Szent Lőrinc-templomrom
Nyárlőrinc
Nyárlőrinc területén a bronz-korban is volt élet. 1984-ben végzett ásatások során a bronz-korból származó koponyarészt és avar-kori leletet is találtak – egy lovas avar vitéz csontvázát. Nyárlőrincnek hét évszázadra visszatekintő írásos emlékei vannak. Nyárlőrinc Szent Lőrinc tiszteletére szentelt templomról kapta nevét a XIII. században. Első írásos említése 1354-ből való, I. Lajos király adománylevelében szerepel a Zenthlewryncz név. Mária Királynő 1392-ben kelt levelében a falu birtokosainak pallos jogot adományozott. Egy 1488-ból származó oklevélen olvasható a Szentlőrinci kisnemesek neve. Lázár deák térképén, mely 1528-ban készült, a falu neve fel van tüntetve.
A XVI. század második felében török fennhatóság alá kerül a település. Az akkori adóösszeírások szerint 1546 és 1590 között az itt élő családok száma 17 és 45 között változott. A reformáció idején a református hitre áttért lakosság a török megszállás és a török kiűzésével együtt járó hadjáratoknak esett áldozatul. A falu elnéptelenedett, lakói a közeli mezővárosba, Kecskemétre költöztek be. Magukkal vitték a szentlőrinci gyülekezet 1644-ben Tar Illés által készített Úrasztali poharát, mely a Duna-melléki Református Egyházkerület Egyházművészeti Múzeumában található. Ez a templom egyetlen fennmaradt liturgikus tárgya. A XVII. század végén pusztulásnak indult templom falai még évszázadokig álltak. Szentlőrincet pusztította a török, járványok és a tűzvész. I. Leopold által 1668-ban kiadott védlevél következtében kezd visszatérni az élet a pusztába. I. Rákóczi Ferenc a területet 1676-ban részbirtokként zálogba adta Koháry István bárónak. A Koháry nevet a Szentlőrinc névhez kapcsolva a falu új neve Koháry-Szentlőrinc.
A település első templomát még valószínűleg az Árpád-kor végén emelték, a 13-14. század fordulóján már állott. Döngölt agyagalapozásra téglából épített falú, félköríves szentélyű, kisméretű templom volt. Ezt az első templomot a 14-15. század fordulóján átépítették és kibővítették. Ennek során a megnagyobbodott templomhajó falát a sarkoknál és a diadalívet kívülről támpillérekkel erősítették meg. A templom bejárata a déli oldalon lehetett. A hajó nyugati végében megtalált két hengeres pillér egykor a tornyot és a karzatot tartotta. A karzatfeljáró nyoma a délnyugati sarokban maradt meg. A gótikus templom szentélyének északi feléhez a 15. században vagy a 16. század elején négyszögletes sekrestyét építettek. A templom belső terét egykor féloszlopok tagolták és színes falfestés díszítette. A templomot kőből épített kerítőfal vette körül, ez a terület egyben a falu temetője, az itt élők végső nyughelye volt. A templom pusztulása az 1680-as években indult meg, romjai a 19. század végéig álltak. A 19. században több rajz készült a romokról. Ekkortájt még több azóta elbontott vagy beépített templomrom is volt a környéken (Borbás, Szentkirály).
A templom helyén 1982 és 1992 között folyt régészeti kutatás. Ennek során történt meg a templom alapfalainak kibontása, építési periódusainak megállapítása és a temető 541 sírjának feltárása. A megtalált sírok leletei alapján a temetőt főleg a 14-17. század közepéig használták. A sírokból viszonylag gazdag késő középkori leletanyag került elő, főleg ékszerek, ruhadíszek, viseleti tárgyak. Ezek a tárgyak az egykor itt élő falusi lakosság gazdag és sokszínű kultúráját idézik elénk. Az ásatás során előkerült leletanyagot a kecskeméti Katona József Múzeum régészeti gyűjteményében őrzik. Az ásatás során előkerült falmaradványok újabb adatokkal bővítették a Duna-Tisza közi középkori egyházi építészetére vonatkozó ismereteinket. A rom jelentőségét az is jelzi, hogy a soltszentimrei és mizsei templomok után a megye harmadik megmaradt középkori templommaradványa. A templom-rom fokozott védelme lehetőséget ad a település múltjának méltó ápolására.