Középkori templomok

Magyarország középkori templomai

Generic selectors
Teljesen egyező találatok
Keresés a címben
Keresés a tartalomban
Post Type Selectors
Generic selectors
Teljesen egyező találatok
Keresés a címben
Keresés a tartalomban
Post Type Selectors

Szűz Mária Királynő és Szent Gotthárd Plébánia | Mosonmagyaróvár

Szűz Mária Királynő és Szent Gotthárd Plébánia

Mosonmagyaróvár

Elérhetőség

GYŐR-MOSON-SOPRON MEGYE
9200 Mosonmagyaróvár Szent László tér 1. 
Telefon: +36-96/205-050 
Email: magyarovar.plebania @ gmail.com

 

Galéria

A korai árpád-kori település vegyes népessége, a később ˝villa Óvár˝ként emlegetett helyen, 1260 után építhetett templomot. Később hosszú évszázadokig a városnak ezen a részén két, egymás mellett épült templom volt látható, egy nagyobb és egy kisebb (Szent László kápolna), melyek korai – legalább háromszáz évnyi – történetéről alig van forrásunk.

A török fosztogatások és gyújtogatások után német iparosok és kereskedők hozták rendbe, és helyezték Szent Gotthárd patrocíniumába a templomot, ami még romos állapotában is szolgálta a katolikus lakosságot. 1660-ban kezdték újjáépíteni, ám később újra, a Bécs alól visszavonuló törökök gyújtogatásának áldozata lett. Az akkor még két tornyos templom mindkét tornyát elvesztette, romjaiból őrtoronyszerű, órával és haranggal ellátott építményt emeltek, ekkor építették át az eredetileg négyzetes záródású szentélyt, nekiláttak a belső tér javításának, az akkori városatyák és egyházi méltóságok tekintélyes mértékű adományaiból. Később körülbelül száz éven át folyamatosan zajlottak kisebb-nagyobb, mind belső, mind pedig külső restaurálások, átépítések.

Az 1900-as évek elején bevezették a villanyvilágítást, 1959-ben mennyezeti festményeket javítottak, a fa oltárelemeket bearanyozták, 1978-ban burkolták kővel a belső teret, majd 1994-ben kezdődött egy nagyobb szabású helyreállítási folyamat, melyben fontos szerepet játszott Szőke Gyula plébános, győri kanonok. Áldozatos és energikus munkáját emléktábla méltatja a templom bejáratánál. A rekonstrukció végső fejezetét már Nagy József, plébános fejezte be, templomunk új márvány szembemiséző oltárt és ambót kapott.

 

Forrás:
Szűz Mária Királynő és Szent Gotthárd Plébánia hivatalos weboldala (2022. 09. 04.)

A Középkori templomok nevű weboldal azért jött létre, hogy összegyűjtse és bemutassa azokat a Magyarország területén található középkori templomokat, templomromokat, melyek a történelem viharait túlélve mai napig megtekinthetők, látogathatók. A középkori templomok leírása a menü Középkori templomok oldaláról érhető el. 

Középkori templomok
Minden jog fenntartva! © 2021