Szent István-templom
Sülysáp (Tápiósüly)
Sülysáp története ötvözi az eredetileg két különálló falu – Tápiósüly és Tápiósáp – történetét. A Tápió-vidék már több mint hatezer éve lakott terület, az ősi kultúrák hagyatékai (mezőgazdasági szerszámok, bronzművesek, kovácsok művei, a leányvár) megtalálhatók Sülyben. A források szerint honfoglaló törzseink közül Tarján törzse telepedett le itt. Szent István korában már egy átlagos népsűrűségű terület. A 13. században említik írásos források a mai Sülyáp korai elődjeinek nevét: három kisebb falu alakult ki egymástól nem messze: (Tápió) Sáp, (Tápió) Süly és Oszlár. Oszlár a középkorban nagyobb falu volt, mint Süly és Sáp. Történelmében az első biztos dátum 1252, amikor IV. Béla Oszlár egy részét a Péterieknek, illetve a Margit-szigeti apácáknak adományozta. A XIV. században az Ákos nemzetség tulajdonában jegyzik, majd a következő évszázadban a Rozgonyiakhoz kerül. 1562-63-ban jövedelmező faluként tartják számon, de a falu a török és habsburg uralom alatt pusztulásnak indul. A Rozgonyi család 1848-ig birtokolja, pusztaként még a Haader család tulajdona lesz, de hamarosan teljesen elpusztul. Az egykoron virágzó patakparti település nyomai a múlt század elején még látszódtak, de ma már semmilyen műemlék nem található.
Tápiósápot már az 1200-as évek elején már említik írott források, de következő bő kétszáz évéről nagyon keveset tudunk. Tápiósülyt IV. Béla uralkodása alatt említik először, amikor – Oszlárral együtt – a Nyulak-szigeti apácáknak adományozta itteni birtokait. A Sülyi templom több korban épült: a 13. század közepén már volt temploma Sülynek, de ennek a templomnak a maradványaira 1498-ban Szűz Mária tiszteletére szentelt új templom épült, ez a mai templom, ami az évszázadok alatt többször átépült, de ma is híven őrzi gótikus stílusát. A tatárjárás (1241-42) következtében az itt élő lakosság többsége elpusztul, vagy elmenekül, de a veszély elvonultával megkezdődik a népesség növekedése, a későbbi falvak és a jobbágyság kialakulása. Mivel Süly és Sáp a már a középkorban is jelentős kereskedelmi és hadi útvonal (a mai 31-es főút) mellett feküdt, a későbbiekben sokszor menekül majd még el a lakosság a rájuk törő idegen hadak pusztításának következtében.
A XVI-XVII. században nagy pusztítások érték e vidéket. 1526 és 1546 között még nem érik károk a két falut: az 1546-os összeírásokból még a hódítások előtti – középkori – gazdasági állapot rajzolódik ki. Elsőként a török vonulások következtében néptelenedett el majdnem teljesen Süly és Sáp. Tápiósüly egy időre pusztává is vált, ide nem tértek vissza azonnal az elmenekülni kényszerülő lakosok. Az 1570-es évektől kezdődik a népesség lassú visszaáramlása, 1576-ban, a jegyzékekben ismét szerepel a két falu. A hamarosan, 1591-ben kirobbanó tizenötéves háború viszont sokkal nagyobb pusztulást hozott, a teljes vidék elnéptelenedését ereményezte. A háborút lezáró bécsi béke (1606) után újra benépesül Süly. Ebben nagy szerepe van az akkori földbirtokos Bosnyák Juditnak, aki különböző eszközökkel segítette a letelepedést. Sáp csupán az 1700-as évek elején nyeri vissza korábbi lakosságszámát. Sülyben és Sápon a török hódoltság kiteljesedéséig, azaz a 16. század végéig követhetők biztosan nyomon a tősgyökeres helyi családok leszármazottai. A betelepülésekkor sok kisebbség, (főleg az Észak-Magyarország-i tótok) érkezik ide nagy számban, s nemsokára külön falurészt alakítanak ki maguknak, melynek nyomai a 20. sz. közepéig láthatók voltak.
Összegezve a hódoltság korát, megállapíthatjuk, hogy Pest megye az ország legfejletteb megyéjéből egy elmaradt, súlyát vesztett régió lett, s ez igaz legtöbb településére, így Sülyre és Sápra is. A Rákóczi szabadságharcban kettészakadt megyében biztosan tudjuk, hogy a sápi birtokos, Sőtér Tamás generális kapitányként a fejedelem oldalán harcolt. Sokadjára fordult visszájára a települések fontos kereskedelmi és hadi út melletti elhelyezkedése, mert 1705 júliusában német és rácz csapatok megrohanták Kókát, Szecsőt, Sülyt és Sápot. Ismét pusztává váltak, s a helyzetet tovább rontotta egy pestis járvány. Az elnéptelenedés miatt elvadultak a földek. Békés fejlődés csak az 1711-es szatmári béke után következhetett: az 1728-as összeírás jelenti lakottnak ismét a két falut, s megjelenik az első földesúri kúria.
Tápiósápon már a középkorban is volt templom. Alsósápon kicsi de elegáns módon megépített templom, mely boltozattal ellátott, két ajtaja, fából készült kórusa, befejezetlen főoltára volt. A főoltár közepén Szűz Mária képe volt látható. A templomot Sőtér Ferenc építette. Felsősápon egy kőből épített templom állt, melynek kriptája is volt. Továbbá ugyanitt volt egy kápolna is, melynek felszerelési tárgyait Sőtér Gábor földesúr adományozta. A jelenlegi templomot is Sőtér Gábor földesúr kezdte építeni 1748-ban, de 1752. évi halála miatt nem tudta befejezni. A templom befejezése Sőtér Gábor özvegye Úrbáni Ágnes által 1759-ben történt, és Szent István király tiszteletére épült. A templom szentélye a régi kápolna lett, és a főoltárt is ő állította. A család tagjai időközben még három mellékoltárt állítottak, és a templom egyéb felszerelési és berendezési tárgyairól is gondoskodtak.
Először Úrihoz tartozott, 1724-től Tápiósülyhöz, de 1725-1735 között Hanel isaszegi plébános gondozta az itteni szlovák nyelvű híveket. 1787-ben helyi lelkészséget szerveztek, mely 1805-ben önálló plébániává lett. Anyakönyvei 1754-től vannak. A jelenlegi templom szabadon álló, keletelt, egyhajós, középtornyos, barokk templom. A téglalap alaprajzú hajó egy-egy hevederrel választott négy csehsüveggel boltozattal van fedve. A főoltáron az ismeretlen szerzőtől származó XVIII. századi oltárkép: Szent István felajánlja a koronát Szűz Máriának. A rokokó mellékoltárok festményei Szent Luciát, Szent Alajost /ez utóbbi kettőt sajnos ellopták/ Szent József halálát, és a „Napba öltözött asszony” c. festmény látható.
Forrás:
Sülysáp település hivatalos weboldala (Hozzáférés: 2023. március 18.)