Sülysáp | Kisboldogasszony-templom

Sülysáp története ötvözi az eredetileg két különálló falu – Tápiósüly és Tápiósáp – történetét. A Tápió-vidék már több mint hatezer éve lakott terület, az ősi kultúrák hagyatékai (mezőgazdasági szerszámok, bronzművesek, kovácsok művei, a leányvár) megtalálhatók Sülyben. A források szerint honfoglaló törzseink közül Tarján törzse telepedett le itt. Szent István korában már egy átlagos népsűrűségű terület. A 13. században említik írásos források a mai Sülyáp korai elődjeinek nevét: három kisebb falu alakult ki egymástól nem messze: (Tápió) Sáp, (Tápió) Süly és Oszlár. Oszlár a középkorban nagyobb falu volt, mint Süly és Sáp. Történelmében az első biztos dátum 1252, amikor IV. Béla Oszlár egy részét a Péterieknek, illetve a Margit-szigeti apácáknak adományozta. A XIV. században az Ákos nemzetség tulajdonában jegyzik, majd a következő évszázadban a Rozgonyiakhoz kerül. 1562-63-ban jövedelmező faluként tartják számon, de a falu a török és habsburg uralom alatt pusztulásnak indul. A Rozgonyi család 1848-ig birtokolja, pusztaként még a Haader család tulajdona lesz, de hamarosan teljesen elpusztul. Az egykoron virágzó patakparti település nyomai a múlt század elején még látszódtak, de ma már semmilyen műemlék nem található.

Tápiósápot már az 1200-as évek elején már említik írott források, de következő bő kétszáz évéről nagyon keveset tudunk. Tápiósülyt IV. Béla uralkodása alatt említik először, amikor – Oszlárral együtt – a Nyulak-szigeti apácáknak adományozta itteni birtokait. A Sülyi templom több korban épült: a 13. század közepén már volt temploma Sülynek, de ennek a templomnak a maradványaira 1498-ban Szűz Mária tiszteletére szentelt új templom épült, ez a mai templom, ami az évszázadok alatt többször átépült, de ma is híven őrzi gótikus stílusát. A tatárjárás (1241-42) következtében az itt élő lakosság többsége elpusztul, vagy elmenekül, de a veszély elvonultával megkezdődik a népesség növekedése, a későbbi falvak és a jobbágyság kialakulása. Mivel Süly és Sáp a már a középkorban is jelentős kereskedelmi és hadi útvonal (a mai 31-es főút) mellett feküdt, a későbbiekben sokszor menekül majd még el a lakosság a rájuk törő idegen hadak pusztításának következtében.

A XVI-XVII. században nagy pusztítások érték e vidéket. 1526 és 1546 között még nem érik károk a két falut: az 1546-os összeírásokból még a hódítások előtti – középkori – gazdasági állapot rajzolódik ki. Elsőként a török vonulások következtében néptelenedett el majdnem teljesen Süly és Sáp. Tápiósüly egy időre pusztává is vált, ide nem tértek vissza azonnal az elmenekülni kényszerülő lakosok. Az 1570-es évektől kezdődik a népesség lassú visszaáramlása, 1576-ban, a jegyzékekben ismét szerepel a két falu. A hamarosan, 1591-ben kirobbanó tizenötéves háború viszont sokkal nagyobb pusztulást hozott, a teljes vidék elnéptelenedését ereményezte. A háborút lezáró bécsi béke (1606) után újra benépesül Süly. Ebben nagy szerepe van az akkori földbirtokos Bosnyák Juditnak, aki különböző eszközökkel segítette a letelepedést. Sáp csupán az 1700-as évek elején nyeri vissza korábbi lakosságszámát. Sülyben és Sápon a török hódoltság kiteljesedéséig, azaz a 16. század végéig követhetők biztosan nyomon a tősgyökeres helyi családok leszármazottai. A betelepülésekkor sok kisebbség, (főleg az Észak-Magyarország-i tótok) érkezik ide nagy számban, s nemsokára külön falurészt alakítanak ki maguknak, melynek nyomai a 20. sz. közepéig láthatók voltak.

