Pilisborosjenő | Szent Vid-templom

A középkorban közepesen módos település legfőbb tevékenysége a bortermelés volt, amely már első említéseiben (1284) is kiemelt szerepet kapott. „Borosjenew” faluban szőlőbirtokai voltak magánosoknak és egyháziaknak is. Templomának, a templomcím megnevezése nélküli, plébánosát különféle iratok többször is említik. 1464-ben közvetlenül az esztergomi érsek fennhatósága alá kerül exempt egyházként. A török hódoltság időszakát Buda közelsége miatt a környék nagyon megsínylette, a település soha nem szűnt meg teljesen, bár a 17. század végére német katolikus lakossággal újratelepítésre szorult. A 18. századtól bőséges forrásanyag áll rendelkezésre a templomra vonatkozóan is, elsősorban a veszprémi és fehérvári Canonica Visitaciók, a 19. század közepétől a helyben vezetett História Domus adatai, valamint a történeti térképek. A 18. század első harmadában az épület állapota romos volt. A vizitáló megjegyzése szerint a plébániát 1698-ban alapították újjá, és a közösség a korábbi templom még álló hajóját és tornyát befedve alakított ki liturgikus teret.

A középkori templom szentélyének és sekrestyéjének romjai még a 18. század közepén is megvoltak. A falu, következetesen Weindorf néven, ekkor a budai klarisszák birtoka, akik 1756-tól a romok részleges felhasználásával újjáépítették a templomot. Az 1770-es évektől újabb bővítési szándéknak maradt írásos nyoma, ennek eredményeként épült fel az új sekrestye 1779-ben. A klarissza rend 1782-es feloszlatását követően a templom a Katolikus Vallásalap kezelésében ment át. Valószínűleg a hívek személyes kezdeményezése, és a közösség gyarapodásának tanúi a 19. századi átalakítások és átépítések, melyek helyenként jelentősen változtattak a templom képén. A források tanúsága szerint a még barokk ízlésű szószék és keresztelőkút 1801-ben készült, az előbbi Held Frigyes munkája. A barokk főoltár klasszicista stílusára való cseréje 1841-ben történt, az új főoltárképe, Giergl Alajos ma is meglévő műve, 1857-es. A belső modernizálására 1861-től került sor, a hajó és a szentély mai tagolása, a karzat formája ekkor alakulhatott ki. A berendezési tárgyak egy része, valamint a fényképekről ismert neobarokk díszítőfestés ezt követően, vagy az 1912-es villámcsapás utáni helyreállításhoz kötődően készült. A mai toronysisak 1912-es.

Pilisborosjenő történeti településmagjában, kis dombon, szabadon áll a keletelt római katolikus templom. A kisméretű, egyhajós, későklaszszicista épület tömegét a nyugati homlokzata elé épített, a főpárkánynál alacsonyabb lépcsőtornyokkal kísért középtorony, a hajónál keskenyebb, egyenes záródású szentély, és a hajószentély csatlakozásához tapadó déli sekrestye bővíti (1-2. kép). A torony zömök hagymasisakja fémlemezzel, a hajó, a szentély és a sekrestye kontyolt nyeregtetős része cseréppel fedett. A homlokzatokon magas, kőkváderekből rakott lábazat, és egyrészes főpárkány fut körbe. A nyugati főhomlokzatot a vaskos, hasábos torony és csigalépcsőt magukba foglaló bővítményei uralják, a hajó keskeny nyugati záró fala lizénákkal és faltükrökkel tagolt, az oromfal szélein egy-egy kőgolyó ül. A torony alsó szintje tagolatlan, középen egy egyszerű, kőkeretes, egyenes záródású templomkapuval, felette szegmensíves, kőkeretes ablakkal. Az erősen kiülő övpárkánya a hajó főpárkányánál alacsonyabban van. A torony emelete a sarkok mellett lizénával tagolt, órapárkányos, a lizénák közeiben oldalanként egy-egy kőkeretes, félköríves ablakkal a harangszinten. A főhomlokzaton, a harangszint alatt egy kisebb, szegmensíves ablak is nyílik. A lépcsőtornyokat kicsi, szegmensíves ablakok világítják meg.

A hajó és a szentély külső falfelületeit lapos lizénák tagolják, a faltükreiket igen lapos szegmensív zárja. A hajó négy, a szentélyhomlokzat egytengelyes, a hajó keleti sarkain, és a karzat szélességében lévő oldalhomlokzati lizénák kettőzöttek. A homlokzati tengelytükrökben egyegy szegmensíves ablak nyílik, melyek közül a nyugat felé esők (karzat) jóval kisebbek, mint a többi hajóablak. A déli oldalon a hajó nyugati szakaszát két, a főpárkánynál alacsonyabb, kétlépcsős támpillér erősíti. A nyugatról számított harmadik szakaszban széles, kőkeretes, szemöldökgyámos ajtó nyílik, mögötte a negyedik szakaszhoz, és a szentélyhez tapad az alacsony, széles arányú sekrestye. Nyílásai jellegtelenek, és utólagosan átalakítottak: nyugatról egy keskeny ajtaja, délről két nagyméretű, egyenes záródású ablaka van. A homlokzatok színezése egységes, a falatoló elemek fehérek, a faltükrök sárgák, a kőkeretek letisztított kőfelületek. A hajóablakokat visszamélyített, tagolatlan fehér keretsáv övezi.

