Pozsony-Pozsonypüspöki (Bratislava) | Szent Miklós-templom

Pozsonypüspöki (szlovákul Podunajské Biskupice, régen németül Bischofsdorf) önálló, városi jellegű település Szlovákiában, a Csallóköz nyugati peremén, a Duna bal partján. Először el sem hinné az arra vetődő utazó, hogy a jelenlegi szlovák főváros, Pozsony keleti negyedének panelrengetegében néhány emberléptékűnek maradt utca a hagyományos formájú házakat és a 20. század eleji középületeket őrzi. A Csallóköz kapujában, ott, ahola Kis-Duna észak felől indulva kiválik az Öreg-Dunából, a legrégebbi források szerint már a 11. században létezett a Püspökinek nevezett helység. Első említése 1060-ból való, 1256-ban Puspuk, tíz évre rá Pispuky, 1359-ben Pyspekfalua (Villa Episcopii) néven szerepelt a község, amelynek kezdettől fogva része volt az esztergomi érseki káptalan javadalmaiban. Gyorsan gyarapodott 1290-tőlkezdve, a királyi város Pozsony -tőszomszédságában, a Dunát kísérő főút mentén. A 15. század első felében kővel erődített hely lett, az itteni egyházi földek, vízimalmok és a három folyami rév birtokaival együtt, majd 1450-ben városi rangra is emelkedett, a falai között pedig élénk céhes ipar és kereskedelem zajlott.

A település plébániai templomának titulusa a murai Szent Miklós püspök volt, a hét segítőszent egyike, a kalmárok és úton járók patrónusa. A templom neve már húsz esztendővel a tatárjárás előtt, 1221-ben szerepelt oklevélben. A vélhetően addig csak jelentéktelen, román kori épületet 1480-ban, Hunyadi Mátyás király uralkodása idejében átalakították és megnagyobbították. Az 1859-ben ott járt Ipolyi Arnold (címzetes püspök) ilyennek írta le a templomot a Csallóközi úti képek című munkájában: „Püspöki régi egyháza valóságos kis dóm, hármas hajóval, tágas szentéllyel, érseki oratóriummal (karzattal L. E.) és kápolnákkal. Egykor igen díszes épület lehetett, amit a mész és vakolat alól előtünedező freskók, faragott gótikus záró- és vállkövek, domborművek és egyéb díszítmények tanúsítanak.”

Ipolyi könyvében egy kicsiny méretű litográfia mutatja meg a Szent Miklós-templom déli oldalát, előtte a hajó elé kilépő, felül nyolcszögletű – neogótikus – toronnyal. Régészetünk úttörője pedánsan felmérte az épületet, amelynek az akkor bécsi lábban és hüvelykben magadott mértékei szerint a teljesbelső hossza huszonhét méter volt, amelyből tizenkettő jutott a hosszúkás szentélyre. Építőanyaga faragott terméskő, amelyet a Pozsony környéki kőbányákból termeltek ki. Reneszánsz mellékkápolnája 1681-ben, a másik, barokk stílusú pedig 1794-ben készült. Szerencsénk, hogy a mindig alapos Ipolyi Arnold ilyen részletesen rögzítette a templom 19. századi állapotát. 1937-1938-ban alapos megújításon esett át, azóta pedig márcsak kisebb renoválásokat végeztek rajta. Pozsonypüspöki városnegyed régi környéke és népessége 90 százalékban panellakó, az őshonosok többnyire idős emberek. A püspöki rangú isten házában hetente csak egyszer van szentmise és áldozás. 

Forrás:
Ludwig Emil: Pozsonypüspöki temploma