Nagykapornak | Szentséges Üdvözítő-templom

Szentséges Üdvözítő-templom

Nagykapornak

A kapomaki apátságot a 12. században alapították az Isteni Üdvözítő tiszteletére. Az építés idejére több építészeti jellegzetesség utal: például az épület főapszisának ma is látható lábazata, a tornyon található ikerablakok formái és a Rómer Flóris és Bogyay Tamás által egyaránt megfigyelt kőfaragó jelek.

Zala megye
8935 Nagykapornak, Zrínyi Miklós u. hrsz. 68.
Telefonszám: (06 92) 367 053

A templom rövid története

A zalai Nagykapornak Zalavártól északnyugatra, Egerszegtől délkeletre helyezkedik el. Itt a középkorban szintén bencés szerzetesek éltek. Ennek a rendháznak a története ugyan nem nyúlik vissza olyan régre, mint a zalavárié, vagy a tihanyié de így is a legkorábbi apátságok között tartják számon. A kapomaki apátságot a 12. században alapították az Isteni Üdvözítő tiszteletére. Az építés idejére több építészeti jellegzetesség utal: például az épület főapszisának ma is látható lábazata, a tornyon található ikerablakok formái és a Rómer Flóris és Bogyay Tamás által egyaránt megfigyelt kőfaragó jelek. Ez utóbbiakat ugyanis a 12. század közepétől alkalmazták.

Az apátság első ismert kegyura, és valószínűleg alapítója is, Kadar nembeli György volt. A kapomaki apátság ennél fogva nem királyi, hanem magánalapítású monostor volt. Györgyről a kegyuraság fiára, Mártonra szállott. Mártonnak nem lévén utódai a Kadar nemzetség kihalt, s a kegyúri jog a királyra, III. Bélára szállt át. Az uralkodó ezt a jogot a Kőszegiek egy ősének, a Héder nembeli Wolfer fiának, Bencnek adta. Mivel Bene fiait, Mihályt és Henriket akik gyermekkorukban külföldön éltek Fábián és Bene kegyúri jogukban háborgatták, sőt abból azokat ki akarták forgatni, II. András király a nagy Wolfer unokái és utódaik részére 1212-ben okirattal biztosította a kegyuraságot. Ez az első oklevél, amely a kapomaki apátság alapítására utal. Egy másik oklevél szintén 12. századi alapításra utal. Ez egy II. Géza idejében kelt kiváltságlevél, amelyet 1237-ben említ a budai káptalan, amikor átírja a kapomaki egyház Lánc nevű birtokáról Dénes nádor azon rendeletét, amelyben a nádor ezt a birtokrészt a kapomaki egyháznak ítélte oda.

Dénes nádor egyébként keltezetlen oklevelének megerősítését 1237-ben az tette szükségessé, hogy e birtok körül viszály támadt, melyet Simon, veszprémi kanonok és rokonsága okozott azzal, hogy elfoglalta a kapomaki apátság Lánc birtokát. Ezért a konvent és patrónusai panaszt emeltek ellenük, bizonyítékul Géza király oklevelét hozták fel, amely szerint az említett hely Kapornak birtokát képezi. A per az apátság javára dőlt el. Mindezeket összevetve a kapomaki apátság alapításának II. Géza uralkodása idején, 1150. körül kellett történnie. A monostor legrégibb birtokai Vas és Zala megyében feküdtek. Mivel az alapítólevél nem maradt fenn, így csak hozzávetőleg lehet megmondani, hogy mely birtokokat adományozta a Kadar nemzetség, és mely birtokok későbbi szerzemények. Az bizonyos, hogy a kapornaki apátság már alapításkor oly javadalmat kapott, mely a magánkegyuraság alá tartozó apátságok közt tekintélyes helyet biztosított számára, majd a 13. század első felében, 1230 táján még újabb adományokkal gazdagodott.

A monostor nagyságát és jelentőségét jelzi az is, hogy 1217-ben itt tartották a rendi káptalant. A 13. századból négy apát nevét ismerjük az oklevelekből. András apátról tudjuk, hogy 1240 táján a maga népeit Mihály ispán pártfogásába ajánlotta, és valószínűleg ő volt a püspök túlkapásai idején 1237-ben is a monostor vezetője. Márton apát rövid ideig kormányozta Kapornakot. Emlékét a konventnek az az irata őrizte meg, amelyből kiderül, hogy az apát 1251-ben, mint fölkért bíró működött a Rajkyak közt támadt birtokperben, s erről oklevelet is adott ki Mátyás dékán és Péter őrszerzetes tudomásával. E századból fennmaradt források híján biztosan nem tudni, hogy az előző apát miért szorult rá egy világi úr támogatására, de a birtokvédelem szükségessége ösztönözhette Ferenc apátot arra, hogy Kanota és Kádár vas megyei jószágait elcserélte a zalai Szent Mártonnal. Ugyanis az apátok cserével próbáltak megszabadulni olyan birtokaiktól, melyek védelme nehézséggel járt, vagy az ellenük intézett támadások miatt kevesebb hasznukat vették. Valószínűleg ez vezette a fent említett András apátot is abban, hogy világi úr támogatását kérje monostora számára. Ferenc utódáról, Jakab apátról azt tudjuk, hogy 1268-ban a tihanyi apát és népei közt levő konfliktus kiegyenlítésén fáradozott, és hogy 1280-ban még élt.

