Református templom
Pilismarót
A település már ősidők óta lakott hely volt, amit az itt talált sok régészeti lelet is tanúsít. A község helyén állt az egykori római település Castra Ad Herculem. Marót nevét 1138-ban említik először II. Béla király oklevelében, ekkor Marouth alakban írták. A tatárjárás alatt – a környező településekkel együtt – Marót is pusztává lett. 1260-ban Mária királyné a települést a visegrádi Szent András bencés monostornak adományozta. 1278-ban IV. László király a monostor adományozó oklevelét átíratta és megerősítette. 1391-ben Zsigmond király a maróti birtokot elvette a bencésektől, és az esztergomi Szent István prépostságnak adományozta. 1398-ban viszont már újból a visegrádi Szent András monostor birtokában volt. 1493-ban II. Ulászló király a visegrádi Szent András bencés apátság maróti birtokait a pálosoknak adományozta. Marót a pálosoké maradt egészen 1786-ig, a rend feloszlatásáig.
A törökök alatt Marótot ismét az elpusztult települések között tartották számon, csak itt-ott maradt egy-két lakosa: 1570-ben a török adóösszeíráskor – az Alsó- és Felsőmarótra osztott településen – Alsó-Maróton (Kis-Marót) csak 2, Felső-Maróton pedig csak 15 házat találtak. 1580-ban a – török elől Felvidékre menekült – pálosok maróti birtokaikat Ghymesi Forgách Simonnak és Imrének adták bérbe. A tizenöt éves háború idején Marót újra elpusztult és sokáig néptelen maradt. 1613-ban az adóösszeíráskor a településen csak egy egész és háromnegyed portát vettek számba. 1647-ben a török adóösszeíráskor – Marót lakosai kétfelé, a töröknek is adóztak – is csak 3 és fél portát vettek számba. 1685-ben Esztergom ostromakor a falu újból elpusztult, de hamarosan újranépesült. 1688-ban I. Lipót király megerősítette a pálosokat maróti birtokaikban. 1696-ban végzett összeírásban Maróton 8 egésztelkes jobbágy és 5 zsellér szerepelt. 1700-ban gróf Stemberg Ernő szerette volna megszerezni a falut, de a pálosok tiltakoztak ellene. A Rákóczi-szabadságharc alatt a Maróton és környékén átvonuló hadak, s csatározások következtében a falu ismét pusztává vált, de a pálosok Felvidékről, Nyitra vármegye területéről való magyarokat és szlovákokat telepítettek a faluba.
A Református dombon található templomot 1560-1590 között emelték, majd 1685-86-ban átépítették. Az eredetileg Szent Lőrinc tiszteletére épített templomot a török kiűzése után a reformátusok használták, majd 1788-ban véglegesen a reformátusok vásárolták meg. 1810-1820 között klasszicista stílusban bővítette az épületet Feigler Ferenc építőmester. Homlokzat előtti hegyes sisakos órapárkányos tornya van, a torony kőkeretes kapuját pálos címer díszíti, felette az ablak könyöklőjén az 1686-os évszám olvasható. Hajója síkmennyezetes, tornya 1921-ben épült újjá egy tűzvész után. Három harangja és hatregiszteres orgonája van. A falu feletti dombon, temetőkertben, szabadon álló, keletelt, egyhajós, poligonális záródású templom, nyugati homlokzata előtt toronnyal, a keleti záródás felé kontyolt nyeregtetővel. Északi oldalához, az egykori szentély mellett kétszintes sekrestye, ma bejárati előcsarnok, csatlakozik. A torony kőkeretes kapuját pálos címer díszíti, felette, az ablak könyöklőjén 1686-os évszám. Síkmennyezetes belső tér, két rövidebbik oldalán oszlopokra támaszkodó falazott karzat. Berendezése jellemzően a 19. század végéről származik; úrasztala 1862-ből.
Forrás:
Magyarország Műemlékjegyzéke – Komárom-Esztergom megye
https://reformacio.mnl.gov.hu/