Pozsony (Bratislava) | Pozsonyi vár

A pozsonyi vár (szlovákul: Bratislavský hrad) egy nagy történelmi múlttal rendelkező várkomplexum a Kis-Kárpátok egy elszigetelt hegyén, a Duna bal partján, Pozsony történelmi városrészében. Pozsony legismeretesebb műemléke a vár, amely a belváros nyugati oldalán emelkedő magaslaton áll. Ennek egy részét a magyarok a honfoglaláskor már itt találták. Építése, ha nem a carnuntumbeli rómaiaknak, úgy bizonyára a morvaszlávoknak tulajdonítható. Legrégibb részének architektúrája a IX. század végére vall, amikor a román stílus már terjedni kezdett hazánkban. Legrégibb képe, mely a Márk szerzetestől 1358-ban kezdett krónika miniatűr-festményén látható, oly alakban tünteti azt elénk, hogy arra ma is ráismerhetünk. A gyönyörű fekvésű várrom négytornyú, négyszögletes épület, mely az egész város fölött uralkodik. Dr. Ortvay Tivadar apát, a kiváló történetíró, a vár római eredetét igyekszik bizonyítani. A Pozsony vármegyében talált számos lelet is azt igazolja, hogy Pozsony tájéka római kolónia volt. Mivel pedig a várhely katonai figyelő állomás czéljaira alkalmas volt, bizonyosnak látszik, hogy a római hadviselés történetében szerepelt.

A főtorony eleinte szabadon állott és körülötte épült a négyszögletes castrum. Mindezek az épületek azonban aligha voltak állandó, monumentális jellegűek, hanem csak átmenetiek, szükségbeliek és azért az idők folyamán nyomuk veszett. A népvándorlás idejében a pozsonyi várnak alig volt jelentősége. Szereplése csak István első királyunk alatt kezdődik ismét, a várrendszer életbeléptetésénél. A Szent István királytól nagy számban behívott és letelepített frank és szász iparosok alapították Pozsony városát. A vár legősibb része az a torony, melyben később a magyar szent koronát őrizték. Ez hatalmas sziklára van építve és koczkakövekből rakva. A vár két részből állott: az alsóból és a fellegvárból. A XI. század közepén már rendkívül erősen védett hely lehetett, mert Henrik császár két havi kemény ostrom után sem tudta elfoglalni. A csaknem 80 méter magas hegyen fekvő erődöt dél felől a hegy meredek oldala is védte, északnyugat felől pedig az erődítések annál magasabbak és vastagabbak voltak. Barbarossa Frigyes 1189 pünkösdjét itt töltötte. Magyar Szent Erzsébetet itt jegyezte el 1211-ben Thüringiai Hermann. IV. Béla királynak 1252-ből fönnmaradt oklevele a pozsonyi várban kelt. Akkoriban, tíz évvel a tatárjárás után a vár földgátjait, kőhányásait és faépítményeit szilárd kőanyaggal cserélték föl.

A tatárok a várost és a várat kikerülték ugyan, de a környéken erősen garázdálkodtak. Nehéz idők jártak a pozsonyi várra a cseh Ottokár és trencséni Csák Máté hadakozásai közben. 1432-ben a husziták pusztították el a várost. Zsigmond a várat újra megerősítette, Mátyás király pedig azon kívül ki is építtette. A várlépcső felső végén levő díszkapu, késő gót díszítősével ma is elsőrendű építészeti műremek. 1578-ból leírjuk a várnak első metszett képét, mely azt csúcsos fedelű, négytornyú, négyszögű épületnek tünteti föl. A hosszú épület akkor még csak kétemeletes. 1552-ben került először a várba a szent korona s itt őrizték kisebb-nagyobb megszakításokkal két és fél századig. Ebben az úgynevezett korona-toronyban volt fogva 1567-től 1571-ig II.Frigyes, szászweimari herczeg. A XVII. században látta a vár Bocskay hadait. Bethlen Gábor a koronával együtt hatalmába vette, de ismét II. Ferdinánd kezére jutott, s 1635-ben Pálffy Pál, pozsonyi gróf alatt tetemes költséggel restauráltatott. Ekkor építették rá a harmadik emeletet. I. Lipót 1674-ben a róla elnevezett kaput, III. Károly pedig 1712-ben az úgynevezett bécsi kaput építtette.

A XVII. század végén, 1670 december 3-án alakult meg Rottal elnöklete alatt a pozsonyi vérbíróság, melynek tagjai Gubasóczi János püspökön, Zichy István kamarai elnökön és Forgách Ádámon kívül a kir. tábla birái voltak. A biróság a lőcsei inquisitorok által Kassán és Eperjesen bebörtönzött 300, jobbára protestáns nemes közül 22-őt halálra ítélt, a többit pedig gályára és Csehország börtöneibe küldötte. 1673-ban Ampringen jött a pozsonyi várba s a német tábornokok, főképp Roble Farkas, vadászatot tartottak a bujdosókra és az elfogottakat keresett kínzások közt végezték ki. A Rákóczy-korszak letűnte után csendesebb napokat látott a pozsonyi vár, mígnem 1741-ben Mária Teréziát királlyá koronázták és szeptember 11-én itt hangzott el a „vitám et sanguinem”. Mária Terézia 1760—1765. közt, az akkori időben hallatlan költséggel, egy millió háromszázezer forinttal a várat nagyszerűen restauráltatta és ő maga is gyakran itt lakott. Ekkor élte a pozsonyi vár legfényesebb napjait. 1766 január 1-től kezdve 15 évig itt lakott Albert szász herczeg, királyi helytartó, nejével Mária Krisztinával, Mária Terézia leányával.

