Teskánd | Szent Ilona-kápolna

Zala megyében, Göcsej szélén, Teskánd és Dobronhegy községek között, egy elhagyott temetőben, a domb tetején kisméretű kápolna áll. Egyhajós épület, félköríves záródású szentéllyel, a nyugati homlokzat elé lépő, belül a nyugati falra támaszkodó kicsi, lapos-hasáb toronnyal. E kicsinyke épület Dobron falu plébánia temploma volt a középkorban, és Milejszeg filiájaként ma is idejárnak misét hallgatni Dobronhegy falu lakói. Dobron falu a 13. században mint királynői birtok tűnik fel az oklevelekben. Már IV. Béla király felesége, Mária királyné is birtokolta. V. István király felesége, Erzsébet királyné 1271-ben Itemér fia Imrének és örököseinek adta Teskánd és Dobron falut összes tartozékaikkal: a szőlőkkel, erdőkkel, gyümölcsösökkel, malmokkal, rétekkel, halastavakkal, vadászó helyekkel együtt, a nevezett Itemér fia Imre kiváló hadi érdemeiért.

Igen érdekes az oklevél, amely részletesen felsorolja ezeket az érdemeket. Itemér fia Imre, IV. Béla és Mária királyné udvarában szolgált zsenge ifjú korától (nyilván itt volt apród). Részvett az ország különböző hadjárataiban, különösen abban, amelyet Mária úrnő Szerbia királya ellen viselt, amelynek során bátor vitézként harcolva, két életveszélyes sebet kapott. Az egyiket egy lándzsaszúrás ejtette a jobb térde felett, a másikat egy nyílvessző a bal lábán. Ezután V. István udvarába került és vakmerő bátorsággal közvetítette a híreket V. István és fogságban lévő felesége Erzsébet között. V. István testvére Anna úrnő, az ország más hűtleneivel Patak várát megostromolva fogta el Erzsébetet és Turóc várába zárta. Eközben István király úr a „fekete hegyek alatt” (Feketehalomnál) csaknem fogolyként megbújva rejtőzködött. A mondott Imre, a tanácsadók titkos üzeneteit buzgón és veszélyeket is vállalva szállította és igyekezett fogságából kiszabadítani az ifjabb királyt és Erzsébet királynét.

Mindez 1264 kora őszén történt, míg a szerbiai háború 1268-ban volt. Itemér fia Imre a Nádasd nemzetséghez tartozott. Az e nemzetségből kivált Nádasdy Darabos család kiemelkedő tagja volt. Fáradhatatlan birtokszerző, aki igen sokat tett a család felemelkedéséért. A középkor végéig itt találjuk a Nádasdy Darabos család különböző tagjait, sokszor csak részbirtokosként a faluban. 1351-ben „Stephanus Darabos de Nádasdnak” a fiai, Lőrinc és Jakab osztoztak Dereske, Nádasd, Teskánd, Tóthfalu és Dobron helységekben.1366-ban Marázi Darabos János fiai osztoztak meg a birtokokon, amelyek között szerepelt Teskánddal együtt Dobrony is. Ekkor említik Szent Miklós tiszteletére szentelt templomát is. 1381-ben a Nádasdiakkal együtt birtokosként szerepelnek Dobronyi János fiai. 1399-ben a Darabos lányok: Klára (Jári Bárán Miklósné), Erzsébet (özv. Kohári Gergelyné) nyugtatták Nádasdi István fia Jakabot, Dereskei Lőrinc fiait és Marázi Lőrinc fia Domokost, hogy kielégítették őket a hitbér és negyed jogaikat illetőleg uruk birtokaiból, amelyek között szerepeltek Dobrony és Teskánd is. A Dereskeiekkel – akik minden bizonnyal a Nádasdy rokonsághoz tartoztak — találkozunk itt 1421-ben, 1433-ban és 1455-ben is.

Darabos János fia Jakab Molnári Péter fia István leányát vette nőül, így találkozunk itt később a Molnári Püspök családdal. 1486-ban Nádasdy Darabos Jakab fia Gergely itteni birtoka felét visszaadta Molnári Püspöki Lászlónak. 1496-ban Marázi Mihály fia Imre dobronyi részét királyi engedéllyel Mernyai Ambrus deáknak adta, Marázi Bernát pedig Sárkány Ambrusnak adományozta birtokrészét 1509-ben. A Sárkány család már birtokos lehetett itt, mert 1518-ban Sárkány Ambrus, János és Ferenc testvéri szeretetből dobronyi részbirtokukat Mihály nevű unokatestvérüknek adták.” 1529-ban Darabos Ferenc és János dobronyi és teskándi részeiket cserébe adták Darabos Tamásnak és Osvátnak. A 16. században is a Nádasdy Darabos család és atyafisága, a Molnári Püspöki, valamint a Sárkány család volt a falu birtokosa. Sokszor egymás között cserélgették, adományozták részbirtokaikat. 1544-ben a Nádasdy Darabosok Dobron, Teskánd és Isabor falu fele részét elcserélték a Molnári Püspöki család egyéb Zala megyei birtokaival. 1550-ben Sárkány Benedek elzálogosította Dobron possessiot Ginyotfalvi Segéd Györgynek.

