Ipari műemlékeink
Taposó-kút Somlóvásárhelyen
A vízfelhúzás megkönnyítésére az ember különféle megoldásokat ötlött ki, s más—más tájakon eltérő szerkezetekkel, vagy éppen szerkezet nélkül húzza föl a vizet a kútból, vagy egyszerűen csak a forrásból, csörgőből merít. így a síkvidékeken, alföldeken általános a gémeskút, faluhelyen a kerekeskút, vagy csak egyszerű kötél végére kötött vödör, sekélyebb kutaknál elég egy kampó, amivel a vödröt megmerítik. Folyóvizek melletti településeken — amíg a folyók el nem szennyeződtek — nem kellett más, csak egy vízhordó rúd, meg „túrrajáró korsó”, „tiszárajáró korsó”. Ugyanígy állandó megoldást kellett találni a várak, erődítések vízellátására is. A magasabb hegyeken emelt várak vízellátását általában vízemelő szerkezetekkel oldották meg. Taposókerékkel húztak fel vizet a munkácsi vár belső udvarán lévő mintegy 80—90 méter mély kútból is. A kútház és a taposókerék rekonstrukcióját ma is láthatjuk, egy filmforgatáshoz készítették el a 80-as években. Ugyanilyen taposókerekes kút szolgált vízfelhúzásra a fraknói várban, utóbb sajnos leégett, ma már csak egy fotó bizonyítja mindezt. A Somló—hegy vásárhelyi, jenői oldalán — forrás nem lévén — egy vágott mély kútból, kb. 80 méter mélyről taposókerékkel húzták fel a vizet..
A Somló neve abból az időből származik, amikor még somfa erdő borította a hegy tetejét. A 432 méter magas, harang alakú tanúhegyen fölfelé haladva, a sárga turistajelzés mentén érhetjük el a tengerszint felett kb. 230 m magasan épített kutat. Az orom vízellátását a hegykarima felső kétharmadánál feltörő két forrás – a nyugati oldalon a Sédfő, a keleti oldalon Szent Márton kútja – szolgáltatja. A déli, vásárhelyi oldal azonos magasságában a Somló legmélyebb, mintegy nyolcvan méter mélyre ásott kútjából nyertek vizet, az úgynevezett Taposó (Tipró)-kútból. A fából összeácsolt, érdekes szerkezet a taposómalom mintájára készült. Egy faházikóban három méter átmérőjű forgódobot helyeztek el függőleges síkban. Ha valaki, belépve a forgódobba, azt taposó mozgással forgásba lendítette, a dob meghosszabbított tengelyvégéhez kapcsolódó, fából készült fogaskerék-áttételek akár egy hektós hordót is a felszínre emelhettek, annak tartalmával együtt. A kétszáz éves népi ipartörténeti emlék (amelynek ma már nincs vízhozama) az utolsó a hazai hegyi várak elmés vízfelvonó szerkezetei közül -eleinte ugyanis főleg ilyen feladatkörben használták.
Eredetileg királyi rezidenciának épült az egykori somlói vár, mely Zsigmond és Mátyás király kedvelt tartózkodási helye volt. Itt kell megjegyezzük, majd minden 13-14. században épült vár rendelkezett saját vízforrással, a legtöbb esetben saját kúttal és vízgyűjtő ciszternával, amelyből baj esetén el tudták látni a várvédőket és családjaikat. Azért volt szükség mind a kettőre, mert a ciszternák száraz időjárás esetén könnyen kiszáradhattak, vagy a bennük tárolt víz megromolhatott. Az ásott kutak gyakran kevés vizet szolgáltattak, ezért használatukra csak a vész (tartós szárazság, vagy ostrom) idején került sor. A vízhez való közelséget, illetve a víznyerés lehetőségét tehát az elsők között vizsgálták eleink, amikor váraik, vagy erődítéseik helyét kiválasztották. Az esztergomi várban például nem voltak restek több mint 60 méter mélyre leásni a kemény kőzetben, hogy az erődítmény számára állandó vizű kutat építsenek. Tekintettel stratégiai jelentőségére, a várbeliek rendszeresen tisztogatták és javították kútjaikat. A somlói vár 1731-től pusztulásnak indult.
A taposókút fa-felépítményén két tábla is emlékeztet az időnkénti felújításokra. Az utóbbi öt évtized során először 1960-ban állították helyre a kút építményét, az Ajkai Természetjárók és az Idegenforgalmi Hivatal összefogásával. Az idő azonban kikezdte az öreg létesítményt, s 1997-ben Somlóvásárhely és Somlójenő hegyközségek – az Új Atlantisz Térségfejlesztő Szövetség koordinálásával és a PHARE projekt támogatásával – megjavították a kútházat. Felépítménye azonban emiatt már nem tekinthető eredetinek. Egyébként régebben, a források alatti hegyoldalakon több ásott kút is működött. Ezek többsége (a Csigás-kút, a Kovács-kút) időközben elapadt, míg a ma is meglévők (például a Szali-kút) vize elszennyeződött, s már nem alkalmas emberi fogyasztásra. A termelők a ciszternákban megfogott esővizet használják, a hegy ivóvízellátását pedig a Somlóvásárhely és Somlójenő vezetékes rendszerére kapcsolt víztároló tartály biztosítja. A Somlót 1992-ben tájvédelmi körzetté nyilvánították. A hegytető jelenleg a Balaton-felvidéki Nemzeti Parkhoz tartozik.
