Szentlélek Ispotály-kápolna | Pásztó

A kedvező természeti, földrajzi adottságok hamar alkalmassá tették a vidéket emberi megtelepedésre. Pásztó már az ősidőktől, kezdve lakott hely, területén őskorból és a bronzkorból származó leletek kerültek napvilágra, és már a népvándorláskor ismert település volt. Nevét az oklevelek Pasto, Pastro, Pastuch, Paastuchov, Paszthow, Patzhoh alakokban említették, de a többi Pásztótól való megkülönböztetésként Szakállas-Pásztó néven is nevezték, és ez utóbbi változat található az 1686-ból fennmaradt pecsétjén is, melyen egy szakállas fő is látható. A köznép még a közelmúltban is Pásztohának nevezte, és a vidékiek ajkáról még ma is elég gyakran hallhatjuk nevének e tótos változatát. A honfoglaló magyarok – Anonymus közlése szerint – Árpád parancsa nyomán innen indultak a nógrádi és gömöri részek meghódítására.

A honfoglalás után Árpád Pásztó vidékét Ed és Edumer kun vezéreknek adományozta. Aba Sámuel idejében Pásztó királyi birtok volt; a király nemzetségének több ága (nobiles de genere Aba) itt lakik, sőt maga a király is lakott vagy legalább tartózkodott Pásztón. Szent László idejében még mindig királyi birtok volt; ugyanis a pásztói királyi kúriát Szent László nővére hozományaképpen Lampert ispánnak adományozta. V. István, az ifjabb király, szintén tartózkodott Pásztón, – a király nemzetségének több ága is (nobiles de genere Aba) itt lakott, sőt maga a király is lakott vagy legalább tartózkodott Pásztón, a hol Jerney szerint udvart is tartott. Szent László idejében még mindig királyi birtok Pásztó; ugyanis a pásztói királyi kúriát Szent László nővére hozományaképpen Lampert ispánnak adományozza. István, az ifjabb király, szintén tartózkodott Pásztón, – egyik oklevelét innen adja ki – úgyszintén Mátyás király is, 1461. szeptember 22-én Pásztóról keltezte levelét. De nemcsak királyi személyek tartózkodása teszi Pásztót nevezetessé; jelentősége is gyorsan emelkedett.

III. Béla Pásztón már 1190-ben a ciszterciek részére apátságot alapított, melynek minden valószínűség szerint a környék palóc lakosainak keresztény hitre való térítése volt a feladata. Az apátságnak kegyura kezdetben maga a király volt. A tatárdúlás után szerzetesek építették újjá a templomot, monostort, majorokat. István, az ifjabbik király, a kegyúri jogot 1265-ben a Rátót nemzetségből való (de genere Ratold) Domokos mester fiára, Istvánra, a királyné lovászmesterére és ennek családjára ruházta, és 1279. szeptember 25-i rendeletében, kimondta, hogy a pásztói apátság népeinek bírája Rátót István mester, így ügyeikben sem nádor, sem az országbíró, sem Ujvár ispánja nem bíráskodhatik. Rátót (Porch) István kegyúri jogát IV. László is megerősítette. Rátót (Rátold) leszármazottak – Tariak, Pásztóiak – hosszú évszázadokon keresztül voltak a település életének meghatározói. Pásztó 1298-ban vásártartói jogot kapott.

Fejlődik ipara, mezőgazdasága, melyben kiemelkedő a szőlőkultúra jelentősége. Ennek emlékei a Fő úti gótikus pincék, melyek még ma is használhatók bor tárolására. Tari Lőrinc kérésére 1407. április 26-án Zsigmond király városi kiváltságlevelet adományozott Pásztónak, melyben a város lakóit, a budai polgárokkal egyenlő jogokkal ruházta fel. Kulturális központ jellegét bizonyítja, hogy egy ideig hiteleshelyként működött a pásztói konvent. Középkori iskolája miatt a 15. században nevezetes volt. Pásztó fénykorát a török hódítás törte meg. Száz évig csak égett kövű falak jelezték a várost. Az 1650-es években kezdett új élet kialakulni. I. Lipót császár adománylevelének birtokában Morvaországból érkezett ciszter-szerzetesek 1715-ben felépítették a ma is álló barokk kolostort. II. József 1787-ben bezáratta az apátságot, de utódai uralkodása alatt 1802-ben azt visszahelyezték eredeti jogaiba.