1552-ben a dicalis jegyzék 29 portát, 2 üres (déserta) és 2 új telket említ. 1566-ban a Dobroni Dabron család tagjai a Zala megyei Dobron possessiobeli egész birtokrészekre új adományt nyertek. 1598-ban Dobron faluban Darabos Jánosnak 8 portáját írták össze. Egy 1603-as adat szerint Darabos Gáspár azt vallotta, hogy teljes birtokrészeit Dobron, Teskánd, Bagód és Hagyáros falvakban 300 Ft-ért elzálogosította Törjeki (Toeryek) Gergelynek és örököseinek, az elhagyott dobroni halastóval együtt. Egy 1619-es adat szerint viszont Darabos Gáspár Teskánd, Bagód, és Hagyáros falvakban és Dobron, Csatár prédiumokban lévő részeit Törjéki Györgynek zálogosította el. Itt szerepel először prediumként Dobron. A következőkben megtudjuk, hogy a birtokok azután lettek pusztává, miután 1600-ban a törökök elfoglalták a vidéket védő Kanizsa várát. Darabos Gáspár 1622-ben tudtára adta a vasvári káptalan előtt a Darabos örökösöknek, hogy mogyorósai kastélyát minden tartozékával együtt 1000 magyar forintért elzálogosította feleségének, Hagyrnássy Annának és fiának, Darabos Miklósnak, mert az elmúlt esztendőkben Kanizsa elvesztésekor a rabló török és német hadak minden majorságától megfosztották. Majd újra megismétli szintén 1622-ben: Darabos Gáspár fia, Miklós javára vallja, hogy „tempore turcatus” elpusztultak javai Kanizsa elvesztésekor a törökök által, ezért, hogy a régi állapotok szerint restaurálhassa azokat, 1000 Ft kölcsönt vett feleségétől, Hagyrnássy Annától…Birtokrészeit Dobronok, Teskánd, Bagód, Hagyáros és Csatár falvakban Törjék (Toeryek) Gergelynek 400 Ft-ért elzálogosította. Ha a fia azt visszaváltja, használhatja azokat. A halastó és a malom elpusztult.

Darabos Gáspárnak második felesége volt Hagyrnássy Anna, akitől azonban 1591-ben elvált. E második házasságból származott Miklós nevű fia. 1690-ben Dobronyt pusztafaluként említik, birtokosnak Sárkány Gábort és Mihályt írják. 1700-ban Csányi János eladta Teskánd és Dobron prédiumokban lévő részeit Csányi Lászlónak. 1720-ban tanúkihallgatások alkalmával vallják, hogy Pusztadobrony predium a Térjék és Csányi családoké. Az 1730-as években települt újra a falu, de a kis templomtól kb. 2 km-re, a Göcseji dombok között épült fel újra. A falu újabbkori neve Dobronyhegy, és a régi faluhelyen maradt templom patrociniuma Szent Miklósról Szent Ilonára változott az. újabb korban. A templom, mint említettük, 1366-ban szerepel először írott forrásokban. 1421-ben Mihály nevű plébánosát említik. Az 1550-es Visitació szerint Péter a plébánosa, akinek felesége és több fia van. Semmi jó nincs ezen a helyen, és a templom minden szentség nélküli. 1560-ban is Péter a plébános, aki egerszegi presbiter volt. A faluval együtt a templom is elhagyottan állott hosszú ideig. Az 1748-as Canonica Visitació a már újratelepült faluról beszél, amelyben néhány ház áll, a kis kápolna Milej filiája.

Az 1755-ös összeírás szerint a templom nem a faluban, hanem mellette, Dobron preidumban (pusztafaluban) áll. A régi kőtemplom földesurai jóvoltából romjaiból újjáépült, fazsindellyel fedett, a szentély boltozott, a hajó táblamennyezetes, három oltára van és szószéke, sedilia nincs, kórusa sincs. Szent Miklós tiszteletére szentelt. A templomban semmilyen egyházi felszerelés nincsen. Mellette fából készült harangtorony áll, haranggal. Az 1777-es és az 1811-es Visitació is a Szent Miklós tiszteletére szentelt régi templomot említi, amely zsindelytetős, kis tornyos, a faluban 25 ház áll. Milej falu plébánatemplomának filiája, miként ma is az. A Mileji plébánián őrzött feljegyzés szerint 1838-ban tatarozták utoljára. A templom annyira rossz állapotba került, hogy 1979-ben nem lehetett halasztani tatarozását, amit az Országos Műemléki Felügyelőség anyagi támogatásával el is végeztek és a munkát kisebb falkutatás előzte meg.