Pécs | Szent Imre-templom

A pálos rend számára néhány sikertelen kísérletet követően a két világháború között nyílt lehetősége visszatérni Magyarországra II. József 1786-os feloszlató rendelete után. Majd 150 év után, 1934. május 12-én indult el Magyarországra 14 pálos szerzetes Czestochowából, a lengyel központból, Szobon pedig még két pálos atya csatlakozott hozzájuk. Így éppen annyi pálos érkezett aznap haza, mint amennyit a márianosztrai kolostor küldött anno, a czestochowai kolostor megalapítására. A pálosok a Weichinger Károly által tervezett, Budán található Gellért-hegyi sziklakolosort és a Lux Kálmán tervezte Sziklatemplomot vették birtokba. Ám már a kezdettekkor nyilvánvalóvá vált, hogy az újoncok képzésére egy nyugalmasabb, a fővárostól távol eső helye lesz szükségük. A választás a pécsi, Zichy Gyula püspök 1925-ben megvásárolt Kompos villa épületére esett, a Mátyás Flórián út 48. szám alatt…

A városrendezési tervpályázattal is összefüggésben, a pécsi pálos templomot Weichinger Károly tervezte meg és kivitelezését Marsai (Márovics) Andor, az akkori idők legjobb pécsi építési vállalkozója végezte. A Magyarországra 1934-ben érkező lengyel Zembrzuski Mihály atya és növendékei tették le az épület alapkövét 1936-ban, majd a jó ütemben folyó építkezések eredményeként 1937-ben Zichy Gyula kalocsai érsek, egykori pécsi püspök szentelte fel a templomot Szent Imre tiszteletére. A templom hossza 40, szélessége 15 méter. A főhajó szélessége 8 méter. A templom belső terét a két oldalon elhelyezett árkádíves pillérsor három hajóra osztja. Az oldalfalak szépen fúgázott vörös tégla falazatát harmonikusan egészíti ki a merőleges felületek vakolatának fehérsége.

A templom a klasszikus bazilikaforma némiképpen átírt változata, amennyiben a toldalékokkal már magán viseli az európai építészet történetének is néhány jellegzetes jegyét. A hely adottságainak megfelelően a szentély északra néz, a bejárat délen van. Az épület leginkább hangsúlyos nézete a főhomlokzat. Széles lépcső vezet fel a pódiumra, a homlokzatnál szélesebb előtérre, ahonnan oldal irányok felé a templom bármely külső részének megközelítése lehetővé válik. Keletre csupán egy, a párkány magasságát alig meghaladó méretű toronykezdemény van, ami, az épület szokásos főnézetéből nem is látszik. Az egész templomra jellemző az egységes kőrakási technika, ami az épület tömegszerűségének páratlanul természetes, egyszerre érdes-természetes, ugyanakkor finoman kiegyensúlyozott, kiszámított jelleget ad. Minden részlete annak a kékesszürke kőanyagnak a hatásait hordozza, amit az építés során felhasználtak. A pécsi helyi építészetben is hagyományai voltak az ilyen kőfalazási technikának.

A helyi dolomitos terméskőből rakott szabálytalan hálómintázatú homlokzat síkját középen két, tengelyesen azonos szélességű nyílássor bontja meg. A bejáratként is szolgáló földszinti, plasztikusan keretezett árkádívek nagyobb magasságúak, mint a fölöttük elhelyezkedő négy félköríves ablak, amelyek a templomtér és a kórus megvilágítását szolgálják. Az emelkedő tetősíkok találkozási pontjában, a homlokzat háromszögének közepén található a kereszt. Nyugat felé három árkádíves nyílással egy iroda teremsort is magába foglaló csatlakozó épület köti össze a templom testét a toronnyal, amely huszonhat méterre magasodik a templom fölé. A főhajó tetejének gerincvonalával azonos magasságban egy finoman hangsúlyozott kis párkányzat fut körbe a tornyon. Innen indulva törik át a torony falát dél és nyugat felé a vasbetonból megformált elnyújtott, kéttengelyes nyílások, melyeken keresztül a harangokra láthatunk. Eredetileg négy harang, egy 2, egy 4, egy 8 és egy 10 mázsás függött itt, de a II. világháború során a 4 és a 8 mázsás harangokat elvitték. A nagy harangot 1938-ban Szent István halálának kilencszázadik évfordulóján, egyszersmind a templom felszentelésének tiszteletére öntötték.

A szépen fúgázott oldalfalakat mindkét oldalon négy-négy félköríves felülvilágító ablak bontja meg. Hasonló, csak nagyobb arányú két bejárati ív uralkodik a déli homlokzaton, a belső tér felől nézve a kórus alatt. A főhajó végén a szentély tere a főhajó szélességére szűkül le, magassága azonban meghaladja a főhajóét. Az épület külső tömege jól érzékelhetővé teszi a főhajó és szentély kapcsolatát. A szentély világításáról a déli irányba néző, felmagasított szentélytér ablakai gondoskodnak. A templombelső ugyan három hajós, de a mellékhajók szinte csak a hívek közlekedését szolgálják. A modern templomépítészet egyik jellegzetessége ez is. A másik a korszerű szerkezet megjelenítése: vörös téglafalak, a mennyezeteket hordozó beton oszlopok és ívek. A szentély erőteljes megvilágítása, az oltár fénnyel történő kiemelése is az 1930-as évek jellegzetessége. A mellékhajókat mindkét oldalon hét-hét vakolattal burkolt haránt-tartószerkezet hozza létre, melyeknek a falak felé forduló felső íve adja a mellékhajó képzetét. Ezt a térélményt segíti érvényesülni az egyszerű, préselt falemezből készült barna síkmennyezet.