Az itteni legrégebbi apátsági templom valószínűleg fából épült ideiglenes templom lehetett, s csak később váltotta fel ezt a fatemplomot kőegyház. Az apátságot miután konventje megszűnt és lakói is elhagyták 1560 körül erődítették, így török elleni végvárrá alakult. Az apátság és templom alaprajzát a bécsi hadilevéltár 16. századi várfelvételei között találták meg. Ezt az alaprajzot Giulio Turco készítette 1570-ben. E vár-alaprajz azért is hívta fel magára a figyelmet, mert háromhajós román bazilikájával és a hozzácsatlakozó keresztfolyosós kolostorral Árpádkori bencés apátságaink tipikus példáját mutatja. Az északi várfal közelében állt a templom, amelynek egyes részei még ma is fennállnak, beépítve egy 18. századi egyhajós templomba. Az alaprajz szerint a templom és a kolostor egységes, harmonikusan összekapcsolódó épülettömböt alkotott. A templom déli oldalán ábrázolt monostor szabályos négyszögben zárult, középen kerengő látszik, melyet keleten és nyugaton egy-egy nagy, délen pedig egy kisebb terem vesz körül. A régi templomból a torony és a kórus alatti előcsarnok maradt fent legjobban. A tornyok földszinti szakaszai és az előcsarnok nehéz román keresztboltozataikkal elég jól megőrizték az eredeti formákat. Igen szépen fennmaradt, bár befalazva a torony harmadik emeletének keleti és déli ikerablaka is.

Az csúcsíves kapu, amelyet a mai kapu 1913-as renoválásakor találtak meg valamivel szélesebb volt, mint a mai, és maga a kórus is magasabb volt a jelenleginél, a két torony és az oromzat pedig zömökebb, mint a mostani torony és oromzat. A 16. század második felében végvárrá alakított monostor 1664-ben leégett. 1734-1779 között több periódusban állították helyre. A főszentélyét megtartva, a három hajó helyett egyetlen új hajót alakítottak ki, nyugati tornyait kijavították, a megmaradt ikerablakait befalazták. Belső terét barokk stílusura formálták. Az 1990-es években elkezdődött a kapomaki templom külső helyreállítása. A munkák során Vándor Lászlónak lehetősége adódott kisméretű régészeti kutatásra. A kutatás eredményeképpen bizonyítást nyert az a Turco-féle alaprajzból már korábban megállapított feltételezés, hogy a kapomaki apátsági templom bazilikás elrendezésű volt. Megtalálták továbbá a főszentély keleti falában az eredeti félköríves román ablakot, amelyet az első barokk helyreállításkor átalakítottak. Feltárásra került a barokk hajófal mellett a román kori északi hajófal is, és előkerült a déli valamint az északi félköríves mellékszentély alsó két kvádersora. A feltárások alapján világossá vált az is, hogy a három szentély egyvonalban záródott.

Dombon, szabadon álló, keletelt, egyhajós, félköríves szentélyzáródású, nyugati toronypáros templom, a szentély felől kontyolt nyeregtetővel, a szentély déli oldalához csatlakozó sekrestyével, a templom déli oldalához kapcsolódó egykori apátsági épületekkel. A nyugati homlokzat középtengelyében négyzet alaprajzú, nyeregtetős előcsarnok, vízszintes záradékú kőkeretes kapuval. A tornyok felső szintjén középkori ikerablakok, alattuk félköríves szoborfülkékben Szent Péter és Pál szobrai. A tornyok közötti oromfalban Pietà-szobor. A szentély észai oldalán a középkori szentély bemutatott részletei, déli oldalán csúcsíves, mérműves ablakok. Csehsüveg boltozattal fedett hajó és szentély, a hajó bejárati oldalán karzat. A szentély déli falán Semjén Antal apát (†1546) sírköve, 1530 előtt. Falképek: 1800 (Maurer Ignác), átfestve 1930 körül (Kuczka József ), restaurálva 2005-ben. Berendezés: jellemzően 18. század; szószék, keresztelőkút, copf, 18. század vége; padok, 18–19. század; oltárok, 20. század. Orgona: 1889 (Bencz György). II. Géza király uralkodása alatt, 1150 körül alapította Kadar nembeli György a háromhajós, nyugati toronypáros, három félköríves szentéllyel záródó bencés apátsági templomot. A 16. század elején átalakították, a török támadások idején erődítették. Újjáépítésére, egyhajóssá alakítására a középkori részek, a toronypár, az egykori főhajó és apszis megtartásával, 1734–1779 között került sor.
 
 

Forrás:
Cselenkó Borbála: Szerzetesrendek az Árpád-kori Zala megyében (Zalai Kismonográfiák 9., Zalaegerszeg, 2006) II. Bencés monostorok az Árpád-kori Zala megyében 5. A kapornaki bencés apátság
Magyarország műemlékjegyzéke — Zala megye Kulturális örökségvédelmi Hivatal, Budapest, 2006.

Back to Top