvező elintézést. Szcitovszky hercegprímás 1866-ban elhunyt, és utóda, Simon János érsek még az elődje felajánlásait is visszavonta, így a pálosok az érsek velük szemben alkalmazott fukarsága miatt csalódottan térnek vissza Lengyelországba. Dr. Szabó László tanár 1934-ben, majd 1938-ban tanulmányúton járt a Felvidéken. Szomorúan látta a pusztulásnak indult Máriacsalád épületeit. Több cikket és értekezést is írt a napilapokban a műemlékek megmentéséért. Az Érsekújvári Prohászka Kör 1940. évi június havi gyûlésén Szabó elõadást tartott Máriacsalád történetéről, és a kör tagjai vele együtt közös kiránduláson is részt vettek. Nagyfalusi István újságíró terjedelmes cikkben számol be Máriacsaládról és a szóban forgó kirándulásról az Érsekújvár és Vidéke c. helyi lapban. Ifj. Kurucz László pedig a Búvárban értekezett Máriacsaládról. Ugyanekkor Varju Vendel érsekújvári káplán felvételeket készített az épületekről.

Szabó László felkérésére Lux Kálmán műegyetemi tanár és fia, Lux Géza építészmérnök a Műemlékek Országos Bizottsága részéről, valamint Besenyő Gyula pálos rendfőnöki megbízott kiszálltak a helyszínre, hogy felméréseket végezzenek az épületek alapfalairól és felvételeket készítsenek az épületek egyes részeiről. A felvételek és alaprajzok Lux Kálmán hagyatékából az Országos Műemlék Felügyelőség birtokába kerültek, és az értékük roppantul megnőtt, mivel napjainkra már csak ezek tanúskodnak a máriacsaládi kolostor szépségéről és értékéről. Lux Kálmán terveket is készített, és az akkori kultuszkormánynál lépéseket is tett annak érdekében, hogy az épületeket az eredeti rendeltetésüknek adják át. A Műemlékek Országos Bizottsága végül a máriacsaládi kolostort műemlékké nyilvánította és védelmébe vette. A pálos rend megbízottja átnyújtotta a kultuszkormánynak a rend kérését, miszerint a máriacsaládi kolostort a mellette lévő területtel együtt a rend újoncnövendékei számára adja át. A kérésükhöz csatolták 30 környékbeli szlovák ajkú lakos kérvényét is, az aláírások megszerzésén a boldog emlékű Pekarik Ferenc újlóti molnár időt nem kímélve fáradozott.

A fokozódó háború és az egyre gyakoribb légitámadások ideje azonban nem kedvezett a pálosoknak, így ügyük nem került elintézésre. A kormány a kolostorhoz tartozó kb. 500 hold földet az ottani cselédeknek és a Naszvad községtõl odatelepített 14 családnak adta haszonbérletbe. A telepesek a kolostor földszinti helyiségeibe szállásolták be magukat. Az épület keleti szárnyában tantermet rendeztek be, és tanítói lakást alakítottak ott ki. Ez volt a máriacsaládi kolostor visszaállítására tett második és egyben utolsó kísérlet. Az 1940-es évektől kezdve, a háborús idõk ellenére, Máriacsalád idegenforgalma –Érsekújvár és a környék községei részéről való érdeklődésnek köszönhetően – erősen fellendült. A helyi lakosok és a turisták részéről is feltámadt az igény a refektórium festményeinek restaurálására és kápolnává való átalakítására. Az érsekújvári Prohászka Kör engedélyt kapott a Műemlékek Országok Bizottságától, hogy a refektóriumot szakszerűen restaurálhassa és kápolnává alakíthassa át. A kör vezetője Deéd Ferenc festőművészt bízta meg a freskók restaurálásával. A művész felvételeket készített a freskókról, a munkát azonban a II. világháború megakadályozta. A szép tervek így ezúttal sem valósulhattak meg.

