Pogányszentpéter | Szent Péter-monostor (elpusztult)

A középkori oklevelek Stregenz, Strigench, Stregench és Stergench formájában említették a település nevét, amely a hasonló nevű folyó mellett feküdt, s közelében egy kisebb hegyen (in monticulo prope Zenthpeterfalva) 1381-ben már működött a Kanizsai család által alapított, és Szent Péter apostolról elnevezett pálos kolostor. A stregenchi remetetestvéreket más néven szentpéterieknek nevezték. A Monumenta Romana Episcopatus Vesprimiensis második kötete azt is említi, hogy területén 1160-ban már a János-lovagoknak is volt monostora. (Müller Róbert régész szerint csupán egy falusi templom lehetett az előzmény, amit a pálosok birtokukba vettek.) A helységet e században még Zala megyei településként tüntették fel.

A 15. század elején az oklevelek Szentpéterfalva, vagy Németiszentpéter alakban is említették, miután a szentpéteri pálosok 1390-ben a Németiektől is kaptak Németiben földeket. A Pogány név pedig a hasonlónevű Pogány családtól veszi az eredetét, amely a 15. században a helység földesura volt. A helység sokáig a pálosok birtokaként is szerepelt, a dombon épült monostor helyét máig is Klastromi-mezőnek nevezi az ott élő nép. Pogányszentpéter, illetve a középkori Szentpéter (Zenthpeter), mint láttuk, a Kanizsai család birtokához tartozott Kanizsa várával és a hozzátartozó somogyi jobbágyfalvakkal (Miháld, Szentpéter, Denes, Paid, Iharos, Ság, Illő, Csicsó) együtt. A birtokos család férfiágának kihalásával és Kanizsai Orsolya házassága révén az egész uradalom Nádasdy Tamás birtokába került. Még van adat arról, hogy 1555-ben a szentpéteri pálos monostort megerődítették.

A falutól nyugatra lévő Klastrom dűlő területén először Dravecky Balázs, a kaposvári Rippl-Rónai Múzeum régésze végzett néhány napos feltárást 1966-ban, 1967. szeptember 11-16. és november 20-29. között pedig Müller Róbert régész irányításával történtek ásatások a helyszínen. A feltárás célja Pogányszentpéter múltjának jobb megismerése, és az 1967-es, Múzeumi Hónap keretében megrendezett „Pogányszentpéter története” című kiállítás régészeti adatokkal való gazdagítása volt. Ekkor került elő egy napóra is.

A kézi napórát a Somogy megyében állt szentpéteri kolostorban, egy verem hamus rétegében találták meg. A 23 x 21 x 8 mm-es méretekkel rendelkező zsebnapóra csontból készült, és két részből állt. Az alsó vastagabb, a felső lap elülső oldala pedig rövidebb. A két részt az egyik rövidebbik oldalon, két egymásra merőleges, egymásba kapcsolódó sasszeg alakú bronzszem fogja össze, így az óra szétnyitáskor nem esik kétfelé. A másik rövid oldal külső élein egy bronzszeggel felerősített hegyesszögű kampó, illetve egy körben végződő összehajtott bronz U-szeg segítségével volt zárható a napóra. Ugyanilyen kampó és hozzátartozó szeg található a fedőrész felsőlapjának másik végén és az óra alsó felének hátsó rövid élén. Ezzel lehetett az órát szétnyitott helyzetben rögzíteni.

Az óralapok belső oldalai szépen megmunkált számlapok. Nyitott állapotban a két lap által bezárt szög 91 fok. A horizontális számlap kettős kör alakú és 5-12-7-ig van számozva. Az órákat jelölő bekarcolt vonalak a számokon futnak keresztül, és meghosszabbítva a belső kör alsó felén lévő lyukban metszik egymást, amely az árnyékvető fonál alsó végpontja. A 12-esen áthaladó vonal mélyebben karcolt, és a lyukon keresztül meghosszabbították a lap széléig. A körök esztergályozottak, akárcsak a számlap közepén lévő 8,5 mm átmérőjű bemélyedés, melyben 7 mm hosszú mágnestű mozgott. A vékony tű közepén kiszélesedik, északot mutató vége hegyes, a másik (déli) a tű irányára merőlegesen végződik. Az iránytűt egy köralakú üveglap fedte, amely korrodálódott. Az üveget egy bronzgyűrű segítségével rögzítették.

A Pogányszentpéter határában álló kolostor első, Müller Róbert régész vezetésével megtörtént 1967-es ásatás során feltehetően az egykori kerengőépület egy szakasza, illetve a kolostorudvar került napvilágra. 2017-ben hosszas előkészítő munkát követően a Nemzeti Múzeum és a Pázmány Péter Katolikus Egyetem együttműködésével újra elindult a régészeti kutatás, amely során két szondaárokkal a kerengő padlójának egy szakaszát, illetve az egyhajós templom vélhetően sokszögzáródású szentélyének környékét tárták fel Pető Zsuzsa Eszter régész vezetésével. A kolostor komoly károkat szenvedett a török kori harcok és erőteljes erődítési munkák során, amikor is főleg nyersanyag-lelőhelyként szolgált. Ennek ellenére két nagy gótikus faragott nyílás-keretet találtak, mellette pedig jelentős kerámiaanyagot is. Reméljük a munkák az elkövetkező években ugyanilyen sikerekkel folytatódnak.

Forrás:
poganyszentpeter.hu
HALIS ISTVÁN: Nagy-Kanizsa város története. Halis István – Hoffmann Mór szerk.: Zalavármegyei Évkönyv a Millenniumra (1896)
Müller Róbert: A pogányszentpéteri ásatás
Dr. Vándor László közlése
Fotók: Iharos Községi Önkormányzat Facebook oldala