Székesfehérvár | Koronázó Bazilika Romkertje (Nagyboldogasszony-bazilika)

A székesfehérvári Nagyboldogasszony-bazilika (vagy Szűz Mária-bazilika, királyi bazilika, koronázóbazilika, főbazilika) a középkori Magyar Királyság legnagyobb és legfontosabb temploma volt, melyet I. István király kezdett el építtetni nem sokkal az államalapítás után. A hihetetlenül gazdag bazilika az évszázadok során folyamatosan épült. Történetének a török hódoltság vetett véget, ugyanis ez idő alatt a királyok városa oszmán és keresztény ostromok sorát szenvedte el. Orseolo Pétertől IV. Béla kivételével (őt egy másik fehérvári bazilikában kenték föl) egészen I. Ferdinándig minden magyar uralkodót e falak között koronáztak királlyá, emellett pedig tizenöt uralkodónk végső nyughelyéül is választotta a templomot. 1083-ban István király és Imre herceg maradványait szentté avatásukkor kiemelték a sírokból, és belőlük ereklyéket képeztek. Területe ma Magyarország hivatalos nemzeti emlékhelyeinek egyike Középkori Romkert – Nemzeti Emlékhely néven.

A Szűz Mária-templom építése minden bizonnyal az alapítással egy időben, 1018 körül vette kezdetét. Az épület háromhajós bazilika volt (65 m hosszú, 37,5 m széles, ebből a főhajó 16,5 m). Félköríves szentélyét két, négyzetes alaprajzú torony fogta közre. A főszentély kupoláját mozaik díszítette és az oltár környezetét az előkerült két lépcsőfok alapján megemelték. Imre herceg (†1031) sírhelyét a főhajót a déli mellékhajótól elválasztó támrendszer hordására készült alapfalban alakították ki. Szent Istvánt a főhajóban temették el, sírját Kralovánszky Alán azonosította. Az építészetileg vagy liturgikus okokból kiemelt részeken mészkőtáblákat használtak a padló burkolására, a többi területen pedig terrazzót. A nyugati rész főhomlokzata előtt egy újabb épületrészt emeltek a 11. században, mely nyitott volt, oldalhomlokzatait két, hatalmas íves nyílás törte át. A prépostság jelentősége Szent László korában tovább növekedett I. István és Imre herceg 1083-as szentté avatásával. Könyves Kálmántól kezdve a 12. század folyamán a magyar királyok temetkező temploma lett az épület, melyet jelentős román stílusú átépítés követett a kőfaragványok tanúsága szerint. Felépült a déli oldalon a káptalani kerengő (ennek mentén fekvő helyiségekben laktak a kanonokok). A templom délkeleti tornyához két, félköríves apszisú, egyhajós kápolna csatlakozott.

Károly Róbert idején került ismét középpontba a prépostság és temploma. Az 1318-as és 1327-es tűzvész után hozzálátott az épület helyreállíttatásához. A főhajót és a mellékhajókat elválasztó Árpád-kori pilléreket kibővítették, és új, gótikus árkádíveket emeltek, a mellékhajókat feltehetően beboltozták. Nagy Lajos király Szent Katalin tiszteletére kápolnát alapított, melyet a 2002. évi ásatás során a templom déli oldalára lokalizáltak. Az uralkodót itt temették el. A 14. és a 15. század folyamán számos kápolnát emeltek az egyházi épületben, és megkezdődtek a főúri temetkezések is, amit oklevelek és sírkőtöredékek egyaránt bizonyítanak. Hunyadi Mátyás jelentős építkezéseket folytatott a templomon, melynek során a főhajót késő gótikus hálóboltozattal fedték. A boltozással párhuzamosan a régi főapszis mögé egy hatalmas, új, kápolnakoszorús szentélyt kezdett építeni. A munka még az ő életében félbeszakadt: csak a kápolnák készültek el, magát a szentélyt valószínűleg már soha sem fejezték be. Mátyást a főhajó újonnan épült boltozata alá temették el, és utódai, az utolsó középkori magyar királyok (Szapolyai János †1540) sírjai is a templom régi részébe kerültek.