Az 1867. évi végzetes tűzvész a máriacsaládi templom és kolostor képét külsőleg és belsőleg is megváltoztatta. A hazánkban páratlan, szinte egyedülálló oszlopos toronypárokat majdnem a zárópárkányig lerombolták, ugyanúgy a kolostor második emeletsorait is mindegyik szárnyon ledöntötték. A megrongált templom boltozatait is lebontották, így egyházi jellege végleg megszűnt. A templom belső terét kétszintesre képezték ki, és gazdasági célra használták. A főoltár hátépítményét az eredeti oltárkép nélkül megtartották a helyén, mert olyan szilárdan volt megépítve, hogy csak nagy fáradsággal és munkával lehetett volna eltávolítani. Az egykori templom nyugatra néző öt félköríves ablakát is befalazták, és pótlásukra jóval lejjebb, a földszinten és az első emeletnek megfelelő részen öt-öt kisebb méretű négyszögű ablakot vágtak, amivel a templom baloldali freskóit tönkretették. Az egykori templom torony nélküli fõhomlokzata még megcsonkultan is tetszetős maradt. A nagy hozzáértéssel és művészi igénnyel elkészített kimagasló teljesítmény építészeti arányosságainak gyönyörű egységével és a díszítőelemek gazdagságával még ezen a félreeső helyen is ámulatba ejtette a szemlélőt. Az ajtók és ablakok bélései is kõbõl faragott, finom csipkekeretek, amelyek nemes ízlésről tettek bizonyságot. Borovsky Samu Magyarország vármegyéi és városai címû sorozatának Bars vármegyei kötetében láthatjuk a máriacsaládi templom csonka fõhomlokzatát, amely megmaradt eredetiségében, csak a kórus nagyablakát falazták be.

Íves oromzatán a jellegzetes szoborcsoportozattal, pálmafa, a tetején hollóval, mellette jobbról-balról fekvő oroszlánnal, Remete Szent Pál és Szent Antal lendületes szobraival, melyek mozdulatlanul tűrték az évszázadok viharait, hogy aztán a későbbi évtizedekben elpusztuljanak. Ennek a szoborcsoportnak a mását megtalálhatjuk a budapesti Egyetemi templom (volt pálos templom) oromzatán. Elképzelhetõ, hogy ugyanaz a mester készítette mind a két helyen. Kétszáz év elteltével azonban a budapesti szobrok állaga már olyan rossz állapotba került, hogy 1962-ben újra kellett faragni azokat. A remete szentek emberi alakos szobrai két-két darabból állnak, s egy-egy darab 45 mázsát nyom, az oroszlánok is 20–20 mázsásak, azaz a pálmafával együtt egyenként kb. 20 mázsa súlyt tesznek ki. Még manapság is nagy gondot okoz a kivitelező vállalatnak a szobrok helyreillesztése, hát még 200 évvel ezelőtt mekkora teljesítmény lehetett ez a munka. A máriacsaládi templom a budapesti pálos templomnak ikertestvére. A homlokzat tagolása, térelosztása, mértéktartása, díszítése majdnem azonos. Nagy a külső hasonlatosság, de a felületes szemlélõnek a belső szerkezeti felépítés és az alaprajz is azonosnak látszik. A pillérek és a párkányok alkalmazása is olyannyira megegyezik, hogy közös tervezőt vagy kivitelezőt feltételez. Pedig Máriacsalád nem másolat, eredetiségét több tény is bizonyítja.

A máriacsaládi templom fõhomlokzata nem követi a barokk templomok szokásos elrendezését, ahol a tornyok beleékelõdnek a hajóval azonos szélességû homlokzatba, mint a pesti pálos vagy a budai Szent Anna-templomnál látható, hanem a hajóval azonos szélességű homlokzat mellé simulnak a tornyok, úgy, hogy a belsõ falaik közösek. A homlokzat melletti toronyelrendezés különösen azoknál a pálos templomoknál fordul elő, amelyeket Vépi Márton pálos szerzetes tervezett (Sasvár, Nagyvárad, Pécspálos temploma). A főhomlokzat jellegzetessége, hogy a tornyok közötti középső rész enyhén kifelé domborodik, és a főhomlokzat síkszerűségének megszűnésével igen előnyösen fokozódik a fény és az árnyék hatása. Az egri egykori minorita és az esztergomi vízivárosi templomoknál a kifelé való ívelődés sokkal erőteljesebb, itt mértéktartóbb, a budapesti pálos templomnál pedig szerényebb, alig észrevehető. A máriacsaládi templom homlokzatát erős horizontális tagolást adó, széles párkányok osztják földszinti és két emeleti sorra, amelyek fölött a középrész félköríve timpanonnal zárul (a pesti pálos templom timpanonja háromszögű). A homlokzati középmezõt páros, a legömbölyített sarkú tornyokat emeletenként megújuló ionfejezetekkel ellátott lizénák szegélyezik.