A belső térbe a toronyaljon átvezető főbejáraton, vagy a déli oldalhomlokzat harmadik szakaszában nyíló oldalajtón át léphetünk. A toronyalj nagyméretű fiókokkal tagolt dongaboltozatos, mély, oldalsó falfülkékkel és szűk belső térrel. A fülkékben kőkeretes, egyenes záródású, a karzatra vezető oldalsó csigalépcső bejáratok nyílnak. A négyszakaszos, sekély kiülésű pilasztereken ülő, igen lapos, szegmensíves hevederekkel tagolt, dongaboltozatos hajó nyugati oldalán két négyzetes pillér tartotta karzattal bővített. A karzatalj síkmennyezetes, mellvédje a templomhajó felé erősen kiülő, árkádjai szegmensívesek. A diadalív mögött a szentély egyetlen szegmensíves dongaboltozatos szakasz. A szentély hátfalán nagyméretű, felül félkörívesen záródó későklasszicista festmény függ: Szent Vid és a tizennégy segítő szent ábrázolása. A vörös keménymészkő szembemiséző oltár, és a szentély fala mellett álló, kis hasábos szentségtartó szekrény modern darabok.

Az északkeleti hajósarokban trapézformájú fa menzán rokokó mellékoltár áll. A felépítmény világoskék mezőjét arany rocaille motívumok keretezik, középen nívós, festett Immaculata-szobor áll, melyet két oldalon és az oromzaton lebegő puttók kísérnek. A szemközti hajósarokba egyszerű formájú, klasszicizálóbb barokk ízű szószéket építettek. A hengeres, lizénákkal tagolt kosarába a fal mellett egyszerű falépcső vezet fel, hangvetőjén Isten Báránya ül. A faragott mezők és a két Evangélista szobra ma erősen túlszínezettnek hat. A szószék mai formája talán átalakítás eredménye, eredetileg ehhez tartozhatott az a két további Evangélista ábrázolás, melyek ma a diadalív két oldalára vannak erősítve. A karzataljban elhelyezett vörös keménymészkő faragványok a barokk oltárrács darabjai. További későbarokk berendezési tárgy a karzataljban álló, tagozott pilléren nyugvó, kagylós díszűkő keresztelőkút, tetején ívelt fedél, melyet kis szoborcsoport koronáz. Keresztelő Szent János Krisztus kereszteli. Korábbi barokk oltár maradványa lehet a karzataljban álló Szent Péter vértanú (lángnyelvvel és tállal), valamint a karzaton magában álló Szent Bonaventura (korábban tévesen Szent Vendelként azonosított) szobra.

A hajó és a karzatalj többi berendezési tárgya zömmel a 19. század utolsó harmadából, vagy a 20. század első évtizedeiből származik. 19. századi a keresztelőkút felette függő Mária kép, inkább 20. század eleji a Krisztus Szent Szíve szobor, a két mennyezeti kristálycsillár, a pilaszterekre erősített fém-kristály falikarok neorokokó tükrökkel, a cementburkolatok, Szent József és Szent Antal szobrai, valamint a Szentháromság kisméretű szobrával koronázott mellékoltár, és a gyóntatófülke. Az orgona 1944- ben készült, a hajó stációdomborművei a 20. század végéről valók. A belső falfelületek ma egyszínűre festettek, de egyes festőrestaurátori kutatóablakokban jól láthatóak az elfedett figurális falképek részletei. Ma csupán a mennyezet középmezőiben találhatóak falképek, melyek neorokokó keretben élénk színekkel előadott Krisztus életéből vette jeleneteket ábrázolnak. A szentélyben Krisztus ostorozása, a hajóban Jézus lecsendesíti a vihart, Kánai menyegző, Hegyi beszéd. A színes, figurális üvegablakok a közelmúltban külföldi és helyi adományozók segítségével készültek, a szentélyben Isten báránya és az Eucharisztia szimbólumai, a hajóban Szent István király, a Magyarok Nagyasszonya, Boldog Gizella az északi oldalon, és Boldog Ulrika, a feltámadt Krisztus, Szent Rita a délin. A karzat kisebb méretű, stilizált díszű ablakai a Mindenszentek ünnepére, valamint a Hit, Remény, Szeretet hármasára utalnak. A nyílászárók közül a szentély és a sekrestye közötti ajtó, a sekrestye és a hajó oldalbejáratai a legértékesebb, 18. századi szerkezetek, eredeti szárnyakkal és vasalatokkal. A toronyaljba nyíló nyugati, kétszárnyú kapu a 20. század elején készülhetett, az összes többi ablak és ajtó a 20. század végéről, vagy a közelmúltból származik.

Forrás:
Jankovics Norbert: A pilisborosjenői plébániatemplom falkutatása In.: Műemlékvédelem, 2021 (65. évfolyam, 1-5. szám)