Tiszaalpár | Jótanács Anyja-templom

Alpár ősidők óta lakott hely. A hosszabb-rövidebb ideig itt élő különféle népcsoportokat – a nagy népvándorlás időszakát követően – honfoglaló őseink váltották fel. Alpár neve Anonymus (Gesta Hungarorum) jóvoltából arany betűkkel került be a magyar történelembe: miszerint itt folyt le – Alpár mezején – a honfoglalás döntő ütközete Árpád és Zalán vezér között a magyarok fényes győzelmével. A jelentőségteljes eseményt és helyet Vörösmarty Mihály is megénekelte a Zalán futása c. eposzában. A jelenkori történettudomány még Zalán létét is kétségbe vonja, s a csatáról sem került elő semmilyen régészeti lelet. A népi emlékekre és a képzeletre támaszkodó leírás azonban a legutóbbi időkig különösebb kétely nélkül szerepelt a honfoglalás kori történelem tanításában.

A település nevét először I. Géza királyunk 1075-ből származó oklevelén olvashatjuk (OLPER=török eredetű szó, jelentése hős férfi). A király adománylevelében a község egy részét halászatával és a tiszai révhajókkal a száva-szentdemeteri görög monostornak és a garamszentbenedeki apátságnak adta. Alpár déli részét, a váci püspök kapta és évszázadokon át birtokolta. A település középkori neve Pispek Alpár, vagy Püspökalpár. Későbbi helyneve Alsóalpár vagy Nagyalpár. A helység középkori történetéből nagyon keveset tudunk. 1341-ben az apátság támogatásával a vár területén meg-épült a templom, ettől kezdve a környék vallási köz-pontja és jelentős tájszervező lett a török hódoltság idejéig. Az ország három részre szakadása után Alpár elnéptelenedik, templomát felgyújtják. A XVI. század végén már Alpár is belevész az alföldi végtelen pusztaságba. Az alpári pusztáról kecskeméti bérletként hallunk újból a XVII. század végén. A lakosság visszaszivárgása a XVIII. század elejére tehető.

A várdomb és környéke első lakói a korai neolitikumban (újkőkor) telepedtek meg. A kezdetben lapos löszfennsíkon telepük néhány elszórt házból, s körülöttük gödrökből állhatott. Az ezt követő két évezredből emberi településre utaló régészeti lelet nem került elő. Az első állandó települést egy Észak-Dunántúl felől kelet felé terjeszkedő nép alakította ki. A fennsíkot keleti harmadánál mély árokkal vágták át, leválasztva a Tiszától, s mocsaraktól védett részt a kevésbé védhető magaslattól. A várra 4,5-5 m magas sáncot emeltek, erre egy fa erődítményt építettek, melyet a következő két és fél ezer év természetes eróziója teljes egészében elpusztított.