Pécs | Cella trichora

A pécsi ókeresztény sírkamrák elnevezésű régészeti bemutatóhely Pécs belvárosának északnyugati részén, a pécsi székesegyház környékén található, a 4. századból fennmaradt nekropolisz, ahová a Sopianae római kori város ókeresztény lakói temetkeztek. A leletegyüttes egyetemes jelentőségénél fogva különleges helyet foglal el Magyarország régészeti emlékei között. A leletegyüttes következetes és tervszerű kutatására, a feltárt földalatti sírkamrák (hypogaeum) és épületmaradványok részleges helyreállítására a 20. század első felében került sor, részben Szőnyi Ottó, Gosztonyi Gyula, majd Möller István, illetve az 1960-as évektől Fülep Ferenc, napjainkban pedig Tóth Zsolt munkásságának köszönhetően.

Sopianae – a római kori Pécs – története a 2. századig nyúlik vissza, amikor a Mecsek hegység déli lábánál az itt haladó észak-dél irányú kereskedelmi utak találkozásánál egy kedvező fekvésű és éghajlati adottságú, de nem túlságosan városias jellegű település alakult ki. A korai kis település a 3. század végén már városiasabb külsőt öltött és időközben városi rangra is emelkedett. A 3. század legvégén már a négy részre osztott Pannonia provincia Valeria nevű tartományának központja, közigazgatási székhelye, ahonnan a helytartó, a praeses irányította a provincia ügyeit. Az ókereszténység első korszaka – az illegalitás évei, amikor a császárok kegyétől függően hol gyakorolhatták vallásukat, hol pedig bujkálniuk kellett – Pannoniában nem hagyott erős nyomot. Az első két évszázadban legalábbis biztosan nem. A temetők képe valószínűleg a hagyományosan a birodalomszerte elterjedt szokásokat tükrözte: hamvasztás, sírkőállítás, pogány sírmellékletek. Sopianae e korai időszakból való temetőjét sajnos még nem sikerült megtalálni, a szórványos lelőhelyek alapján legfeljebb csak sejteni lehet, hogy a Ferencesek utcája környékén lehetett. Itt bukkantak fel ugyanis nagyobb számban sírkőtöredékek és néhány hamvasztásos sír.

A keresztényüldözések idején az életben maradottaknak valószínűleg sok mártír hamvait sikerült megszerezniük és hitüknek megfelelő módon eltemetniük. Úgy tűnik, hogy e maradványok néha fontosabbakká váltak, mint életükben maguk a leendő mártírok. A mártírsírokkal együtt jelenhettek meg tömegesen az egyszerű keresztény sírok is, amelyek a 3. századi, keleti eredetű rítusváltásnak köszönhetően immáron csontvázas (nem hamvasztásos), nyeregtetős téglasírok voltak. Bár a kereszténység eszméi szerint a halál után nem a test, hanem a lélek élt tovább, régi hagyományok nyomán a régészet szerencséjére az ókeresztények még tettek mellékleteket a halott mellé a sírba. E tárgyak főleg ruhatartozékok, személyes dolgok és pénzérmék voltak.

Sopianae városának 4. századi ókeresztény közössége jelentős számú sírépítményt (kápolnát, sírkamrát, épített sírokat) emelt egykori temetőjében. Az ókeresztény temetői emlékegyüttes nagysága és gazdagsága a legjelentősebb az Olaszországon kívüli nekropoliszok emlékanyagában. A város és a temető területén is 200 éve folynak régészeti kutatások. A város nagy kiterjedésű temetője a Mecsek hegység déli lejtőin helyezkedik el a római kori lakott településtől északra. A 4. századra jellemző, hogy a temetők gyakran a településeken kívül, de azokhoz nagyon közel alakultak ki. A Cella Trichora vagy háromkaréjos kápolna központi, négyzetes teréhez nyugatról, északról és keletről apszisok, míg délről, ahol a bejárat volt, egy narthex (a keresztény templomok előcsarnoka) csatlakozik.

Háromkaréjú kápolnát sokat ismerünk a késő római időszakból, és a későbbiek során is kedvelt forma volt. Keleti, északi és nyugati oldalán helyezkedtek el az apszisok – sajnos mára csak az északi falainak mintegy 1-1,2 méteres magassága maradt fenn. Déli oldalához kis előcsarnok, ún. narthex kapcsolódott – ezen keresztül volt a bejárat. Falait dús redőkbe rendezett, falikárpitot idéző falfestés fedi, ezen pedig arab betűmotívumok láthatók, ún. pszeudo-kúfikus stílusban. Ez persze itt magyarázatra szorul. Ez a fajta arab írás (itt nem értelmes szavak, hanem csak hasonló “minta” díszíti a kárpit szegélyét) a VIII-XI. században volt “divatos” az arab vidékeken. Innen került Bizáncba, ahol már csupán díszítőmotívumként alkalmazták. Ebben az időben Magyarország (illetve annak későbbi területe) délen közvetlenül Bizánccal volt határos, így a közép-európai hittérítésben általában és a magyarok megtérésében a bizánci befolyásnak egyaránt nagy szerepe volt.

Az, hogy egy római temetői épületet a VIII-XI. században újrafestenek csak azzal magyarázható, hogy az épület még ekkor is állt, vagyis ha etnikai kontinuitásról nem is beszélhetünk a népvándorlás századai alatt, vallási kontinuitásról (amely viszont “makacsabb”), igen. Az újabb kutatások amúgy egyébként is arra engednek következtetni, hogy némely temetői épület, még ha esetleg csak romjaiban is, de felismerhetően megérte a magyar államalapítást és a pécsi püspökség megalapítását, hiszen épp ezért lett a valamikori ókeresztény temető a püspöki központ a palotával, székesegyházzal egyetemben. Más, korábbi vélemények szerint az épület nem is római, hanem kora-középkori. Mindenesetre az itt korábban kutatásokat végző régészek (1922-ben Szőnyi Ottó, majd 1955-ben Fülep Ferenc) véleménye megegyezik róla eredetét tekintve. Római eredete mellett szól az a tény is, hogy a sopianae-i világörökség legújabban (2010-2011-ben) feltárt temetői épülete, a Rózsakertben lévő – és minden kétséget kizáróan római kori – “második” Cella Trichora mind alaprajzában, mind méretében, de még az észak-déli iránytól való csekély eltérésben is szinte tökéletesen egyezik ezzel. A kérdés aztán 2014-ben végleg eldőlt. Tóth Zsolt – a Cella Trichora védőépületének korszerűsítése és megerősítése alkalmával – ásatásokat végzett a régészeti emléken, és egyértelműen bebizonyosodott az épület római eredete.

Forrás:
Fülep Ferenc: Sopianae: A római kori Pécs
Kádár Zoltán: Pannonia ókeresztény emlékeinek ikonográfiája
Tóth Zsolt: Régészeti kutatások Sopianae északi temetőjében: az I. számú Cella Trichora 2013–2014. évi kutatásának eredményei In.: Gáti Csilla (szerk.): A Janus Pannonius Múzeum Évkönyve 54., 2016-2017 (Pécs, 2017)

Forrás és fotó (Koraközépkori függönymotívum-ábrázolás a Cella Trichorában):
Tóth Zsolt: Az első Cerra Trichora (Cella Septichora – Vezető a pécsi világörökség helyszíneihez)