Nagyszakácsi | Szent Domonkos-monostor

Nagyszakácsi a Balaton vonzáskörzetének és Belső-Somogynak a határán, a Marcali-hát lankáin helyezkedik el, Marcalitól 15 kilométerre, délnyugatra. Csak műúton közelíthető meg, a 68-as útról Tapsony felé nyugatra letérve, vagy Marcaliból, Szőcsénypusztán keresztül délnyugatra haladva. A középkor uralkodóitól szakácsok kaptak földeket a mai Nagyszakácsiban és környékén. A budai udvar szakácsai – szakács dinasztiái – évszázadokon át a falu szülöttei voltak. Az uralkodók becsülték a mestereket. Azok a szakácsok, akik apáról fiúra örökítve tisztségként viselték a királyi konyha és asztal gondját, csakis megbízható emberek lehettek.

IV. László, Károly Róbert, Nagy Lajos, Zsigmond, Mátyás, II. Ulászló és II. Lajos király udvarában szakácsi mesterszakácsok készítették az étkeket. Mátyás király idejében már hetvenkét szakácscsalád élt a településen, akik több mint 200 nemesi telekkel rendelkeztek. A középkori falu keletkezésének históriájával együtt néveredete is érthető. Előbb Királyszakácsiként, később Nagyszakácsiként szerepelt a tizedjegyzékekben. A falu elnevezése mellett beszédes vezetéknevek – Kövér, Sós, Szita, Szakács – őrzik az egykori ősök emlékét. Történelmi források csak 1272-ben említik a település nevét, de a falu fennmaradt építészeti emlékei közül régebbi az az 1263 előtt épült pálos kolostor, ahol a szakácsi nemesek is temetkeztek. Az 1400-as években már városi kiváltságokkal büszkélkedő településen 1446-ban két templom is állt. Az egyik Szent Domokos, a másik Mindszentek tiszteletére. A török pusztítás után az egykori három faluból, Kis-, Nagy és Királyszakácsiból megmaradt mai településre a 18. században költöztek át…

A Szent Domonkos tiszteletére szentelt pálos kolostort első ízben, 1263-ban Pál veszprémi püspök említi az első nyolc remetetelep között. Következő említése csak 1359-ből való – ekkor Létai Ananiás fia, László a kolostort választotta temetkezési helyéül. A kolostorba előszeretettel temetkeztek a szakácsi nemesek, akik alapítói és patrónusai is voltak. 1428. május 26-án egy szakácsi nemesasszony egy szőlőt, illetve heti egy misemondásra 71 Ft-ot hagyott a kolostorra. 1471. április 4-én Szakácsi Veres György egy nagyszakácsibeli udvarházat adományoz a pálosoknak heti egyszeri misemondásra, valamint az Üdvözítő és Szűz Mária ünnepeinek vigíliáján, továbbá halottak napján mondandó misékre. 1477-ben Zsitvapusztán birtokadományt tettek a pálosok javára szombat délesti misére. 1481. február 15-én újabb adományt tettek a kolostor javára, heti két alkalommal „pro defunctis, de Beata Virgine” tiszteletére mondott misékért. 1497-ben a kolostort egy szakácsi kúria jogába iktatták, amely Antal pap szomszédságában állt.

1503 júniusában örökös misemondásra kap adományt a kolostor 2 hordó bor, 4 ökör és 3 tehén formájában. A kolostor perjeleinek többségét ismerjük: 1359-ben Bálint, 1382-ben Márton, 1387-ben Benedek, 1394-ben János, 1396-ban Ders Miklós (a Szerdahelyi család tagja, a szerdahelyi kolostor perjele is volt), 1399-ben Tamás, 1410-ben Lukács, 1414-ben György, 1436- ban Bálint, 1456-ban János, 1459-ben Pál, 1477-ben László, 1495-ben, 1498-ban György, 1499-ben Máté. 1413-14- ből pedig András remete és conversus nevével találkozunk, akit a szakácsiak megvertek, és kezét megcsonkították. 1520 körül Gyöngyössy Gergely vizitációja alkalmából ide is ellátogatott. A kolostor 1543-50 között néptelenedett el. 1550-ben a pálos rend főnöke 12 évre bérbe adta a kolostor ingatlanait a nagyszakácsi nemeseknek, mivel a szerzetesek már nem tudtak itt tovább létezni. A kolostor Nagyszakácsitól északkeletre, a Barátipuszta-dűlő keleti végében állt, maradványait újkori tanyák (a Véssey család uradalmi épületei) pusztították el (helyén Tóti birtokos háza és istállója állt, azonban mára már ez is elpusztult). Egy 1812-es térkép szerint a kolostor maradványait mély, négyszögletes sánc övezte. 

A területen Guzsik Tamás is járt, de a jelzett terület helyszíni szemléje és kutatása nem hozta meg a várt eredményt. A mai Nagyszakácsi községtől északkeletre, 2 km-re állnak az elnéptelenedett „Barátok” nevű tanyának a házai. A hagyomány őrzi a hajdan létezett kolostor emlékét, de pontos helyéről semmit sem tudnak. Állítólag a téglaanyagából épült fel az a 18. századi uradalmi istálló, mely azóta szintén nyomtalanul eltűnt. Sajnos a helyszíni bejáráshoz egyetlen egykori lakost sem sikerült segítségül hívniuk, így csak a Barátok-ból beköltözöttek szóbeli információira voltak utalva. A telepen keresztülfolyó patak oldalágai mentén, a forrásvidékek vizsgálatánál azt találtuk feltűnőnek, hogy a hagyományban jelzett elbontás, újraépítés, majd újabb bontás nyomán a földterületen semmilyen kultúrréteget (téglapor, téglatörmelék, habarcs) nem találtak. Így valószínű, hogy egy későbbi helyszíni szemle talán újabb eredményeket hozhat, s a megye első pálos kolostorának legalább a helyére sikerül ráakadni…

Forrás:
Guzsik Tamás: Eltűntnek hitt pálos építészet Somogy megyében
M. Aradi Csilla: Somogy megye Árpád-kori és középkori egyházszervezetének rekonstrukciója. Somogy megye középkori templomainak adattára (Kaposvár, 2016)
Molnár István: A magyarországi pálosok „Zöld kódex”-ének Somogy megyei regesztái In.: Somogyi Múzeumok Közleményei 2. (1975)
M. Aradi Csilla: Erődített középkori kolostorok és templomok kutatása Somogy megyében In.: A Kaposvári Rippl-Rónai Múzeum Közleményei 1. (Kaposvár, 2013)