Pusztuló épített örökségünk IV.
A középkori Kisfalud temploma (Mindszentkálla)
„Az a nemzet, amelyik emlékeit veszni hagyja, az a saját síremlékét készíti és vesztesége az emberiségnek. Őrizzük, tehát gyűjtsük össze emlékeinket, nehogy végleg elvesszenek, s ezáltal üresebb legyen a múlt, szegényebb a jelen, kétesebb a jövő.” Ipolyi Arnold (1823-1886)
A mai – 300 lelket számláló – Mindszentkálla község a Káli-medence észak-nyugati részén, a Kopasz-hegy keleti lábánál fekszik. A község természeti adottságai ősidők óta kedvezőek voltak a letelepedésre, nem véletlen, hogy már a honfoglalás utáni időkben szállásbirtokként szerepel. Első írásos említése 1277-ből ismert. A Káli-medece községei – köztük Mindszentkálla is – Kál horka (harka, vérbíró) szállásbirtoka volt. Mint ilyen, 1341-ben került a veszprémi püspök birtokába, cserébe Tátika váráért. Előnevét Mindszentek tiszteletére szentelt templomáról kapta. Első neve Villa omnium sanctorium Kaal volt. Később Mindszentkállakisfalud néven említették.
Eredetileg három község állt a mai Mindszentkálla helyén: Mindszent, Kálla és Kisfalud. Ezek összeépüléséből, egyesüléséből keletkezett a mai település. Kisfaludot 1548-ban felégették a törökök, majd a visszaköltözött lakosságot a XVI. század végén újra elkergették. Kisfalud 1696-ban a veszprémi káptalan birtoka lett, ahol 11 jobbágy- és zsellércsalád élt. 1700-ban már Mindszentkállával együtt írták össze.
Kisfalud falu létrejötte
Kisfalud első írásos említése egy 1335-ben kelt határjárási iratban olvasható ville Kysfalud néven. A zalavári apátság birtokainak határjárásáról a somogyvári convent tett jelentést I. Károly királyhoz 1335. június 15-én. Ebben az oklevélben ville Henee, a mai Balatonhenye mellett említik. 1408-ban egy peres ügyben tűnik fel a falu neve. A Tomaji Miklós neje, Ilona által indított perben Garai Miklós nádor mondott ítéletet a király által Kalaznói Mihálynak, Keresztúri Garázda Péter fiainak s társaiknak adományozott Szent-Balázs, Edelics és Kisfalud nevű birtokok iránt 1408. július 26-án. Az 1513. évi adólajstrom szerint a Henye melletti Kisfaludon Zámbó István 9 és fél portája után, illetve Fábián, Tolvaj, Kis, Kálmán és Nagy nevű nemes családok 1 – 1 portától adóztak itt. 1531-ben a veszprémi püspök birtoka. Bár 12 telket összeírnak, de azzal a megjegyzéssel, hogy a község szegény és puszta. Kisfaludot 1548-ban felégették a törökök. 1554-ben Tihany várának tartozéka, vagyis a község jövedelme a vár fenntartására van rendelve. 1572-ben a káptalannak 3 adófizető telkét írták össze. 1578-tól kezdve a jövedelme a veszprémi vár fenntartására van rendelve. A visszaköltözött lakosságot a XVI. század végén újra elkergették. Kisfalud 1696-ban a veszprémi káptalan birtoka lett, ahol 11 jobbágy- és zsellércsalád élt. 1700-ban már Mindszentkállával együtt írták össze.
Egy 1792. évi térképen Kisfaludot Mindszentkállától délkeletre, Bács-puszta mellett találjuk. Kisfalud csak az újabb időkben olvadt bele mindszentkállába. Ezt a rovásadó összeírások is bizonyítják, melyek szerint már 1531-ben pusztásodó település volt. 1548-ban a törökök felégették. A visszaköltöző lakosság mindegy félévszázados életét a XVI. század végén ismét a török dúlás zavarta meg, ezért 1595 és 1609 között nincs is összeírva. 1609-ben a veszprémi vár tartozéka, 1696-ban a veszprémi káptalan birtoka lett. Ekkor 11 jobbágy- és zsléércsalád élt a faluban. 1700-ban már Mindszentkállával írták össze. 1715-ben még mindig a káptalan tulajdonát képezte a falu: „Possessio Kisfalud Capituli Wespremiensis.”