Pozsony Magyarország igazi fővárosa lett. Ezután II. József alatt a vár a Pázmány Pétertől alapított szeminárium helyisége volt. 1802-ben a várba egy ezred katonát szállásoltak s innen kezdődik a kaszárnyává lett palota rohamos pusztulása. 1811 május 28-án tűz ütött ki a várban. A lángok nagy gyorsasággal terjedtek és csakhamar az egész hatalmas épület lángokban állott. A várban levők, egyesülve a városiakkal, mindent elkövettek, hogy a tüzet megfékezzék, de az vízhiány miatt nem sikerült. Minden, ami a várban volt, hamuvá égett. Amit a tűz megkímélt, elpusztította a durva kegyetlenség. A fáma azt mondja, hogy a tüzet a várban elszállásolt olasz katonák vigyázatlansága, vagy éppen bosszúja okozta. Bármi volt is a tűz oka, tény, hogy ezzel hazánk egyik legkiválóbb műemléke pusztult el. A tűz után mindent, ami még használható volt, elővonszoltak a füstös falak közül és elárverezték. A tűz által megkímélt épületrészeket a későbbiekben a katonaság laktanyaként használta. A vár pincéjében levő nagy kutat, melynek feneke állítólag a Duna vízvonaláig ért, Zsigmond király parancsából Rozgonyi várkapitány 1436-ban kezdte a hegy sziklájába vájatni. Az óriási munka költségeit egy Pankucher nevű fogoly hagyatékából fedezték, aki a várban lelte halálát. A pincéből állítólag tág folyosó vezetett a Duna alatt, egész az osztrák határtól nem messze fekvő leányvári torony belsejébe.

A pozsonyi vár sok átalakuláson ment át. Külseje-belseje majdnem minden században változott. Az épület legalsó részében voltak a pincék, börtönök, földszinten az éléskamrák és egy igen értékes hadi szertár, amelyben sok egyéb régiséggel együtt V. Károly császár mellvértje, Hollós Mátyás páncélja, továbbá tömérdek tatár, magyar és török fegyver volt összehalmozva. Az emeleti helyiségekben voltak a királyi családnak és kíséretének lakó osztályai. A vár homlokzata előtt széles, mély árok vonult el, melyen át felvonóhíd vezetett az épület belsejébe. Hajdan három kapuja volt a várnak. A tulajdonképpeni várpalotában már csak a főfalak és a négy fedetlen torony áll. A Duna felé néző oldalán volt a főbejárás, díszes erkéllyel, amely a kapu fölött nyugodott. A négyszögépület belsejében tágas udvar van. A hajdani termek, szobák és folyosók nyomai csak itt-ott látszanak a mindjobban elmosódó fali festmények között. Az említett Pálffy Pál gróf (e néven IV.), 1651-ben megkapta a Pozsonyvár örökös kapitánya méltóságát. Ugyanő szerezte meg a pozsonyváraljai Pálffy-kúriát s azt magyar majorátussá és szeniorátussá avatta. 

Az egykori prímási palotában írta alá Haynau az 1848–49-es forradalom és szabadságharc magyar főtisztjeinek, az aradi vértanúknak a halálos ítéletét. 1909-ben Brolly Tivadar pozsonyi polgármester felvetette a vár újjáépítésének ötletét, de erre végül nem került sor. Az első világháború után a pozsonyi vár a Csehszlovák Köztársaság, majd a Jozef Tiso vezette első Szlovák Köztársaság része lett, ahol felvetődött a magyar uralomra emlékeztető várrom teljes eltüntetése, hogy helyére az állami hivataloknak vagy a Comenius Egyetemnek új épületet emeljenek. Ennek érdekében nemzetközi pályázatot is hirdettek a várhegyen, és a mellette lévő Víz-hegyen épülő diákváros terveire. A második világháború után az eredeti tervekkel ellentétben mégis sor került a vár újjáépítésére, de a vár alatti zsidónegyedet az épülő új Duna-híd miatt csaknem teljes egészében lebontották. A pozsonyi várban a Szlovák Nemzeti Múzeum egyik fő része, a Történeti Múzeum (Historické múzeum), és a Szlovák Nemzeti Tanács reprezentációs termei működtek. A Luginsland-bástyában hangszerkiállítás volt. A várban jelenleg 2009 óta rekonstrukciós munkálatok folynak, melyek végeztével várhatóan új kiállítások nyílnak majd. 2010-ben a bejárat előtt politikai indíttatásból átadták I. Szvatopluk morva fejedelem lovas szobrát, melynek talapzatán kezdetben az „ószlovákok királya” felirat volt olvasható. A szobrot művészi, a felállíttatását pedig politikai és történelmi oldalról is kritikák érték.

Forrás:
Borovszky: Magyarország vármegyéi és városai Pozsony vármegye és Pozsony (Magyarország vármegyéi és városai, 1904)
Varga Erzsébet: Pozsony