Nyíracsád | Református templom

A régészeti leletek bizonyítják, hogy e tájon az avarok és a magyar honfoglalók is megtelepedtek. Nevét az oklevelek 1312-ben említették először. A település legkorábbi birtokosa a Gutkeled nemzetség, s az ő kezükön volt a 15. században is, de időközben több más birtokosa is volt, többek között a Dobi családnak is volt itt birtoka. A 17. század harcaiban a falu nem pusztult el, de lakosainak száma megcsappant. Birtokosa ekkoriban a Vécseyek voltak, később a gróf Bethlen és a Nemes családok tulajdona lett, közvetlenül a jobbágyfelszabadítás előtt pedig több köznemesi família birtokolja. A Reformáció alatt nagyrészt reformátussá lett faluba a 17- és 18. században jelentős ortodox népesség települt. 1739-1740-ben pedig nagy pestisjárvány pusztított a településen.

A község büszkesége a késő román, kora gót stílusú, torony nélküli temploma, amely a XIII. században épült. Felépítése alapján a szatmári templomokhoz sorolható, területileg viszont Hajdú- Bihar legrégebbi, ma is használatban lévő Árpádkori temploma. Az eredetileg katolikus templom 1567-ben került a reformátusok használatába. Legutolsó külső és belső felújítása, sekrestye visszaépítése és harangláb készítése 1995-ben fejeződött be a műemlékvédelem irányításával. Restaurált, értékes falképei az idő múlásáról tanúskodva 3 rétegűek. A templom szószéke 300 éves, színes reneszánsz festéssel. A portikos alapja és a déli ajtó a XVIII. században készült, barokk stílusjegyekkel.

A templom – alaprajza, felépítése után megítélve – feltehetően a XIII. század folyamán épült, s a Nyírség egyik jellegzetes csoportjának tagja. E templomok jellemzője az igen széles, dongaboltozatos szentély, kelet felé két ablakkal s köztük támpillérrel. Nyíracsád középkori templomának két bejárata volt: a déli és a nyugati oldalon. A szentélye eredetileg alacsonyabb volt, mint a hajó, s az 1900-as évek elején emelték meg a hajóval azonos magasságig. A szentély boltozva volt, de a középkori boltozat elpusztult. 1900 után a boltozatot stukatúrozott fa szerkezetű dongával egészítették ki. A szentélyhez sekrestye csatlakozott, ennek nyugati fala a hajó északkeleti sarkához – ahol a támpillér hiányzik – épült. Alaprajzi kiterjedése és a hajó három középkori ablakának helye a régészeti feltárás és falkutatás során tisztázódott. A mészréteg alatt a templom falait a szentélyben középkori, XIV. századvégi falképek borítják. Ezeknek akvarellmásolatait 1902-ben Gróh István készítette el. A falképek 1702-ig láthatók voltak. 1902-ben a feltárás után a falképeket nem restaurálták, ezért azokat 1930-ban újra lemeszelték.

Forrás:
H. Nándori Klára – Deák Zoltán: A nyiracsádi református templom helyreállítása In.: Magyar Építőipar, 1994 (44. évfolyam, 1-12. szám)