"Possessio Kisfalud Capituli Wespremiensis"
Az 1714. évi vármegyei összeírás szerint a veszprémi káptalan birtokában lévő Kisfaludon tizenkét zsellér család lakott, közülük csak ketten rendelkeztek lakóházzal. Ebben az esetben is csak a lakóházat és az állatállományt írták össze, az alábbiak szerint: Páhi János bíró (két tehén); Kis István (3. osztályú ház, négy ökör, két tehén), Somogyi Mihály (3. osztályú ház, két ökör, két tehén), Szily Lukács (egy tehén), Egyed István (két ökör, egy tehén), Molnár Márton (egy tehén), Molnár Gergely (egy ökör), Molnár András, Páll Péter (két ökör, egy tehén), Takács Péter (egy tehén), Parragi Márton (egy tehén), Szalay István. A következő — 1715. szeptember 9-i — összeírás szerint a volt zsellérek már „colonusokra” (Telkes jobbágyokra) és „libertinusokra” (szabadosokra) oszlottak, zsellérek („inquilinusok”) már nem voltak köztük. A bíró Egyed István volt (10 mérős szántófölddel, 3 kaszás réttel, 5 kapás szőlővel.) ,,Colonus”, azaz telkes jobbágy volt: Somogyi Mihály (15 mérős földdel, 5 kaszás réttel, 8 kapás szőlővel), Páll Péter (10 mérős szántóval, 2 kaszás réttel, 4 kapás szőlővel), Páhi János (7 mérős szántóval, 2 kapás réttel, 5 kapás szőlővel), Agyik Ferenc (birtok nélkül.) Kedvezőbb helyzetű Jibertinus” (szabados) volt: Kis István (9 mérős szántóval, 2 kaszás réttel, 5 kapás szőlővel), Hatos Péter (3 kapás szőlővel), Molnár György (7 mérős szántóval), Szalay István (10 mérős szántófölddel, 2 kaszás réttel), Parragh Márton (9 mérős földdel, 2 kaszás réttel, 4 kapás szőlővel), Szily Márton (3 kapás szőlővel).
Itt is birtokoltak szőlőket távol lakók: Pápáról Szanyi István (25 kapás), Szabó Ádám (9 k.), Uj Ferenc (7 k.), Uj Pál (9 k.), Szijjártó Mátyás (9 k.), Szentgróthy Péter (5 k.) Az 1715. évi Dicális Conscriptio szerint Kisfalud falu határában volt összesen 81 mérőt termő szántóföld, 17 kaszás rét, valamint 101 kapás szőlő (melyből 37 a falubeliek, 64 pedig más faluból valók művelése alatt állt.) A szántóföldet vetésforgóval művelték itt is. A földek hegyen vannak és igen kövesek. Egy mérő bevetett mag két és fél mérőt termett csak. A rétek viszont szépek: két kaszás rét itt is megtermett egy szekér szénát. Mivel kevés volt a legelő, a közeli falvak határában béreltek legelőket. A szőlőkben egy kapás másfél akó bort termett.
Az 1720. évi vármegyei összeírásban Kisfalud adatai nem szerepelnek. Az 1720. évi Dicalis Conscriptióban csak annyi szerepel a veszprémi káptalan itteni birtokáról, hogy a kisfaludi jobbágyok és zsellérek Szentbékkállánál vannak összeírva. Megjegyzi még az összeírás, hogy Kisfaludnál több curialista nemesnek van szőlője. Pápáról Szabó Istvánnak 10, Csernél Jánosnak 12, Eperjesi Imre özvegyének 7, Oroszvári Györgynek pedig 8 kapás szőleje van itt, a sümegi Sail József pedig 12 kapás szőlőt birtokol. Az 1714-1720 közti évekből a veszprémi püspökség és káptalan földesúri szerződéseiről adatok nincsenek. Az első ismert szerződés a kisfaludi jobbágyok és a veszprémi káptalan között az 1727. évből való. A szerződés szerint a robotot meg lehetett váltani (az egész falu számára) 20 forinton, egy ártányon (vagy helyette 5 forinton), egy lúdon, két tyúkon és tíz tojáson. A zsellérek családonként kötelesek voltak adni egy-egy tyúkot. Ugyancsak az egész falu adott még: négy öreg meszely vajat, három nyulat (vagy helyette 75 dénárt.)
A terményekből földesúri kilencedet nem kellett adniok. Csak tizedet fizettek gabonából és borból, melyeket Veszprémbe kellett szállítaniuk. A szénabehordást az egész falunak közösen kellett elvégezni. Egyúttal kötelesek voltak a székesegyház szőlejét közösen megművelni. A faluban lévő kocsma és mészárszék egész évben a jobbágyoké volt. A szerződésben leírták, hogy mivel eddig nem volt meghatározott nagyságú szántóföld és rét kijelölve a parasztok számára, most felosztották a földeket. Minden féltelkes kapott a házhelyen kívül 18 pozsonyi mérő gabonát termő szántóföldet, négy szekér szénát termő réttel. A szerződés végül megjegyezte azt is, hogy a kisfaludi jobbágyok mind magyarok voltak. Kisfaludot, a veszprémi káptalan birtokát legközelebb 1753. április 12-én írták össze. Megállapították, hogy a faluban 36 magyar család élt (a családokban összesen 34 fiúgyermek volt.) Összeírtak a faluban 156 hold szántót (amely 209 pozsonyi mérő gabonát termett), 27 kaszás rétet, 160 hold szőlőt; továbbá 39 ökröt, 2 lovat, 23 tehenet, 30 ártányt és 7 kas méhet. Megállapították, hogy a falu jobbágyai robotot továbbra sem adnak, helyette robotváltságra (árendára) minden év Szent Mihály napján (szeptember 29-én) fizetnek a földesúrnak (káptalannak) 20 forintot. A sertések makkoltatása, a hús- és bormérés, a legeltetés továbbra is közös volt a mindszentkálliakkal, s mindezért adnak évente egy hízott sertést vagy tíz forintot. Ajándékként pedig ugyancsak minden év Szent Mihály napján (szeptember 29-én) a jobbágyok (hospesek) adtak családonként: egy ludat, két tyúkot, tíz tojást; a zsellérek (inquillini) szintén évente és családonként adtak: egy tyúkot és negyven dénárt. Egyidejűleg — Szent Mihály napján — az egész falu népe közösen adott még két pint vajat és három nyulat. A fentieket végül is 1755-ben vezették be az urbáriumba.