A taposokút a Somló hegy Somlójenő, Somlóvásárhely felőli oldalán, a szőlőhegyre felvezető út mentén, a szőlővel beültetett terület felső harmada táján található. A somlói taposokút 3 fő részből áll: a kútházból, a meghajtó szerkezetből (a taposókerékből és az áttételi elemekből) és a kötéldobból. A kútház kő alapra állított négyzetes alaprajzú, tölgyfából faragott talpgerendás szerkezetű, nyitott gerendavázas épület. Körben a talpgerendáktól mintegy 80 cm magasságban könyökfa, (karfa, záp) felül koszorúgerenda köti össze, két ajtónyílással rendelkezik. A gerendaváz vízszintes és függőleges kapcsolódó elemei ferdekötésekkel erősítettek. Az épület elemei kapcsolódnak a gépezethez, hiszen a tengely végek csapjai az épület szerkezeti elemeibe csapolt faperselyeken forognak. A gerendaszerkezet derékmagasságában „középzáp” fut végig. A tetőszerkezet „csüngőszarufás”, héjazata eredetileg fazsindelyes volt, a tető csúcsban végződött, középen „császárfa” magasodott.
Taposókerék: Két dupla tölgyfadeszkából fűrészelt és faszegekkel ívekből összeerősített kerékrámáját négy átmenő tölgyfa küllő fogja a tengelyhez, belső palástján keményfa deszkaborítás. Átmérője 272 cm, szélessége 68 cm. Méretei kis eltérést mutatnak a Vajkai Aurél által 1938-ban megadott méretekhez, a kerék anyaga, kialakítása megfelelő. Tengely: A tengelyt a felújítás során formailag a kerék küllőihez és a pálcás dobhoz igazodva, tölgyfából faragtatták ki, méreteit a szerkezet, valamint a kapcsolódó áttételi részek határozták meg. Két végébe erős vaspánttal körbefogva egy—egy vaskos kovácsoltvas csapot vertek be. A tengely végek vascsapjai a vízszintes gerendákon faperselyben forognak. A fapersely a gerendákba ékekkel van beerősítve, bütüre álló keményfa kocka, a tengely számára kialakított homorú bevéséssel. Legnagyobb átmérője 22 cm.
Áttételi pálcás dob, kisorsó: Két tölgyfa korong közé fúrt, ékekkel rögzített 17 db keményfa (somfa vagy akácfa) pálcából áll, átmérője 46 cm. A korongokat kovácsoltvas pánt fogja össze. A korongok a tengely négyzetesre faragott részére ékekkel rögzítettek. Fogaskerék: 90 cm átmérőjű, négy küllős, fogainak száma 40. Tengelye vaskos, átmérője 32 cm. Kötéldob: 150 cm hosszú, átmérője 60 cm. Tengelye közös a fogaskerék tengelyével. A meghajtó szerkezet elemeit a taposókerék fenyőfa tengelyét kivéve eredetinek, megtartandónak ítélték. Az újjáépítés során az épület szerkezeti elemeit kellett leginkább kicserélni, kb. 30 százalék eredeti elem maradt meg. A meghajtószerkezet 40 százaléka eredeti, további 30 százalékának méretei, formája megfelelő, de rekonstruálandó volt. A kút kőbéllete fölé tölgyfa pallókból összerótt kávát tettek, néhány helyen ez is elkorhadt, kb. 10 százalékát cserélni kellett. A rácsot biztonsági okokból vissza szerelték, de nem a káva felső, hanem alsó síkjára.
A kút használata: A kötéldobra két irányból tekeredett fel a lánc („16—os lánc”), a kút két 50—60 literes favederrel működött: amíg az egyik veder haladt lefelé, a másik jött felfelé. így a taposónak a lefelé haladó vödör és a lánc súlya segített a tele vödör felhúzásában, mikor egymás mellé ért a két vödör, a taposónak már fékeznie kellett a kerék forgását, mert a lefelé menő üres vödör az egyre hosszabbodó lánccal együtt nehezebb volt, mint a felfelé jövő tele vödör az egyre rövidebb lánccal. A fék egy a tengely fölé szerelt rúd volt, amire gumit erősítettek, s fékezéskor ezt szorították a tengelyre. A kerékben kétfelé tapostak: a két vödör lánca ellentétes irányban tekeredett, tehát ellenkező irányban kellett taposni addig, amíg az egyik vödör leért — ezzel a lenti tele vízzel feljött, majd a taposó megfordult, s ellenkező irányba taposva felhúzhatta a másik vödröt is. A kútban 1946—ban még volt víz. Mellette egy épület romja volt, az arra járók, turisták sok követ dobáltak bele az évek során. A kút használatát a vincellér szabályozta. A somlóhegyi taposokút jelentőségét, érdekességét az adja, hogy elvi sémája az ismert taposókutakétól eltér: míg azok a taposókerék tengelyére feltekeredő kötél/lánc segítségével húzták fel a vizet, itt minden bizonnyal a nagy mélység miatt egy áttételi elemet, fogaskereket és pálcás dobot iktattak a taposókerék és a kötéldob közé. Ezzel a felhúzás könnyebb lett, így a nagyobb mélység sem okozott jelentős többletmunkát. Az áttétel alkalmazása miatt a nagyobb erőkifejtést alkalmazó taposómalmok szerkezetéhez rokonítható, bár annak forgássík-változtatását nem alkalmazza.
Forrás:
Balázs György: A Somló-hegyi taposó kút In.: S. Lackovits Emőke (szerk.): Emlékkötet Vajkay Aurél születésének századik évfordulójára (Veszprém, 2003)
Szlávik Lajos – Fejér László: 111 vízi emlék Magyarországon (KÖZDOK Kft. Budapest, 2008)