Szent Péter és Pál-templom | Sopronhorpács

1295-ben Tivadar győri püspök Miklóst, az ágostonos karinges kanonokok rendjének tagját iktatta be a monostor préposti tisztségébe a monostor patrónusának meghallgatása után; 1358-ban Osl nembeli Agyagosi Péter mester adományt tett a horpácsi Ágoston-rendi monostor számára, amelyet ősei alapítottak, felépítettek és temetkezőhelyül választottak. Sopronhorpácson áll egy 13. századi reprezentatív templom, melynek Szent Péter és Pál titulusa is megfelel a két oklevélben szereplő ,,monasterium S. Petri” megjelölésnek.  A 13-14. században Sopronhorpácson Ágoston-rendi prépostság működött, amely az Osl nemzetség Agyagosi ágának családi monostora volt, és a középkorban márcinak is nevezték. Legkorábbi említése ezáltal 1223-ból való, amikor egy hiteles borsmonostori oklevél tanúi között szerepel a „Prepositus de Mourih” a jáki apát társaságában. Premontrei rendi hagyomány szerint Horpácson premontrei prépostság létezett Csorna filiájaként.

A templom a 16. század közepétől 1660 tájáig protestáns kézen volt. Az épület állapotára vonatkozóan csak a falu rekatolizációja után rendelkezünk adatokkal. 1663-as egyházlátogatási jegyzőkönyv szerint az egykor igen díszes templom siralmas állapotban van, teljesen szétrombolt és elhagyatott, ,,…azon az oldalon, ahol azelőtt a sekrestye volt, végzi a pap a szertartásokat, ebben a kápolnában van egy kő szószék és egy fából való kórus, az egész kápolna régi szokás szerint boltozott, tetőzete nyomorúságos állapotban van, temetője kerített, a temetőben van a harangtorony”. 1697-ben ugyanezt az állapotot rögzítették más szavakkal: ,,A templom a falu közepén elhagyottan áll, csak a falai vannak meg, jobb oldalán van egy kápolna, most itt végzik a szertartásokat, az egész […] boltozott és zsindellyel fedett, nagyon szűkös és fény nélkül való, van egy kő szószéke és egy fa kórusa, a Boldogságos Szűz Mária és Péter és Pál apostol tiszteletére emelt oltára.”

1713-14-ben kezdődtek meg a helyreállítási munkák. Ekkor tetőt kapott az épület. 1714-ben még az oldalkápolnát használták ugyan, de annak boltozatát a vizitátor sok helyen hiányosként jellemezte. 1718-tól használhatták újra magát a templomot, mivel ekkor bízta meg gróf Széchényi György Fager Tamás soproni festőt az oltár elkészítésével. Az 1733. évi vizitáció a következőket írja: ,,A templom – bár falai tanúsága szerint régi – mégis kváderekből jól megépített és szépen fedett, nincsen boltozata és tornya.” 1737-ben Pulai István plébános megcsináltatta a szentély feletti boltozatot. Az őt 1741-től követő Clementics Mátyás folytatta a helyreállítást, amely 1747-re fejeződött be: elkészült a templom teljes boltozata, a torony, és a berendezés is. Clementics a feljegyzéseiben beszámol a templom melletti romokról: „Az épület – ahogy számos emlék tanúsítja – fényes és királyi bőkezűségről tanúskodó (volt). Keleti oldalán megtaláltam egy – a templommal egykorú régi, fényes kolostor (újjá?) építésének alapjait; ezeknek az anyagából épült a jelenlegi templom és temető nagy része.”