Összegezve a hódoltság korát, megállapíthatjuk, hogy Pest megye az ország legfejletteb megyéjéből egy elmaradt, súlyát vesztett régió lett, s ez igaz legtöbb településére, így Sülyre és Sápra is. A Rákóczi szabadságharcban kettészakadt megyében biztosan tudjuk, hogy a sápi birtokos, Sőtér Tamás generális kapitányként a fejedelem oldalán harcolt. Sokadjára fordult visszájára a települések fontos kereskedelmi és hadi út melletti elhelyezkedése, mert 1705 júliusában német és rácz csapatok megrohanták Kókát, Szecsőt, Sülyt és Sápot. Ismét pusztává váltak, s a helyzetet tovább rontotta egy pestis járvány. Az elnéptelenedés miatt elvadultak a földek. Békés fejlődés csak az 1711-es szatmári béke után következhetett: az 1728-as összeírás jelenti lakottnak ismét a két falut, s megjelenik az első földesúri kúria.

A középkori eredetű templom tornyába befalazott 1498-as évszámú kő már a XIX. század végén felhívta a templomra a figyelmet. A török hódoltság után, a XVII. század végén helyreállították az épületet. A Historia Domusban olvasható, hogy a templom északi oldalát lebontották és a teret toldalékkal bővítették, amely alatt a Sőtér család kriptája kapott helyet. A XVIII. század eleji canonica visitatio már sík mennyezetesnek írja le a templomot. 1823-ban nagyobb szabású helyreállítási munkákat végeztek, melyek során megújították a toronytetőt, új ablakokat készítettek. A XIX. század 50-es éveiben kicserélték a templom tetőzetét. 1937-ben bővítették a hajó déli oldalát az északihoz hasonló toldalékkal. Míg a hajót az 1696-os északi toldaléképítés és az 1937-es déli kereszthajó építése alaposan csonkította, a szentély és torony jórészt fennmaradt. Az 1974—75-ben B. Kállay Ilona felügyelete alatt folyt tatarozáskor a szentélyen tágas gótikus ablakok, a tornyon gótikus bejárati ajtó került elő. Sajnálatos, hogy a nyílások befalazásának óvatlan eltávolításakor az azokban másodlagosan felhasznált mérműtöredékek jelentős része szemétre került.

A sülysápi plébániatemplom felújítását 2000- ben kezdték meg. A templombelső újrafestését, a világítás korszerűsítését és az egykori főoltárkép restaurálását végezték el. A helybeliek szerették volna bemutatni a munkák során előkerült építészeti részleteket, melyek a templom középkorig visszanyúló építéstörténetének emlékei. Ezeknek a részleteknek az értelmezéséhez, esetleges bemutatásuk módjának tisztázásához végeztek szondázó kutatást a templombelsőben. A szondázó kutatás alapján megállapítható, hogy a templom legkorábbi része az északi kereszthajó, amely az itt megmaradt ablak és ajtószárkő műformái alapján a XIV. század végére, XV. század elejére keltezhető. A hajó és a szentély a későbbi bővítés, átépítés során a XV. században készült. Még a középkor folyamán épült meg a nyugati homlokzat elé épített torony is. A barokk korban sekrestyével, a XX. században karzattal bővíttették a templomot.

Forrás:
Sülysáp település hivatalos weboldala (Hozzáférés: 2023. március 18.)
Magyar Műemlékvédelem (Országos Műemléki Felügyelőség Kiadványai 9. Budapest, 1984) A magyar műemlékvédelem munkájának eredményei az egyes műemlékek tükrében
Bozóki Lajos – Nagy Veronika: A sülysápi Szűz Mária születése plébániatemplom In.: Műemlékvédelem, 2004 (48. évfolyam, 1-6. szám) 2004 / 1. szám