A szentély főfalán, a fehér márvány főoltár fölött és egy rusztikus barna fakereszt alatt van Ohmann Béla 1938-ban készült nagyméretű domborműve, amely a rend kultuszában központi helyet elfoglaló Szűz Máriának és a templom védőszentjének, Szent Imrének állít emléket. Az oltár-domborműben a rendnek nevet adó Szent Pál és a rend reguláit megformáló, tanításait leginkább befolyásoló egyházatya, Szent Ágoston látható. Mellettük a magyar szent királyok, István és László, valamint a szentéletű fiatalember, István fia, Imre herceg alakjai vannak. Az angyalokkal körülvett Mária alakja előtt az apródnak látszó Szent Imre térdel és megérinti Szűz köntösét. A nagy szent királyok mintegy a háttérből szemlélik, támogatják az eseményt. Nincs egyébről szó a domborművön, mint arról, hogy az országot megtestesítő Imre herceg Mária oltalmába ajánlja magát, a Szűzanya dicséretére. A diadalív mellett, a jobbra lévő kis falfelületen, a sedilia (papi szék) mögött van a pécsi Rétfalvi Sándor szobrászművész 1977-ben készült Jézus születését ábrázoló bronz domborműve. A karácsonyi ünnepkör felidézését szolgáló dombormű kompozíciója valamelyest idézi annak a rövidüléssel stilizált szárnyas oltárnak a formáit, amely a szentély főfalán látható. Szerkesztettnek, szegecsekkel konstruált oltártáblának tetszik, amit kerek formába befogott betlehemi csillag kapcsol össze. A dombormű felső részén három angyal látható.

A bal oldali táblán a három király látogatásának a jelenete látható. Három, különböző módon jellemzett, a kisded elé járuló alakot látunk, akik az elkészített ajándékaikat átadni készülnek a Szent Családnak. A jobb oldali táblán két pásztor van jellegzetes viseletükben, az ajándékként átadandó bárányokkal. A két, jól látható, bronz szegecsekkel jelképesen egy főtartóra “szerelt” oltártábla középső részét egy nagy kerek domborműforma foglalja el, közepén a Szent Család jelenettel. A Boldogságos Szűzanya, és Szent József szolgálnak az édesanyja ölében fekvő kis Jézus háttereként. A dombormű keresetlensége és kedvessége, valamint modern formanyelve nem mondanak ellent egymásnak. Olyan mű Rétfalvi Sándoré, amely a főoltár feletti nagy domborművel, illetve a baloldalon lévő szószék bronz domborműveivel méretben, színben és az anyagokhoz tapadó érzéki tapasztalatnak is megfelelően egységet teremt. A belső tér egységének meghatározó része az ugyancsak Ohmann Béla készítette henger alakú szószék, melynek bronz burkolata Boldog Özséb látomását örökíti meg. A főhajóval szemközt sugárkoszorús dicsfényben a Szentlélek galambja látható Özséb atya, és Báthory László pálos szerzetes, szentírásfordító alakjai között. Az 1938-ban készült ambo alsó részén Jézusnak az apostolokhoz intézett szavai olvashatók, melyet mennybemenetele előtt mondott nekik: „Elmenvén az egész világra, tanítsatok minden embereket.”

A bal oldali mellékhajó szentély melletti végződésében az egykori Lyceum templomból származó Remete Szent Pált ábrázoló barokk festmény van, melynek aranyos kerete sejteti, hogy a jelenlegitől eltérő építészeti környezetben “szolgált” korábban. Az ismeretlen festő képén pálmalevélből font ruhában Remete Szent Pál a kies sivatagi tájban, egy barlang közelében térden állva imádkozik egy egyszerű fakereszt előtt. Hátterében a jelképeként megjelenő pálmafa van, amely mögött romantikusan megfestett, mozgalmas (hajnal vagy alkonyati) mennybolt ad hangulati egységet a képnek. Más helyekről származnak a templom belső terében elhelyezkedő szobrok. A kígyóra lépő imádkozó Mária, valamint a gyermek Jézust tartó Szent Antal szobra. A templom oldalfalán Faragó Piroska, magyaregregyi művésznő keresztúti képei lettek elhelyezve. A jobb oldali mellékhajó végén lévő kis kápolna bejárata mellett áll Szent Júdás Tádé szobra. Ugyanebből a hajóból nyíló kis kápolnában kapott helyet a czestochowai Fekete Madonna kegyképnek az a másolata, melyet az 1934-ben szülőföldjére visszatelepülő pálosok hoztak magukkal Lengyelországból. A templom előtti téren áll az 1948-ban felszentelt, Máriát, mint a világ Királynőjét ábrázoló fehér kerámiaszobor, melyet a Zsolnay gyár kiváló tervezője, Sinkó András készített.

Végül a “piros bársonnyal bélelt ékszerdoboz” eredetéről: A templom felépülése után Zembrzuski Mihály házfőnök 1937 szeptemberében, a Pesti Naplónak adott interjújában a következőket mondta a templommal kapcsolatban:

Az érdekes stílusú templom kívülről mecseki terméskőből készült, a belső falakat vakolatlan piros tégla borítja. Olyan az egész, mint egy piros bársonnyal bélelt ékszerdoboz…

Forrás:
Aknai Tamás nyomán: palosrend.hu
Aknai Tamás: A pécsi Pálos templom
Baku Eszter: Weichinger Károly és a pécsi Pálos Templom és kolostor építéstörténete