Református templom
Túrony
Túrony falu megtelepedésében döntő jelentősége lehetett annak a lekövezett, minden bizonnyal római kori útnak (viam lapidosam), amely egy 1323-as határjárásból következtethetően a település mellett húzódott. Noha a 13. században Túrony és Szilvás vidékén a nagyhatalmú Kán nemzetségnek terültek el birtokai, maga Túrony falu a kevésbé jelentős Zydoy (Zydov) nemzetség kezén tűnik fel. Mivel a nemzetségből származó Acilles(!) 1237-ben a váci, Péter 1255-ben pedig a budai káptalan előtt tettek bevallást, a nemzetség birtokközpontja Váctól délkeletre, a Galga-völgyében fekvő, a nemzetségével megegyező nevű faluval azonosítható, ahol 1280 előtt már egy Szent Balázs tiszteletére szentelt, Hatvan filiájaként nyilvántartott premontrei monostor is állott. E település mellett található (Galga-)Mácsa, ahol a monostor 1284-ben említett prépostjának birtoka volt, és amely településnév személynévként (Macha) ismétlődik a nemzetség tagjai között.
Macha fia Mihály cornes fia Macha volt a neve annak a nemzetségtagnak, akinek öröksége kapcsán 1237-ben feltűnik Túrony („Turul” alakban). Ekkor ugyanis a még kiskorú Macha gyámja, a szintén nemzetségbéli Cosma cornes fia Acilles, hogy a gyermek anyjának járó hitbért – vagyis azt, ami a férj javaiból a feleségnek szüzessége vesztéséért járt – kiadhassa, a fiú birtokát, Turul fele részét, 40 ezüst márkáért eladta a pécsi káptalannak azzal, hogy Macha (t 1267 után) ha felnő, vagy bárki a rokonságból visszaválthatja. Úgy tűnik, a káptalan később is birtokos volt a faluban – erre utal, hogy 1290 körül a káptalan által állított tanúk között a comesként jelölt túronyi (de villa Turul) Walter és Mihály, Eze fiai is feltűnnek, amikor a pécsi káptalan előtt arról tettek bizonyságot, hogy IV. Béla király halálakor (1270) az esztergomi polgárok az ottani káptalannak és a prépostnak a tizedek bitorlása által 100 márka kárt okoztak -, az azonban kérdéses, hogy idővel az egész település a káptalan kezére került-e, s nem csak részbirtokos volt-e Túronyban, amelyet már 1237-ben is a káptalan falvai vettek körül.
Az épületkutatás során nyilvánvalóvá vált, hogy a településnek a 13. században már biztosan volt temploma. Jelentős része a mai napig megmaradt a református templom falaiban, ez alkotja a hajó keleti részét, mintegy 10,8 m-es hosszúságban, melyet a déli oldalon három, szokatlanul magasan elhelyezkedő ablak tör át. E három, korai ablak különlegessége, hogy bennük a fa tokszerkezet maradványai vészelték át az évszázadokat. Ajtaja szintén a déli oldalon volt. Még szintén a 13. század folyamán, a déli és nyugati oldalán két-két ablakkal áttört, sarkain diagonális támpillérekkel megerősített bővítménnyel nyugat felé meghosszabbították az épületet, melyet ráépítettek a templom körüli temető néhány sírjára. A régészeti kutatás során a templom déli oldalán egy a templom nyugati irányú bővítését követően emelt, íves szentélyzáródású 13. század végi, 14. század eleji kápolna maradványait tárták fel. Az imént leírt formában állhatott fenn a templom a 14. század 30-as éveiben, amikor az épület – papja, a pápai tizedjegyzékekben említett Péter (sacerdos de Timul, illetve Turul) révén – közvetve először tűnik fel az írott forrásokban.
Építés- és építészettörténeti szempontból akkor érte a legjelentősebb változás a templomot, amikor az Árpád-kori szentélyt lebontva sokszögzáródású, támpilléres – ritkán alkalmazott szerkezetű, egyenes vállvonalú, cikkelyekkel záródó boltozata, csúcsíves ablakokkal megvilágított – gótikus szentélyt építettek, amely hatalmas, elszedett csúcsívvel nyílik a szentéllyel csaknem azonos szélességű hajóba. A hajó keleti végeit ugyanekkor támpillérekkel erősítették meg. E szentély különleges sajátossága, hogy déli falában egy szokatlanul nagyméretű ülőfülke található, a másik négyben pedig fülkéket alakítottak ki, bizonyára klenódiumok és ereklyék bemutatásának céljából. Kérdés, hogy e páratlan szentélykialakítás összefüggésbe hozható-e XXIII. János pápa 1414-es búcsúengedélyével, amelyben mindazoknak, akik a következő tíz évben a pécsi egyházmegyei Thuronban lévő Szűz Mária-plébániaegyházat az oklevélben felsorolt egyházi ünnepeken és a templom felszentelésének napján felkeresik, 10 évnyi és 10-szer 40 napos, illetve 100 napos búcsút engedélyezett. A szentély felépítését követően, a falképtöredékek alapján, ki is festették a templomot és nagyméretű sekrestyét csatoltak a templom északi oldalához, amelyet a benne talált oltáralapozás tanúsága szerint kápolnaként is használtak.
A baranyai főesperességbe tartozó falu a 16. században a pécsi káptalan, illetve a pécsi prépost birtokában volt, mígnem a török hódítás következtében kettős adózású lett, a templom pedig reformátusok birtokába került. Ekkor bonthatták le a kápolnát és a sekrestyét. A középkori falfestmények eltávolítása után ornamentális festéssel díszítették a falakat. 1706-ban a fosztogató rácok elpusztították a falut templomával együtt. A lakosság ekkor védettebb helyre, egy Bisse felé eső völgybe húzódott. Miután 1726-ban visszatértek, újra birtokukba vették a templomot, amelyet az északi és a déli oldalon, az Árpád-kori hajó és bővítményének csatlakozásánál, támpillérekkel erősítettek meg. Az 1766-ban még jó állapotban lévő haranglábat a harangon lévő évszám alapján 1730-ban állíthatták. A templom hajdani kazettás mennyezete 1744-ben készült. Katedráját és padjait 1758-ban készítették. A 18. századi helyreállításkor elfalazták a középkori ablakokat és fülkéket, és nagyobb, szalagkeretes ablakokat nyitottak. A külső falfelületekre höbörcsös vakolat került.
1827-ben ismét tatarozták a templomot. Ekkor épült a torony, melyet a 18. századi nyugati ablak ajtóvá alakításával kapcsoltak össze a karzattal. A déli ablakokat köténydísszel gazdagították, a pápaszék és a padok a 19. század első felében készültek. A templom szerkezetét érintő utolsó jelentős beavatkozást a keleti karzat jelentette 1880-ban. Ezt követően 1913-ban esett át ismét felújításon a templom. Ennek során lebontották az 1744-ben festett mennyezetet, és stukatúrnádas síkmennyezetet készítettek. Talán a 18. századi mennyezet része volt némelyik, a valószínűleg ekkor épített nyugati karzat aljában látható, festett deszkadarab.
Forrás és régi fotó:
Balázsik Tamás: A túronyi református templom In.: Mentényi Klára szerk.: Műemlékvédelmi Szemle 2001 szám Az Országos Műemléki Felügyelőség tájékoztatója (Budapest, 2001)
Balázsik Tamás: Jelentés a túronyi református templom kutatásáról In.: Mentényi Klára szerk.: Műemlékvédelmi Szemle 2001 szám Az Országos Műemléki Felügyelőség tájékoztatója (Budapest, 2001)