A középrész földszintjén kosáríves záródású, vállkővel és zárókővel kialakított kapu nyílott három lépcsőfokkal a talajszint fölött, mellette két oldalon, lábazaton álló, egyenes tartóoszlopokkal, amelyeket ívesen hajlított párkány kapcsolt össze. E szerényebb kivitelezésű, már klasszicizáló főkaput nem lehet párhuzamba állítani a budapesti Egyetemi templom mûvészi kapujával. A kapu mellett, a toronymezők földszintjét kőbéleléssel ellátott, álló kis ovális, ún. ökörszem ablakok törik át, ugyanúgy a nagyváradi egykori pálos templomot is, amelyet Vépi Márton tervezett. A főkapu fölött a kórus fényforrásául szolgáló, nagyméretű, félköríves szemöldökpárkánnyal ellátott ablak helyezkedik el, amely azonos méretben és szinten a tornyokon is, sőt, a második emeleti tornyokon is megismétlődik, de csak a déli részen. A délnyugati letompított sarkú torony párkányokkal és lizénákkal tagozott tömör hasábját a másik két oldalon már nem törik át ablaknyílásokkal. A 23,70 méter szélességû templomhomlokzat fő motívuma a második emelet középrészén a félköríves záródású szoborfülkében felhőkön ülő Szeplőtelenül Fogantatott Madonna mozgalmas szobra, a feje fölött libegő égi koronát tartó két gyermekangyal-szoborral. A fülke fölött, az íves timpanon mezejében lévő koronából két ágra oszló, gyönyörűen faragott csipkefüggöny lógott a fülke két oldalán. A szoborfülke keretelése igen munkaigényes faragással készült, és a félköríves timpanon területének nagy részét betöltötte. A hihetetlen ügyességgel és ízléssel alkotott fődíszítés az ország legszebb, legművészibb elemű munkája, és sajnos műépítészetünk fájdalmas vesztesége.

A templom lerombolása után a keretelés, az angyalok és a korona nélküli Mária-szobor megmaradt, és az újlóti templom déli falánál egy ionfejezetû pillérre állították föl. A lábazati, öv- és koszorúpárkányok, oszlop- és pillérfejezetek, az ajtó- és ablakkeretelések szemöldökpárkányaikkal együtt időtálló, kemény mészkőből készültek, és az oromzati szobrok kivételével meglehetősen jó karban állottak. A templom 36,30 méter hosszú és 12,60 méter széles egyhajós belső tere háromszakaszos hajóból, a két torony által közrefogott előcsarnokból, s a felette levő orgonakarzatból, valamint a keskenyebb, 10,20 méter széles és 11 méter hosszú kétszakaszos szentélyből állt. A szentély hátfala sarkainál erősen le van kerekítve, egyenes záródású, a felületes szemlélet alapján ívesnek látszott. Az előcsarnok egyetlen kosáríves árkáddal nyílott a hajóba, felette alul derékmagasságú, tömör falú mellvéd, felül pedig fából faragott rostélyos orgonakarzat volt. A hajót páros kompozit pillérkötegeken nyugvó, széles hevederek osztották három cseh boltozatos, de nem egyenlő szélességű mezőre. A középső 6,40 méter, a szélsők pedig 4,80 méter szélesek. A hajó pillérei között nem oldalkápolnákat találunk, mint a budapesti pálos templomnál, hanem csupán 165 centiméter mélységű oltárfülkék sorakoztak, mindegyik oldalon három-három, a mellékoltárok számára. A keskenyebb szentélyhez az átmenetet egy előreugró pillérrel összeforrt háromnegyedes oszlop alkotja. A szentély boltszakaszait elválasztó pillérköteg előtt is ilyen háromnegyedes oszlopokat találunk.

