Pusztuló épített örökségünk III.
A középkori Leányfalu temploma (Nagyvázsony)
„Az a nemzet, amelyik emlékeit veszni hagyja, az a saját síremlékét készíti és vesztesége az emberiségnek. Őrizzük, tehát gyűjtsük össze emlékeinket, nehogy végleg elvesszenek, s ezáltal üresebb legyen a múlt, szegényebb a jelen, kétesebb a jövő.” Ipolyi Arnold (1823-1886)
Nemesleányfalu Nagyvázsonytól délnyugatra, a Vigántpetendre vezető országút mellett fekszik. A település a Bakony és a Balaton-felvidék hegyei között bújik meg. A legközelebbi város, Veszprém 20 km-re van. A hely már ősidők óta lakott lehetett – erre utalnak a településen és annak határában talált őskori csont – és szerszámmaradványok: „Vörös L., leányfalusi lakos kapálás közben három nyílcsúcsot talált, csontmaradványok mellett.” Nemesleányfalu írásos története szinte az államalapításig nyúlik vissza: az oklevelek már 1082-ben írnak a településről Predium Lean néven. A mai temető helyén állt az akkori település, középpontjában a kis méretű román ízlésű templom, amely a 11-12. században épülhetett, és amelyet Szent Jakabnak szenteltek, így Szent Jakab lett a falu védőszentje is. Az Árpád kori templom homlokzati fala tekintélyes nagyságban ma is áll. Ásatás, feltárás, még nem tisztázta pontos eredetét, felmérése a jövőre vár.
Az első, 1082-ből származó írásos adat a falut a veszprémi egyház fennhatósága alá tartozóként említi. 1443-ban már Leányfalu néven említették. Egy 1488-ban kelt írás szerint a veszprémi káptalan itteni jobbágyai 2 forintot adóztak, de a jobbágyokon kívül egytelkes nemesek is lakták már a települést. Egy, 1489-es írás szerint a leányfalusi halottakat a „Halotthordó” úton vitték a vázsonyi pálos kolostorhoz eltemetni. Az 1531-es adóösszeírás szerint Horváth Jeromos portáját a török elpusztította, Leányfalvi Benedek és Kaputi Benedek az összeírás szerint adót nem fizetett. 1567-ben Porkoláb Antal és Nemes Benedek uralta a „pusztából lett Leányfalut”. A török időben a pusztából lett régi falu ismét pusztává vált. A visszatelepülésben döntő szerepet játszottak a vázsonyi vár katonái, akik ekkor már többségükben evangélikus felekezetű kisnemesek voltak. Ezek a várkatonák nem akartak a vázsonyi földesúr hatalmába kerülni, így korábbi falu helyétől kissé távolabb – a mai település helyén – újra felépítették a falut. Békésebb idők beköszöntével a volt katonák földműveléssel, erdőmunkával és fazekassággal kezdtek foglalkozni.
Egy másik forrás szerint a várban szolgáló nemes katonák feleségeiknek, családjaiknak építették újjá Nemeslányfalut, biztonságos lakóhelyül. A harcok és a vár feladása után a férfiak is végleg Nemesleányfaluba költöztek és földművelésből, fazekasságból éltek. Leányfalu a legutóbbi időkig, a 18. századtól kimutathatóan, jelentős fazekasfalu volt, készítményei messze környéken elterjedtek, figyelembe véve az edénykészítéshez alkalmas agyaglelőhelyeket, ugyanitt kell gyanítanunk a középkori fazekasokat is. A 19. századra 70-80 körül volt a lakóházak száma, a falu népességét 300 – 400 lélek alkotta. Még az 50-es években csatolták Nagyvázsonyhoz Nemesleányfalut, amely a mai napig megőrizte családias, falusi arculatát. A településtől nyugatra emelkedő dombon, a temetőben vannak az Árpád-kori, egyenes szentélyzáródású és egyhajós kis templom feltáratlan omladékai. Az omladék és a növényzet takarójából csak a nyugati homlokzat falai emelkednek ki, középen félköríves záródású ablaknyílással. A templom kivehető alaprajzán a csepelyihez hasonló, méretei valamivel kisebbek (13 x 7 méter). A falu egykori lakosai a 16. század közepén a vázsonyi várba és környékére menekülhettek, templomuk is ekkor pusztulhatott el.
A templomrom és környezete
A temetőben álló templomromtól északra és délre sok a középkori cseréptöredék a felszínen. Jellemző darabok: fogaskerék-technikájú díszítéssel ellátott oldaltöredékek (11-13. század), fodrozott szélű, illetőleg duzzadt, enyhén kihajló peremtöredékek, korsónyakak, egy szőlőmetsző kés töredéke (14-16. század). A templomromtól északra fekvő dombon két őskori kőeszközt és egy kavicsos, zöldmázas, 3-4. századi római dörzstál töredéket gyűjtöttek a régészek. A VBM régészeti katasztere szerint e lelőhelyen ” alapfalak és faragott kövek, pincék (?), tégla- és tetőcserép töredékek, edénycserepek” találhatók. Vörös L. római kori és középkori érméket és 14-15. századi sarkantyút gyűjtött. 1957-ben a Nagyvázsony-vigántpetendi országút délkeleti oldalán húzódó szántóföldeken is észleltek középkori kerámiatöredékeket.
A temető közepe táján, jórészt törmelékkel, növényzettel fedetten, egy templomrom körvonalai vehetők ki a felszín fölött, a nyugati homlokzat falmaradványával. A szerény, feltehetően egyenes szentélyzáródású, keletelt templomocska mérete kb. 13 x 7 méter lehetett, 12-13. századi, román kori. Szentjakabi romnak is nevezik. Használatának ideje bizonytalan, egy 1489-es adat szerint korábban a leányfalusiak halottait a nagyvázsonyi pálos kolostor helyén állt templom mellé temették.
Forrás:
Koppány Tibor: A Balaton környékének műemlékei (Művészettörténet – műemlékvédelem 3 Országos Műemlékvédelmi Hivatal, 1993)
Nagyvázsony település hivatos weboldala (Hozzáférés: 2021. augusztus 11.)
Éri István: Nagyvázsony Pannonia Budapest 1969.
Éri István: A nagyvázsonyi pálos kolostor In.: Magyar Műemlékvédelem 1959-1960 (Országos Műemléki Felügyelőség Kiadványai 2. Budapest, 1964)
Magyarország régészeti topográfiája 2. Veszprém megye régészeti topográfiája. A veszprémi járás – (Budapest, 1969)
Térkép:
Magyarország (1782–1785) – Első Katonai Felmérés (maps.arcanum.com)