1788-89-ben átépítették a torony felső szintjét. 1789-ben megvásárolták bele a nemeskéri megyeháza óráját. 1858 előtt készítette Storno Ferenc a kapunak és a diadalív három fejezetének felmérését. „R. 1887″ felirat van a szentély déli szakaszának egyik kváderébe vésve, és a história domus is utal az ekkori tatarozásra. 1892-1904 között felújították a templom berendezését. A história domus az apszisban levő barokk oltárépítmény szétbontásáról is említést tesz. Megtudjuk belőle, hogy a falba be volt kötve, anyaga tégla illetve homokkő volt. Bizonyára itt is középkori faragványokat használtak fel. 1928-ban Lux Kálmán folytatott ásatást a templomnál az egykori alaprajzi elrendezést vizsgálva. Feltárta a déli mellékhajó alapfalát, az északi hajófal és a kapubéllet lábazatát. A mellékhajó újrafeltárását Nagy István plébános irányításával 1956 őszén kezdték meg, majd 1957-58-ban rendezett keretek között, Nováki Gyula vezetésével folytatták. 1956-ban a nyugati kapu restaurálásával a helyreállítás is megkezdődött, és 1960-ban fejeződött be Dümmerling Ödön tervei és irányítása szerint. A következő években a berendezés is elkészült. A templomkertben kőtöredékekből kiállítást hoztak létre Dümmerling tervei szerint, Kőfalvi Imre közreműködésével.

A sopronhorpácsi Ágoston-rendi prépostsági templom a stílusa alapján feltehetően az 1230-40-es években épült. Szabálytalan elrendezésű templom volt. Egyrészt csak a déli oldalon kapcsolódott mellékhajó a főhajóhoz, másrészt a nyugati homlokzatba tölcsérszerűen bemélyedő főkapu aránytalanul nagy méretű volt az épület egészéhez képest. A 13. századi templom további jellegzetességei a következők: A főhajó nyugati végében három keresztboltozatos szakasz támasztotta alá a karzatot, amely a kapubéllet fölé is kiterjedt. A főhajó egykori boltozata nem rekonstruálható, az északi falon féloszlopos tagolás nyomai maradtak meg. A mellékhajóban elszedett bordás boltozatok álltak. A szentélyrész két boltszakaszos szentélynégyszögből és patkó alaprajzú apszisból állt. A szentélynégyszög déli oldala mellé, a mellékhajó folytatásában utólag, de még a 13. század közepén épült egy három boltszakaszos tér (sekrestyekápolna). Toronyra utaló nyomokat nem találtunk. Egyes töredékek – elsősorban egy fejekkel díszített kúttal – azt mutatják, hogy a prépostsághoz reprezentatív kolostorépület tartozott. 18. századi források a templomtól keletre említik a kolostor romjait, amelyeknek feltárására eddig még nem volt lehetőség.

Az épületegyüttes 1400 körül leégett. Elsősorban a templom keleti része és a kolostor sérült meg. A kúttal darabjait a 15. század eleji helyreállítás során a szentélynégyszög északi oldalán épített sekrestye alapozásában helyezték el. A szentélynégyszög beomlott boltozata helyére sík mennyezet készült. Az apszist a lábazatig lebontották, sokszögűén építették újjá, és gótikus boltozattal látták el. Falazókőként használták fel a szentélynégyszög bordáit, az apszis féloszlopos tagolásának elemeit. Az apszis gömbdíszes ablakait megőrizték, és az új szentélybe visszaépítették. A keleti ablakot egy mérművel kétosztatúvá szélesítették. Ezen átépítés idején a prépostság feltehetően már nem létezett, hanem plébániatemplomként szolgált az épület. A következő pusztulás a 16. század első felében, talán Kőszeg 1532-es ostromakor érte a templomot. Ekkor nem volt mód az épület helyreállítására. A törmelékből elfalazták az árkádokat, a mellékhajót és a sekrestyekápolnát használták, ahol a boltozatok megmaradtak. 1713-1747 között állították helyre a templomot. 1957-60 között műemléki helyreállítás történt, melynek során új mellékhajó épült.

Forrás:
Horler Miklós: Győr-Moson-Sopron megye I. Sopronhorpács, plébániatemplom (Magyarország építészeti töredékeinek gyűjteménye 3. Budapest, 1995)
Bazsó Gábor: Újabb töredékek a sopronhorpácsi templom karzattartó boltozatából és déli kapujából