A templom magját egy kisméretû, XII. század végén épült román kápolna képezi. Ez a mai hajó dél-nyugati sarkában állt, kis ablaka megmaradt a hajófalban. A templomot 1277-ben említették elõször. A XIII. század végén megnagyobbították, ehhez az építési szakaszhoz tartozik a torony alsó két szintje és a temetõkápolna. 1421-ben helyreállították, majd a XV. század elsõ felében a déli oldalon elõcsarnokkal és oldalkápolnával bõvítették. Ekkor készült a sekrestye is, melynek építésekor elbontották a XIII. századi temetõkápolna felsõ szintjét. E korból származik gótikus ülõfülkéje is, míg a késõ gótikus ajtók a XV. század végén végrehajtott átépítést jelzik. Tornyát 1723-ban építették át, mai szentélye pedig 1734-ben épült. Végleges barokk jellegét 1763-ban kapta. Az 1836. augusztus 15-i tûzvészben öt harangja pusztult el.

A mai templom keletelt, egyhajós, déli homlokzatán oldalkápolna épült. A homlokzati torony a hajófal elé ugrik, alaprajzilag a templom tengelyétõl dél felé tolódott. Alsó két szintje középkori, nyers kõfalazatú. Két sarkán egy-egy támpillér, köztük félköríves, pálcatagos, kõkeretû bejárat helyezkedik el. A déli oldalhoz kis lépcsõtorony épült, a második szint fülkéiben román szobrok állnak. A torony harmadik és negyedik szintje barokk, párkányokkal tagolt, megtört vonalú toronysisak fedi. A hajó déli oldalán, a toronyhoz közel, két magas támpillér, köztük kisméretû, félköríves román ablak, felettük két, XVIII. századi ablak látható. A hajófal közepén gótikus, nyitott elõcsarnok áll, ehhez épült kelet felõl az oldalkápolna. Szentélye a nyolcszög két oldalával zárul, a harmadik oldal a hajófal felé törik. A négy támpillér között mérmûvekkel ellátott, nagy, csúcsíves ablakok nyílnak.

Az északi hajófalat különbözõ méretû támpillérek támasztják. A szentély a hajótól keskenyebb, egyenes záródású, a sarkok le vannak kerekítve. Északi falához két helyiségbõl álló sekrestye kapcsolódik. Ezen az oldalon volt a XV. századi sekrestye is, melynek alapfalai a helyreállításkor kerültek elõ. Közvetlenül mellette állt a hatszögletû, XIII. századi temetõkápolna. Alsó szintje csontház volt, ennek eredeti falai a boltváll feletti részig megmaradtak. Az alsó szinten kõtár, a helyreállított kápolnában egyháztörténeti gyûjtemény van elhelyezve. A toronycsarnokban megmaradt a középkori kõbordás keresztboltozat. Innan a barokk karzat alatt lehet bejutni a négyboltszakaszos hajóba. Ezt a szentéllyel együtt csehsüvegboltozat fedi. Az elõcsarnokból az oldalkápolnába gótikus ajtó vezet. Az oldalkápolna belsõ terét kõbordás keresztboltozat fedi- A templomhajótól elválasztó falat a XVIII. századbana pillérek között áttörték, a helyreállításkor ezt a szakaszt visszafalazták. Déli falában pálcatagos keretû, kívül leveles rozettákkal díszített, kettõs ülõfülke látható.

Forrás:
Valter Ilona: Pásztó, a középkori mezőváros In.: Nógrád Megyei Múzeumok Évkönyve 21. (1975)
miserend.hu