Pécsvárad | Bencés apátság

A pécsi püspökvár mellett a megye legjelentősebb középkori egyházi együttese volt. A Mons Ferreus, a Vashegy, lábánál fekvő kolostor alapítási dátumát (1015) és felszentelési évét (1038) is ismerjük. Ritka kivétel Magyarországon. A dátumokat megőrző oklevél még ha kétes hitelű is, II. Endre (1205-1235) korában készült, sok olyan feljegyzést foglal magába, amelyet más iratokból ellenőrizni lehet, tehát valósághű. így például 1038-ra teszi a felszentelés dátumát, ugyanúgy, mint a hiteles Pozsonyi Krónika. Szent István a püspökségek, apátságok alapításakor rendszerint egy királyi birtokcsoportot adott az új intézménynek, s ezzel biztosította működésük feltételeit. Pécsváradon a Szűz Mária és Szent Benedek tiszteletére szentelt kolostor 41 falut kapott 1136 fős háznéppel és iparosokkal is bőségesen ellátták.

Az adományozott falvakban két királyi kápolna is állt, a Szent Péternek szentelt a monostor közelében emelkedett, míg a másik Fehéregyházán. (E falu neve dűlőnévként még a múlt század végén is élt Szebény határában) A királyi kápolnákat különleges jogállás illette meg. Rendszerint plébániatemplomok voltak, de nem tartoztak a területileg illetékes egyházmegyéhez, hanem az esztergomi érsekhez közvetlenül. Tehát az, hogy az új apátság birtokain két királyi kápolna állt, egymagában is jelzi, hogy 1015-ben az uralkodó saját birtokközpontját és a hozzá tartozó birtokokat adományozta az apátságnak. Az udvarház feltehetően várszerűen megerősített épületegyüttes, benne lakóház és kápolna is volt. A Pannonhalmi Főapátság alapítást csupán két évtizeddel követő pécsváradi magával hozta azt is, hogy kezdetben jeles egyházi személyiségek irányították. Először a király koronázásában fontos érdemeket szerzett Asztrik (Anasztáz), későbbi esztergomi érsek, majd a térítésben fontos szerepet játszó és abban kard által meg is sebesült Bonifác vezette a kolostort.

Mások is követték a szent királyt egyházalapító példáját. Domoszló herceg, Aba Sámuel fia földbirtokkal és egy hordozható ezüst oltárral kedveskedett és megalapította a Mindenszentek templomát, ahová el is temették. (Később testét átvitték a kolostorba. Az apátság gazdagságát az is mutatja, hogy 1332-ben 10 márka pápai tizedet fizetett s egy márka 240 báni dénárral volt egyenlő Györffy György szerint.) A virágzás azt is jelentette, hogy 1357-ben Jordán apát palotát emelt, a század vége felé fallal és tornyokkal erősítették meg az együttest. 1539-ben azonban Fráter György leronttatta a védműveket, nehogy a Pécs ellen majdan támadó török biztos támaszpontot kapjon Pécsváradon. 1543-ban Pécs is elesett és Pécsvárad is a töröké lett. A hódoltság után az apátság Konrad Zinzendorf kölni érseké lett, aki korai barokk stílusban helyreállíttatta a szükségesnek vélt épületeket. 1778-ban királyi rendelettel a pécsváradi uradalmat a Nagyszombatról Budára költöztetett egyetem fenntartására létrehozott Tanulmányi Alapba helyezték.

A bencés kolostor első – 1038-ban felszentelt – temploma egyhajós volt, keleti végében félköríves boltozott apszissal. A hajót sík mennyezettel fedték be és csak kb. száz évvel később készülhetett a mai boltozat. Ennek középpillérében a korábbi templom több töredékét beépítették. A faragványok – többek között három töredék egy reliefből – Levárdy Ferenc művészettörténész szerint a somogyvári kőfaragók alkotásaival rokoníthatók. Pécs és Somogyvár kapcsolata bizonyosra vehető, az a műhely dolgozott ott, amelyik a pécsi székesegyházon. A pécsvá- radi apszisban egy arkangyal mellrészletét is feltárta az ötvenes évek végén végzett helyreállítás. Tóth Melinda művészettörténész szerint a freskó a 12. század közepén készült felső-itáliai (lombard) bizantinizáló stílusban. Feltűnő azonban, hogy az Árpád-korban oly gazdag apátság megelégedett ilyen kisméretű (mindössze 7,15 méter széles és 13,8 méter hosszú) templommal, még ha fölötte egy másik is volt. Eredetileg ugyan nyugat felé még folytatódott a tere, de az épület így sem lehetett lényegesen nagyobb, mert a külső és a belső kaputorony, tehát a vár középkori bejárata, útját állta.

Pécsváradon még három templomot említenek a középkori oklevelek. Az apátság közelében állt a Szent Péterről elnevezett, Olaszfalván — ahol német és olasz telepesek laktak – a templom Szent Miklós, a távolsági kereskedők védőszentjének nevét viselte, míg a harmadik, a Mindenszenteké volt és ma a temetőben áll. Alapítója Domoszló herceg volt, s mivel a templom oltára elé temették, a szentély mindenképpen 11. századi. Közepes méretű és jövedelmű volt, ezt mutatják a pápai adólajstromok. Alaprajza – négyzetes szentély és hosszúkás hajó torony nélkül – a hetvehelyihez volt hasonló. A 14. században alakult ki a mai megoldás, akkor nemcsak hozzátették tornyát, hanem ahogy Mánfán is, a templomterét is kibővítették, kiszélesítették.

Forrás:
Dercsényi Balázs: A magyar keresztény államiság építészeti emlékei a Dél-Dunántúlon – Baranya megye középkori templomai In.: Huszár Zoltán (szerk.): Kereszténység és államiság Baranyában (Pécs, 2000)