Ezek az oszlopok festői keretül szolgáltak a fõoltárnak. A fõoltár architektúrája felfokozottan vette át a templom, különösen a szentély oldalfalainak tagozódását. A főoltár retablója szélességével és magasságával a szentély hátfalát egészen betakarta, elõtte a különálló menza a tabernákulummal, de ez már a tűzvész után hiányzott. A keretarchitektúra párkányán valószínûleg a Szentháromság szoborcsoportozata állt, az oszlopok mellett két oldalt egy-egy posztamensen szobrok helyezkedtek el. A főoltár oszlopai vörös márványból készültek. Hármas felépítésû keretarchitektúrájából az oszlopok kiléptek, a felettük levő törtvonalú párkányok élénk mozgalmat nyújtottak. Az oltárfülkék mellékoltárai ideiglenes jellegűek voltak. Johann Berg freskókat festett a falra, amelyekhez sárgásbarna ívelt keretet csinált. A jobb oldalon az első Szent Ágoston, a középső Remete Szent Pál, a harmadik Szűz Mária családjának tiszteletére szolgált. A szószék az első pilléren nyugodott, bejárata a kolostor első emeleti folyosójáról nyílott. A máriacsaládi kolostor a XVIII. században alkalmazott kolostorok típusát követte. Épülete rendszerint nagyobb templomot fogott össze, általában négyszögű udvar körül épült, melynek oldalmérete átlagosan 30–40 méter, és egyik oldalát a templom oltárhomlokzata vagy az ehhez csatlakozott belső szárny, rendszerint folyosó alkotja. Az udvari oldalon mind a négyfelől körülfutó folyosó a középkori kolostorok kerengőjének szerepét töltötte be. A máriacsaládi kolostor is ilyen volt.

A templomhoz csatlakozó kolostor kilenc ablaktengely szélességű déli szárnya 36,5 méter hosszú, három ablaktengelyes középrizalittal, törtvonalú ívelt szemöldökpárkányokkal, pillérekkel és falszalagokkal díszítve, keskeny övpárkánnyal emeleti és földszinti részt különít el egymástól. A főkapu eredetileg a rizalit közepén szimmetrikusan volt elhelyezve, melynek két oldalán kváderezett pillérek elé állított dór féloszlopokkal volt szegélyezve, melyek timpanonos párkányzatot tartottak. Jelenleg a kaput két ablakkal kelet felé tolták, hogy a bejárat egyenesen a folyosóra nyíljon. A földszint falsíkja sávozott. Nyolc ablakon még megmaradtak kovácsiparunk egykori remekei, az eredeti kosaras ablakrácsok. A kolostor többi szárnya már dísztelen, sima, csupán az övpárkány osztja földszinti és emeleti részekre. A tíz ablaktengely szélességű, 44 méter hosszú keleti szárny sarkain két méternél valamivel nagyobb kiugrással egy-egy ablaktengely szélességû sarokrizalit lazítja föl a négyszög tömörségét és a tető merevségét. Az 54,60 méter hosszúságú északi szárny középtengelyébe 13,40 méter hosszúságban 7,5 méter széles két ablaktengelyes, emeletenként három-három ablakos, azonos magasságú ereszes tetõs szárnyépület ékelődik, amelynek földszintjén a tágas refektórium, felette pedig a könyvtárterem állott. Az északi szárny sima falfelületét 36 ablak törte át, amelyek a földszinten mind finom kivitelezésû, apácaráccsal voltak ellátva. A kolostor udvarán mind a négy oldalon 2,55 méter széles folyosó húzódott, emeletenként 6–6 ablaksorral, összesen 72 ablakkal nézett az udvarra. A refektórium és a könyvtárterem előtt a folyosó 2,35 méterrel kiszökkent az udvar négyszögébe. Gyakorlatiasság vezette a tervezőt, hogy a torlódás elkerülése végett az ebédlőnek előteret adjon. A rendház két lépcsőháza két szoba szélességű, a déli folyosóval szemben, arra merőleges kétkarú elhelyezése erős keményfából készült, az idő és a használat még nem koptatta el. A második lépcsőház fele szélességben, négy szobával tovább az északi szárny végigfutó folyosója mellett, szintén időtálló fából készült.

Forrás:
Sztyahula László: Máriacsalád története (I. rész)