A királyi bazilikában lévő sírok kifosztása 1490-től kezdődött el. A mohácsi vész után a prépostság hanyatlásnak indult. 1543-ban a török hadsereg elfoglalta Székesfehérvárt, és a templom királysírjait kirabolták. 1601-ben felrobbant a délnyugati toronyban elhelyezett lőporraktár. A székesfehérvári Nemzeti Emlékhely területén kialakított osszárium (sírkamra) az egykori királyi bazilikából előkerült, hányatott sorsú csontleletek megőrzését szolgálja, egyben közös síremléket állít az itt eltemetett személyeknek. A kripta minden évben az augusztus 20-i ünnepségek alkalmával látogatható. Székesfehérváron, a Szűz Mária tiszteletére szentelt bazilikában temették el 15 királyunkat, köztük az államalapító Szent István királyt, továbbá uralkodói családtagokat, rangos egyházi és világi személyeket is. Legtöbbjük azonban nem azonosítható, vagy mára máshol nyugszanak. István király és fia, Imre herceg maradványait még 1083-ban, szentté avatásukkor kiemelték a sírokból, és belőlük ereklyéket képeztek. A várost 1543-ban megszálló törökök, majd később a várost visszafoglaló császári zsoldosok pedig végigrabolták a bazilika gazdag sírjait: a kincseket kiemelték, a csontokat szétdúlták, kidobálták.

Szerencsés véletlen csupán, hogy a fosztogatások közepette III. Béla király és felesége, Antiochiai Anna sírja érintetlenül maradt. A királyi párt uralkodói felségjelvényekkel, valamint személyes tárgyaikkal temették el, így találtak rájuk 1848-ban véletlenül, földmunkák során. A város vezetősége leállította a munkát, és elrendelte a szakszerű ásatást, amelyet Érdy (Luczenbacher) János, a Magyar Nemzeti Múzeum régésze végzett el. Máig ez az egyetlen olyan feltárás, amely során minden kétséget kizáróan királyi személyekhez köthető csontmaradványok kerültek elő. A királyi párt 1862-ben a budavári Mátyás-templomban temették el; a mellettük talált tárgyakat a Magyar Nemzeti Múzeumban, sírjaik vörös mészkő fenéklapjait Székesfehérváron, a püspöki székesegyház altemplomában őrzik.

A 11. századi épület egy fő- és két mellékhajóból állt (65 m hosszú, 37,5 m széles). Félköríves szentélyét két, négyzetes alaprajzú torony fogta közre. A 12. század folyamán, a templom déli mellékhajójához egy kerengőt építettek két sírkápolnával. Az itt élő kanonokokat elköltöztették, ezért ezt a részt a 13. századtól fokozatosan elbontották. Az 1318-as és 1327-es tűzvészt követően gótikus stílusban átépítették a templomot. Nagy Lajos király Szent Katalin tiszteletére kápolnát alapított a déli oldalon, ahová eltemették. Hunyadi Mátyás új, késő gótikus szentéllyel növelte meg az épületet. A halálát követően a templomban lévő sírokat kifosztották és a török hódoltság idején (1543-tól) pusztulásnak indult, majd 1800 körül lerombolták az utolsó részleteit is. A 19. század közepétől folytattak feltárásokat az egykori királyi prépostság és temploma területén. A fennmaradt falmaradványokat és kőfaragványokat az 1938-ban elkészült Romkertben (tervező: Lux Géza, falfestmények: Aba-Novák Vilmos, ólomkeretes üvegablakok: Árkayné Sztehlo Lily, reliefek: Madarassy Walter) mutatták be, melyet a 2011. évi CXLIX. törvény a Nemzeti Emlékhelyek sorába emelte.  

Forrás:
Szent István Király Múzeum hivatalos weboldala szikm.hu