Szent Jakab apostol-templom | Árpás

A templom történetében kevés okmány áll rendelkezésre, melyeket Árpád-kori királyaink idejéből ismerünk. Az egyik 1086-ból való és ez még portusként, vagyis révként, révpartként, kikötőhelyként hozza fel Árpást. A legközelebbi okmányokban a portus szó már nem szerepel, hanem a híd, amely a bakonybéli apát és a móriczhidai prépostok között századokig tartó pereskedésre adott okot. Ez a híd, melyről a Kis-Árpással akkoriban határos, jelenleg pedig a Marcalon túl fekvő Mórichida nevét vette, az ismert okmányok szerint csak 1251-ben esik szó abban az alapítólevélben, melyet Móricz Mester, nyitrai főispán a rábai, azaz móriczhidai prépostság számára kiadott, ahol „pons vetus magai Mauritii Comitis”-nek neveznek. A prépostság is – melynek temploma talán előbb épült, „Ecclesia de Rába” néven jön elő, ehhez a folyóhoz való közelsége miatt – az alapítás alkalmával a birtokról kapta nevét, de ezenkívül kellett Árpással szemközt egy még régebbi templomnak léteznie, amely az 1335-ös okmányokban „antiqua Ecclesia S. Andreae” néven van említve.

Egy 1403. évi oklevélből kivehető, hogy a Mórichidai családnak a mórichidai prépostságban volt temetkezési helye. Móric Mester bár a kiosztandó jószágokban nem fukarkodott, mert csak a „mauruchhidai” rész három ekére való volt, a szolgák és cselédek dolgában igen gazdálkodott, és a hat fias és a három harangozót kivéve egyéb szolgálót nem találunk az alapítólevélben. Más alapokmányokkal ellentétben, ebben az alapító oklevélben kisebb volt a szolgálók száma. Lehetséges, hogy az itt általános emberhiány volt az oka, hogy a nagy terjedelmű földek mellé csekély számmal rendeltek munkálókat.

Az eddig említett okmányokon kívül egyedül azt tudjuk, hogy 1242. október 3-án IV. Béla király itt megfordult és, hogy a prépostságot 1251-ben alapították. A premontrei rend tagjai szigorú hallgatással, örök böjttel, önfeláldozó szegénységgel, kevés alvással, kézimunka, valamint művészetek gyakorlatával élték mindennapjaikat. Ennek a rendnek királyaink biztosítottak lehetőséget a ferencesekkel és domonkosokkal együtt. Ezekből látható, hogy amikor Móricz gróf lelkében a mórichidai prépostság alapítása megfogalmazódott, már régen virágzott a csornai és horpácsi prépostság, és majdnem vele együtt emelkedett a türjei, hantai, rátóthi és zsámbéki is. Valószínűsíthető, hogy a mórichidai prépostságnak, mint több ehhez hasonló prépostságnak is a csornai volt az anyakolostora. Az Enyingi Törökök idején a nagyszombati klarissza rend apácáihoz került a templom, 1601-ben. A templom mai barokk jellegű belső díszítése nekik köszönhető. Az oltárképet a nagyszombati templomból menekítették ide, ahol elrejthették a világ elől, mivel fontos eseményt ábrázol. A képet nagy értéke miatt ma Győrben őrzik.

A templom építése a román korszak átmeneti időszakára tehető. Az épület nagy része téglából, némely kis részlete kőből készült. Hencz Antal győri építész szerint az épület alatt nincs sírbolt, mert az áradások miatt túl vizenyős a talaj, és a bejárat sehol sem látható. Rómer Flóris archeológus véleménye szerint a kripta létét bizonyítja a nép között elterjedt szájhagyomány, valamint egy 1403-i okmány, amelyben Mórichidai Miklós, János fia, világosan említi elődeinek ezen monostorban való eltemetését. A főurak leginkább azért alapítottak kolostorokat, hogy a szentélyekben legyenek eltemetve, és a nép is szerette volna, ha testük templomokban mint szent földben nyughasson. Ezen templom apácáknak szolgált továbbá menhelyül, akik szabályaik szerint csak a templom kriptájába temetkeztek.

A templom egyhajós, egyenes karzáradékú, mi több ebben az időben épült templomnál megfigyelhető. A kar, a szentély és a karzat eredeti állapotú. A hajó változott az apácák idején. A gerendázat helyett lapos boltozat és áloszlopok láthatók, valamint hosszú, felül kerek végződésű ablakai helyett ma már szélesebb ablakok vannak mindkét oldalon. A szentély eredetileg is be volt boltozva. A boltozat és az oszlopok egy része tégla, más része kő. Az oszlopfők mészkőből készültek, a boltozat zárköve áldó kezet formáz. A szentélytől délre áll a sekrestye, amelynek félkör alakú a boltozata. A sekrestyéből keskeny kőlépcsőn lehet feljutni a padlásra, majd onnan a tornyokba. A szentélybe vezető diadalív kissé nyomott csúcsív alakú. A padláson látni a régi, déli homlokzati keskeny ablakok befalazását. A tornyok kialakítása megfontolt, mivel aljuk oszlopokon nyugvó karzatként használható. A jobb oldalon álló toronynak a felső ablaka nyomott csúcsíves, míg a másiknak egyszerű köríves. A kapuzat köríves, és külső része csúcsíves mintát mutat. A támfalak többsége egy részes, míg a szentélynél kettő, illetve három részesek.

Feltűnő az, hogy a zárda mellett melléképületnek nyoma nincs. Ez azzal magyarázható, hogy az építőanyagot máshová használták fel, az alapzatot pedig az iszap befedte, és a rajta kinőtt fű elrejti. A templom déli oldalán a sekrestye mellett látszik egy befalazott ajtó, de nem tudni, hogy vajon a kolostor udvarából vezetett-e be a templomba, mint az Lébényben is megfigyelhető. A mórichidai régi falu házhelyeinek gödrei a templomtól keletre helyezkednek el. A templomot 1860-ban Rómer Flóris – a kor egyik legnagyobb archeológusa – romos állapotban találta. Rómer Flóris kutatásokat végzett a templomon, amellyel úgy került kapcsolatba, hogy az árpási vidék a bakonybéli apátsághoz tartozott a prépostság alapítása előtt.

Rómer Flóris pannonhalmi bencésként Bakonybélben lakott. Ekkor került kapcsolatba a prépostsággal, ami felkeltette érdeklődését, és utána is járt a templom történelmének a levéltárak segítségével. A tetőt 1930-ban mórichidai ácsok Szabó József ácsmester irányításával újították fel. A költségét a ferencházi uraság, Kőnig Ignác fizette. A templom szakszerű felújítása 1935-ben Fömötör Gyula plébános fáradhatatlan munkásságának köszönhető. Az akkori restaurálást Schutzbach Antal iparművész irányította, s ennek során a külső barokk formai elemeket eltávolították. Az új toronygömböt és -keresztet árpási kovácsmester készítette el. Legutóbb a hívők anyagi támogatásával az Országos Műemléki Hivatal 1995-ben újíttatta fel a templomot, amely évszázadokon keresztül szolgálja a mórichidai és árpási római katolikus híveket. A plébánia 1794-ben Mórichidáról Árpásra költözött, s azóta a templomot is gyakran árpásinak nevezik.

Forrás:
Rómer Flóris: Árpás és a móriczhidai Szent Jakabról címzett premontrei prépostság története (1869)