Nagykökényes | Havas Boldogasszony-templom

A XII. században általuk alapított premontrei prépostság helyéül kiválasztott Kökényes község volt a Kökényes-Radnót főúri család birtokközpontja. Mikud fehérvári prépost nevéhez fűződik a Garábhoz és Hatvanhoz egyaránt közel fekvő Kökényesen a prépostság alapítása. Ennek 1176 előtt kellett történnie, mert a prépost abban az évben messzire került földjétől: a győri egyházmegye püspöki tisztét nyerte el. Az újkorig Nógrád megyéhez tartozott – 1901-ben Nagy- előnévvel megkülönböztetett – Kökényes helység neve 1280-ban bukkan fel először írott forrásban „Kvkynis” alakban. Az Alföld felől nyitott, védtelen vidéken végigsöpört az 1241–42. évi mongol hadjárat, a falvakat és a kőépületek éghető részeit felperzselték. Az újjáépítés feladata már a Kacsics nemzetségre hárult: az említett Simon bán 1213-ban részt vett a II. András király elleni összeesküvésben, utóbb (1228-ban) kegyvesztetté vált, dél-nógrádi birtokai a Kacsicsok tulajdonába kerültek át.

Ez lett a sorsuk az 1315-ben férfiágon kihalt Kökényesek javainak, az újjáépített kökényesi prépostság kegyurai a XIV. században szintén a királyhű család tagjai lettek. A monostor elöljárója 1332-ben a Kacsics nembeli Briccius – Bereck – prépost volt. Egy 1428. évi birtokösszeírásban Kwekenyesmonastor néven szerepelt a település, a rendház temploma akkor a falu parókiájául is szolgált. 1542-ben megint plébániai egyházként említi a község templomát egy adólajstrom, a szerzetesek ekkor már elhagyhatták a monostort. 1562–63-ban 2820 akcse „harádzsot” vetettek ki a falura, ebben az időben fuvarozták el a rendház köveit a hatvani vár megerősítéséhez. A hódoltság megszűnése után a Podmaniczky és az Orczy család birtokába került a község, az 1697. évi egyházmegyei vizitáció jegyzőkönyve szerint Verseg plébániájához tartozott a falu egyháza, 1714-től hivatalosan is a szomszédos település filiájaként működött a megújított templom.

Heves megye műemlékeinek 1978-ban megjelent monográfiája szerint az 1966-ban történt kisebb tatarozáskor találták meg a barokk épületbe foglalt középkori falrészeket. Újabb négy évtizednek kellett eltelnie, mire az elmúlt évek során sikerült kibontani, konzerválni és bemutatni a XII. század utolsó harmadában készült egyház szentélyét és hajójának megmaradt szakaszát. A déli oldalon három román kori, tölcsérbélletű ablak került napvilágra, a középsőben későbbi festés nyomaival. Egy szintén a korai időszakból származó, faragott kövekből készült, utóbb befalazott íven belül egyenes szemöldökű, vállköves kapukeret vált láthatóvá a XV. század eleji gótikus átépítés emlékeként. A XVIII. századi renoválásokat (1720, 1799) követően, 1817-ben építették a késő barokk stílusú harangtornyot az egyenes záródású, négyszögletes szentély fölé, amely így szokatlan módon a templom keleti végén áll, míg a hajót nyugati irányban hosszították, bővítették.

Egykor a templomtól délre helyezkedtek el a monostor közösségi, lakó- és gazdasági épületei, amelyeknek építőköveit egy szálig elhordták a hódoltság alatt és után. A helyüket Nepomuki Szent János frissen restaurált kőszobra mutatja, amelyet 1872-ben állíttatott Eöri János és neje, Csepregy Karolina Isten dicsőségére. Egyhajós, lesarkított, egyenes szentélyzáródású templom, a hajó keleti végében keskenyebb, bejárati előteret, homlokzati tornyot magába foglaló épületrésszel. A szentély déli oldalán féltetős sekrestye áll. A belső tér boltozattal fedett, a hajó bejárat felöli oldalán karzattal. Berendezése a 19. század első feléből származik. A középkori premontrei prépostsági templom helyén épült a 18. század elején. A középkori templom szentélye a mai torony alatt volt. 1727-ben javították, 1799-ben kibővítették, tornyát 1817-ben építették. Középkori részleteit 1966-ban végzett tatarozás során azonosították.

Forrás:
MAGYARORSZÁG MŰEMLÉKJEGYZÉKE Heves megye (Kulturális Örökségvédelmi Hivatal, Budapest, 2005.)
mno.hu Ludwig Emil