Szent János apostol-templom
Salomvár
1352-ben szerepel először a Salamonvár név, Salamon fia Salamonvári János raagister nevében, akinek (és örököseinek) a család másik ága, Vörös Salamon testvérének, Jánosnak fiai: Bereck győri prépost, János locsmándi főesperes és Fülöp, valamint unokái, István fiai: Miklós, Demeter, Loránd, Jakab és István, és Fülöp fia Gergely visszaadják Lövő és Jan falut. Demeter fia Vörös (rufus) Salamon lehetett az, aki Harkályon valami erősségszámba menő házat építtetett, amelyről a helység ezután a Salamonvára nevet kapta. A mai Salomvár községtől délre, a Harkály-patak keleti partján a Várdomb vagy Salamondomb őrizte meg a vár helyét. Egy 1366-ban kelt oklevélből ismerjük meg a család összes birtokait.
1402-ben kelt oklevelében a vasvári káptalan három részre osztotta a birtokokat, többek között Harkály falut is, mely egykor Salamonvári János fia Fülöp és unokája, Miklós tulajdonában voltak, most pedig Miklós fiaié: András és János mestereké. Ez utóbbi győri kanonok volt. A család tekintélyének, vagyonának növekedésével együtt nőtt, fejlődött a birtokközpontul szolgáló falu is, amelyet 1445-ben oppidumként említettek. Már 1327-ben heti vásár tartási joga volt szombati napra. Országos vására is volt, és ezt egy 15. századi adat igazolja. A 15. század közepétől a Salamonvári család férfi tagjai fokozatosan eltűnnek az oklevelekből, úgy tűnik, a férfi ág kihalt. A 16-17. században számos – főleg környékbeli birtokos nemes család osztozott Salamonvárán: a Sárkány, a Kutasi-Terjék, a Bucsai, a Sibrik, a Bagodi család.
A település temploma Szent János apostol és evangélista tiszteletére szentelt. A pápai tizedjegyzék említi Harkály falu Tamás nevű papját, aki 1333-ban és 1334ben 40-40 széles dénárt fizetett pápai tized fejében, 1366-ban Harkály falu Szent János evangélista tiszteletére szentelt kő templomáról beszél egy oklevél. Az 1367-es (a Salamonvári Plébánián másolatban megmaradt) oklevél világosan megmondja, hogy a Salamonváriak elődei építtették a Szent János apostol és evangélista tiszteletére szentelt templomot. Igen szép birtokkal rendelkezett a plébánia, és jelentős összeget: 3 dénárt kapott minden szombaton a plébános a piaci vámból. E tényből egyébként a település nagyságára is következtethetünk. Tamás plébános ekkor (1367-ben) zalai alesperes volt. Az, hogy a Salamonvári család a templom kegyura, az 1421-es, idézett oklevélből is kiderül. Az 1422-es alapítványozó oklevélben nyilván tévesen szerepel a templom titulusa Keresztelő Szent Jánosként. A mai napig Szent János evangélista a templom védőszentje.
Az 1499-es oklevél szerint György, a salamonvári Szent János apostol és evangélista tiszteletére emelt egyház plébánosa is ellenállt, amikor a Pogányokat egy bizonyos birtokba be akarták iktatni. 1505-ben egy adás-vételi ügyben említik a plébánia házat (domus plébánia). Az 1513. évi adólajstrom szerint a plébánosnak 3 jobbágyportája volt. 1542. december 7-én név nélkül említik a salamonvári plébánost. 1554-ben Antal volt a salamonvári plébános neve. A temető – a templom körül — ekkor elhanyagolt állapotban volt, a templom omladozott, az oltárszekrény nem volt bezárva. 1564-ben az itteni plébános fél portáját és két malmát említik. A 16. század közepétől az egyre szaporodó török támadások nyomán Zala megye jelentős része időlegesen vagy végleg pusztává vált. Ebben az időszakban a templomok jó része romos volt, vagy azért, mert felégették, vagy mert lakatlan volt a falu, és használaton kívüli a templom. A 18. század a török idők utáni megújhodás kora. Egészen 1777-ig, a Szombathelyi Püspökség megalakulásáig a Veszprémi Püspökség zalai főesperességéhez tartozott a salamonvári templom, amelyet már 1554-ben is omladozónak írtak le. 1718-ban a romos templomot helyreállították.
A 18. századi egyházi összeírások, Canonica Visitatiók gyakran beszélnek a salamonvári templomról. 1726-ban festett fa oltárát említik, a bal oldali mellékoltáron Szűz Mária hordozható fa szobra állt. A szószék ekkor új. A plébánia fából készült, szalmafedeles. 1736-ban a templomot jó állapotban találták. A jobb mellékoltár Szent Anna tiszteletére készült, és Békássy Ferenc kapornaki apát, szombathelyi plébános áldotta meg 1736-ban. 1747-ben fa kápolnát említenek, amely Szűz Mária látogatása tiszteletére volt szentelve. 1748-ban van a templomban orgonakarzat, még orgona nélkül. Keresztelőkút vagy medence még 1748-ban sem volt. A templomot ekkor jó állapotban találták. Két oltár volt benne: egy Szent János, egy Szent Anna tiszteletére szentelve, és egy hordozható Madonna-szobor. A sekrestye fából készült. 1777 előtt néhány évvel a templomot erőteljesen restaurálták. Egész belsejét boltozat alá vették, téglából falazott orgonakarzat készült, sekrestyét építettek oratóriummal, alatta kriptával, és cserépzsindellyel fedték a templomot. Rómer Flóris 1863-as zalai útján Salamonváron is járt, és a templomról a kövekezőket írta: ,A salamonvári templom tagadhatatlanul góth alakú – a főbejárás fölött egy faragvány látszik, mely talán a szentségtartó mennyezete volt. Maga a portale tagozata körteidomú domborokkal bír.”
Forrás:
Valter Ilona: A Salamonvári család és a salomvári római katolikus templom In.: Lővei Pál szerk.: Horler Miklós Hetvenedik születésnapjára Tanulmányok (Művészettörténet – műemlékvédelem 4. Országos Műemlékvédelmi Hivatal, 1993)
Magyarország műemlékjegyzéke — Zala megye Kulturális örökségvédelmi Hivatal, Budapest, 2006.