Csonka-torony
Soltszentimre
Már az Árpád-kor idején létezett ezen a helyen település (első okleveles említése 1211-ben, Zenthemreh írásmóddal), de az egykori Szentimre keletkezési éve nem ismert. Középkori templomos helységek között 1346-ban említik. A kalocsai levéltári adatok között is megtaláljuk hitelt érdemlően nevét 1408-ban. A honfoglalás korából maradt ránk az a csontlemezzel díszített fanyereg, ami ma a Magyar Nemzeti Múzeumban látható. Másik középkori emléke 11. – 13. századi alapokkal rendelkező, Csonka-toronyként ismert templomrom.
A török háborúk alatt a település 1529 táján a környező falvakkal elpusztult. A törökök kiűzése után csak lassan népesült be. A terület sokáig a Földváry család tulajdona volt. 1864-ben osztályegyezség útján 5 részre osztották a 9000 holdnyi birtokot. A falu szempontjából 3 rész lényeges, ezek új tulajdonosai Blaskovits Kálmán és Sándor, br. Kaas Eduárdné (Ivánka Ida) és Ivánka Zsigmond lett. A legnagyobb kiterjedésű terület gazdája Ivánka Zsigmond volt, örököse Ivánka Oszkár, ő adta el birtoka egy részét egy 85 tagú vevőtársaságnak, akik megvetették a mai falu alapjait. Az 1890. október 27-én kötött birtokeladással indult el a község újkori történelme. Az építkezések az Ivánka kastély környékén kezdődtek el. Az akkor még Akasztóhoz tartozó településnek 1916-ban önálló római katolikus plébánia létrehozását engedélyezte Lipót kalocsai érsek. A település 1919. február 15-én alakult önálló községgé Pusztaszentimre néven, amit 1924-ben változtattak véglegesen Soltszentimrére. Ivánka Oszkár egykori kastélyát 1920-ban vásárolta meg a falu polgármesteri hivatal céljára. A református templom 1936-ban, a katolikus 1937-ben készült el.
Soltszentimre határában a szántóföldek közepén, ma már lakatlan területen áll a templomrom. Az ásatás tisztázta a teljes alaprajzot, mely szerint a templom egyhajós, fél-nyolcszögű szentélyzáródással. Nyugati homlokzatához vaskos négyzetes alaprajzú torony csatlakozik, mely egykor háromszintes volt. A templom alapja 11.–13. században készülhetett. Fő építőköve a réti mészkő (vagy darázskő), de van nem helybéli andezit, andezittufa is, ill. egy dunántúli római castrum vagy castellum köveit is felhasználhatták, mert több római tégla is megtalálható a falában. A környéken több római kori cserépmaradványt is találtak, melyek feltételezhetően a rómaikkal kereskedő szarmaták által maradt ránk. Az 1961-es ásatások során az építési időt későbbre tették, a szentély három oldalon záródó nyolcszög kiképzése miatt, de a gótikus jelleg vélhetően csak egy 14. sz. átépítés eredménye. A templom romanikus stílusban (át)épült, vastag lőrésszerű ablakokkal, így valószínű, őrtoronynak is használták. Sem támpillérre, sem faltagozódásra utaló nyomok nem lelhetők fel. Az egyhajós templom tájolása megközelítőleg kelet-nyugati irányú, kapuzata dél felé van. A hajó mérete 12,9 méter x 6,3 méter, a szentély 4,8 méter x 6,3 méter. A 4 szintes torony 2,8 méter x 2,6 méter széles és magassága 10,6 méter. (Régész: Pamer Nóra, tervező: Erdei Ferenc.)
Forrás:
Bognár – Juhász – Schantl – Schantlné: Soltszentimre története, Soltszentimre, 2000.
Pest-Pilis-Solt-Kiskun-Vármegye általános ismertetője és címtára, első körzet (Budapest, 1930)
Magyar Műemlékvédelem 1961-1962 (Országos Műemléki Felügyelőség Kiadványai 3. Budapest, 1966)