Az 1745. és az 1755. évi egyházi összeírás
Az egyházlátogatást Padányi Bíró Márton veszprémi püspök 1745-ben végezte, gondos előkészítés után. Jegyzőkönyvbe foglalta mindazt, ami a templomra, felszerelésére, a plébánosra, könyveire, javadalmazására, az iskolamesterre s a hívek vallási életére vonatkozott. Minden egyes plébánia és leányegyház katolikus lakosságának pontos összeírását is megtaláljuk e jegyzőkönyvekben. Bíró Márton egyházlátogatása idején, a XVIII. század közepén ugyancsak egy faluban, Szentbékkállán katolikus pap. Ez az egyetlen pap látja el a környék 12 falujának katolikus híveit.
„Megjegyzendő, hogy e helységek annyira öszszeépültek, hogy teljesen egy falunak látszanak, ezért csak egy szentegyházuk van és hogy ez melyik falu területén van, arról kételkedni lehetne, ha csak a Mindszentek tiszteletére épült templom nem egyezne meg a helység magyar nevével, mert a Mind Sz. Kállya szó összevonva annyit jelent; Minden szentek alatt, ezért tehát a szentegyház úgy látszik Mindszentkállya területén fekszik. A kegyúri jog kétségkívül a veszprémi püspököket illeti, akiké a falu. Kisfaludon a veszprémi kegyes káptalan, mint földesúr is rendelkezik e joggal. Hogy ekkora és ilyen földesurak mit tettek eddig e leányegyház temploma érdekében, senki sem tudja. Amint mondják, a düledező szentegyházat a jámbor nép segítségével restaurálták a kuruc háborúk után, ezelőtt mintegy negyven évvel.”
A török háborúk pusztításai után a veszprémi püspökség az első összeírást 1755-ben hajtotta végre a Kálvölgy falvaiban. A felmérés megállapította, hogy az említett öt faluban – Szentbékkállán, Mindszentkállán, Kisfaludon, Köveskálon és Kővágóörsön – mindössze egy katolikus pap működött Szentbékkálla faluban, s itt állt az egyetlen működő katolikus templom is. Mindszentkállán és a vele szinte teljesen összeépült Kisfaludon is állt egy régi templom: ,,Amint mondják, a düledező szentegyházat a jámbor nép segítségével restaurálták a kuruc háborúk után, ezelőtt mintegy negyven éve … A templom e helyhez képest elég tiszta. Van benne kórus, orgona nélkül, szószék és padok.. A temető a templom körül van, de bekerítve nincs.. A szentegyház szilárd anyagból épült, szentélye boltozott, a hajó gerendás mennyezetű, fazsindely fedi.. A szentegyháznak tornya nincs.”
Csak romokban maradt meg a Mindszentkállától északnyugatra emelkedő Kopasz-hegyen lévő kisfaludi gótikus stílusú templom maradványa. A rom környékén gyakran kerültek elő melléklet nélküli csontvázas sírok. A templom körüli kerítés nyomai ma is jól látszanak. A falu feletti Kopasz-hegyen álló, Árpád-kori és a XV. században bővített templom romja feltételesen azonosítható Mindszentkálla egyházával, de a faluval egyesített középkori Kisfalud temploma is lehetett. A keletelt templomnak ma már csak néhány falcsonkja látható, egykori szentélye és hajója között maradt meg legjobb állapotban egy nagyobb falszakasz. A leírások és feltárások alapján a templom hajója román kori, szentélye gótikus volt, ám ebből ma már szinte semmi nem látszik. A maradványok déli oldalán három ablaknyílás látható.
Forrás:
Zala vármegye története. Oklevéltár 1. 1024-1363 (Budapest, 1886.)
Csánki Dezső: Magyarország történelmi földrajza a Hunyadiak korában 3. (Budapest, 1897)
Bakay Kornél – Kalicz Nándor – Sági Károly: Veszprém megye régészeti topográfiája. A keszthelyi és tapolcai járás. Budapest, 1966.
Veress D. Csaba: A Kál-völgy története (1711–1792) III. rész
Horváth József: Padányi Bíró Márton veszprémi püspök egyházlátogatási jegyzőkönyve Szentbékkálláról és leányegyházairól
Pákay Zsolt: Adalékok a tapolcai és sümegi járás török kori történetéhez a rovásadó-összeírások alapjánn (1531–1696)
Térkép:
Magyar Királyság (1819–1869) – Második katonai felmérés