Pálos építészet és kutatók

A pálos rend építészetének kutatása kétségkívül Guzsik Tamásnak (1947-2002) köszönhető, az ő nevéhez fűződik egy olyan átfogó munka, amely egyedülálló mű Magyarországon. Egész életét a tanításnak és kutatásnak szentelte. Érdeklődésének középpontjában a középkori örmény építészet és a pálos rend magyarországi építő tevékenysége álltak. Az utóbbi témában tanítványával, Fehérváry Rudolffal közösen készített korábbi összesítő leltárának új, alaposan kibővített kéziratát éppen sikerült befejeznie. Guzsik Tamásnak és a többi kutatónak a segítségével mára körvonalazódtak a pálos építészet jellemzői. A kiváló építész, Guzsik Tamás megfogalmazta a korai pálos építészet jellemzőjét, mely szerint a remeteközösségek szükségleteiknek és a kor szokásainak megfelelően építették fel monostorukat, templomukat. Nem alakítottak ki olyan egységesnek mondható stílust, mint például a bencések vagy a ciszterciek, épületeik hasonlósága inkább a rendi tevékenységek és a kor általános építészeti szokásainak azonosságára vezethető vissza. A rendelkezésre álló adatok száma még nem sok, de talán elég ahhoz, hogy azokat összevetve megfogalmazzuk a hasonlóságokat, melyek közül olyan is akad, ami csak a pálosokra jellemző.

A szakemberek vizsgálatainak köszönhetően leszögezhető, hogy Guzsik Tamás azon megállapítása, mely szerint a 13. századi alapítású épületek tekintetében nem beszélhetünk pálos építészetről, mai napig helytálló. A 13. századi templomok esetben nyilvánvalóvá vált, hogy a szerzetesek korábbi épületeket vettek birtokba, egyetlen épületről sem lehet elmondani, hogy kifejezetten a pálosok számára épült volna. A középkori pálosok szinte mindig lakott területektől távol, erdőben települtek le. Harangszóval nem kellett hívni a lakosságot, ezért tornyot általában nem építettek. Ez alól kivételt képez a városban alapított Újhely monostora, és a legújabb feltárások eredményeként Gönc. A templomok a kor szokásainak megfelelően keleteltek, de a pontos keleti iránytól a legtöbb helyen eltértek, minden bizonnyal a helyi napkelte irányát vették figyelembe az év egy kitüntetett, de egymástól eltérő napján.

A monostort a templom északi oldalára építették, ez alól kivétel Ürög, Tüskevár és Wondorf, bár Ürög esetében nem zárható ki, hogy az eredeti monostor a templom északi oldalán állt. A szentély építészete megfelelt a kor szokásainak. Poligonálisan, a nyolcszög három oldalával zárva, hálóboltozattal, mérműves ablakokkal és támfalakkal épült. Déli oldalában ülőfülkéket, sok esetben szentségházat találunk. A sekrestyéből ajtó nyílt a szentélybe. Jellegzetes építészeti megoldása a pálos szentélyeknek, hogy a féloszlopok nem érnek a padozatig, így a stallumok elhelyezése egyszerűbb volt. A középkori pálos templomok egyhajósak, födémük hálóboltozatos. A hajó a legtöbb esetben alig szélesebb a szentélynél. Kórust nem építettek. A hajóból ajtó nyílt a kerengő felé, mindig a szentélyhez legközelebbi féloszlop oldalán. A déli fal mérműves ablakai mellett a templomhajó megvilágítását a nyugati falon elhelyezkedő körablak biztosította. A pálos templomok bejáratát a nyugati falba építették, ellentétben középkori falusi templomok déli bejáratával. Az is előfordult, hogy a templomnak nem volt külső ajtaja csak a monostor felelő léphettek a templomba a szerzetesek. Ebből arra lehet következtetni, hogy a templomok többsége nyitott volt az arra látogató hívek előtt, de akadt olyan is, melyeket csak a szerzetesek használták.

A középkori pálos építészet sajátos jellemzője, hogy a szentély és a hajó közötti diadalív rendkívül szűk. Ennek az lehetett az oka, hogy a szűk diadalív elé két mellékoltárt tudtak építeni a templom hajójába. A pálos monostorok elmaradhatatlan része volt a kerengő, mely nem volt túl díszes, és egy kis udvart fogott közre. A sekrestye és a szentély között gyakran egy kis helyiség állt, melynek külső falába kézmosás céljából kőmosdót, lavabót építettek. A monostor épülete a legtöbb esetben teljesen körbevette a kerengőt. A templom szentélyéhez csatlakozó keleti szárny mindig felépült, és legtöbbször az északi szárny is. Többször előfordult azonban, hogy a nyugati szárnyat kőfal helyettesítette. A monostor keleti szárnyában alakították ki a perjel magánkápolnáját, melynek szentélyzáródása túlnyúlt a külső fal síkjától. A keleti szárny emeletes volt, az emeleten helyezkedett el a szerzetesek hálóhelye, erre az ásatások során előkerült lépcsőházi alapokból lehet következtetni.

Forrás:
Bodó Balázs: A pálos rend építészete a XV. század derekáig. Datálási problémák.
Legeza László: Középkori pálos építészet a Kárpát-medencében
Guzsik Tamás: A pálos rend építészete a középkori Magyarországon